Eurofutball: sima kupadöntő helyett dráma Bulgáriában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.15. 19:30
A Beroe nyerte meg a Bolgár Kupát, miután a döntőben tizenegyesekkel legyőzte a Levszki Szófiát. A Beroe a rendes játékidőben is eldönthette volna a finálét, de hiába játszotta emberelőnyben a második félidőt, hiába vezetett tíz perccel a vége előtt 3–1-re, a Levszki az utolsó leheletéig küzdött.

A lovecsi mérkőzésen a bolgár bajnokság 7. helyén álló Beroe portugál csatára, Élio Martins révén szerzett vezetést a bajnoki 2. Levszki ellen, de Ijian Jordanov közelről egyenlített. Élio Martins a 16-oson kívülről eleresztett lövésével még az első félidőben visszaszerezte a Beroe előnyét.

A szünet előtt emberelőnybe került a Beroe, majd egy védelmi hiba után Georgi Andonov kétgólosra növelte az előnyt. A Levszkinek 10 perce maradt, de egyenlíteni tudott: a portugál Joao Silva szinte azonnal szépített, majd a 87. percben a holland Garry Mendes Rodriguez kiharcolta a hosszabbítást (3–3), amely során nem született gól.

A tizenegyespárbajban négy fővárosi játékosból csak egy talált be, s mivel a Beroétól hárman is eredményesek voltak, az ötödik rúgásra nem volt szükség. A Beroe 2010 után másodszor nyerte meg a Bolgár Kupát, a sorozatban legutóbb 2007-ben diadalmaskodó Levszkinek így továbbra is várnia kell a 27. kupasikerre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik