FFT: a leghihetetlenebb visszatérés – A Charlie Davies-sztori

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 15:13
Az Egyesült Államok legnagyobb reménysége, Charlie Davies 2009-ben a Honduras elleni vb-selejtezőn játszott a nemzeti csapatban. Hetvenkét órával később majdnem meghalt. De csodával határos módon visszatért, és még hét évig profiskodott.

A 17-szeres válogatott Charlie Davis élete egy hajszálon múlott 2009-ben, súlyos autóbalesete után.

„Csak a gyomromnál lévő kapcsokat láttam, és azt hittem, hogy még mindig Hondurasban vagyok – mondta a FourFourTwo-nak. – Arra gondoltam, hogy megpróbálták ellopni a szerveimet. Ez jutott eszembe: »Az én sebességemmel kizárt dolog, hogy elkapjanak, valahogy kisurranok innen, mint James Bond«.”

A valóságban Davies természetesen nem ment sehová – még hosszú ideig.

„Három hétig voltam kórházban. Emlékszem, hogy a bátyám és a menyasszonyom – akkoriban a barátnőm – ott voltak a kórteremben, és az ápolóval beszéltem. Elmondtam neki, hogy vissza kell térnem a pályára, és hogy mindenképp fel kell, hogy épüljek, mert épp a Super Bowlra készülök, és a csapatomnak szüksége van rám, mert sok touchdownt szoktam elérni. A bátyám úgy nézett rám, mintha viccet meséltem volna, ezért megkérdeztem, »Mi olyan vicces, Michael?«. A neve Justin. Csak ránézett a barátnőmre, és mintha ezt mondta volna: »Ó, Istenem…«. Nem hiszem, hogy a focira gondoltak volna; mindenki csak reménykedett, hogy képes leszek életben maradni.”

„A balesetem után azt mondták, a lábam úgy néz ki, mint egy elefánté, mert annyira nagy, fekete, kék és dagadt volt, egészen a csípőmtől a lábfejemig – mondta. – Emlékszem, amikor a rehabilitációs kórházban voltam, és csak egy percre tudtam felkelni, teljesen mindegy, mennyire akartam, vagy mennyire gondoltam rá. Egyszerűen nem tudtam elérni, hogy a lábam azt tegye, amit akarok. Olyan volt, mintha újra megszülettem volna. Őrület volt látni, hogy nem tudok járni, de még megmozdítani sem a lábamat. A bal karomat sem tudtam mozgatni a balesetben elszenvedett trauma miatt. A könyököm eltört, és kifordult, így azzal a karommal semmit sem tudtam csinálni nagyjából a karácsonyi időszakig. Hihetetlen dolgokon mentem keresztül. Újra meg kellett tanulnom zuhanyozni, felöltözni, de enni is.”

Senki sem gondolta, hogy valaha futballozhat még magas szinten. Ám már 2010-ben visszatért, majdnem eljutott a dél-afrikai vb-re is, és hét évig tudott még játszani profiként.

Charlie Davies felépülésének hihetetlen története elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

A FourFourTwo magazint olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik