Felkészülés: Bogdán kezdőként debütált, gálázott a Liverpool

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 17:00
null
A Liverpool négy gólig jutott a thaiföldiek ellen (Fotó: AFP)
Megnyerte első nyári felkészülési mérkőzését az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool, Bogdán Ádám együttese a thaiföldi All-Star-csapatot győzte le 4–0-ra.

A nyári átigazolási időszakban érkező magyar kapus kezdőként lépett pályára az összecsapáson, sok dolga pedig nem akadt a neki jutó félidő során, egyszer kapujából kifutva kellett mentenie, ezt pedig gond nélkül megtette.

Csapata már a harmadik percben vezetést szerzett Lazar Markovics révén, majd a szünet előtt Sakho fejesével megduplázta előnyét.

A második félidőre sorcserével érkezett vissza a pályára a Pool, a forgatókönyv viszont ezt követően sem változott, ezúttal Henderson passzából Lallana talált be a játékrész elején, a hajrában pedig Origi fejelt a kapuba (0–4).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
THAIFÖLD ALL-STARS–LIVERPOOL 0–4 (0–2)
Bangkok, Rajamangala Nemzeti Stadion
Liverpool, 1. félidő: Bogdán – J. Gomez, K. Touré, Sakho, Wisdom – Joao Carlos, Rossiter, Lucas Leiva, Markovics – Lambert, Ings. 2. félidő: Mignolet – Clyne, Skrtel, Lovren, Maguire – J. Allen, Henderson, Milner – Ibe, Lallana, Origi
Gólszerző: Markovics (3.), Sakho (42.), Lallana (52.), Origi (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik