Felkészülés: az angol csapatok a spanyolok fölé kerekedtek

2013.08.10. 18:16
Néhány országban, köztük Angliában, Olaszországban és Spanyolországban még nem kezdődtek el a bajnoki küzdelmek, így az élvonalbeli csapatok felkészülési mérkőzésekkel hangolnak az új idényre. Az angol és spanyol első osztályú együttesek ma (eddig) négy meccset játszottak egymással, mind a négy pályán a Premier League-ben szereplő csapat nyert.

Az Aston Villa a duplázó Christian Benteke vezérletével már három góllal is vezetett a Málaga ellen, amely azonban később kozmetikázott az eredményen, így megúszta egygólos vereséggel. Az angol élvonalban újonc Cardiff City az első félidő hajrájában, majd a második játékrész elején szerzett találatával kétgólos előnyre tett szert az Athletic Bilbao ellen, ez pedig elég is volt a sikerhez, miután a baszkok csak egy találattal tudtak válaszolni.

A Hull City és a Betis összecsapása már nem tartogatott ekkora izgalmakat. A „tigrisek" már a harmadik percben megszerezték a vezetést, végül könnyedén, 3–0-ra győzték le az Európa-liga utolsó selejtezőkörére – a Jablonec elleni párharcra – készülő Betist.

A legnagyobb küzdelmet a Southampton–Real Sociedad összecsapás hozta. A „szentek" háromszor kerültek előnybe, a baszkok mindannyiszor válaszoltak, ám James Puncheon 83. percben szerzett találata már a győzelmet jelentette az angoloknak. Premier League–Primera División 4–0, már ami a felkészülési meccseket illeti, sőt a Tottenham–Espanyol összecsapás még hátravan. A londoniak kezdőcsapatába egyébként mindhárom új szerzeményt, Nacer Chadlit, Paulinhót és Roberto Soldadót is jelölte André Villas-Boas.

A Lazio Miroslav Klose góljával legyőzte a Crystal Palace-t, a Fulham hiába vezetett az első percben, végül kikapott a Parmától, a Stoke City nem bírt a Tőzsér Dánielt nélkülöző Genoával, míg a sérüléséből lábadozó Gera Zoltánt mellőző West Bromwich Albion két góllal bizonyult jobbnak a Bolognánál.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Aston Villa (angol)–Málaga (spanyol) 3–2
Cardiff City (walesi*)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–1
Crystal Palace (angol)–Lazio (olasz) 0–1
Fulham (angol)–Parma (olasz) 1–2
Hull City (angol)–Real Betis (spanyol) 3–0
Norwich City (angol)–Panathinaikosz (görög) 2–0
Southampton (angol)–Real Sociedad (spanyol) 4–3
Stoke City (angol)–Genoa (olasz) 0–0
West Bromwich Albion (angol)–Bologna (olasz) 2–0
West Ham United (angol)–Pacos Ferreira (portugál) 2–1
*az angol Premier League-ben indul.

Legfrissebb hírek

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
5 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
8 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szálltak a papírrepülők, félbeszakadt a Rayo és a Bilbao mérkőzése

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 16:29