Eurofutball: jött, látott, győzött – tarolt a volt Bundesliga-edző
Másfél héttel a kupagyőzelem után a lett bajnokságot is behúzta az FC Riga Viktor Szkripnikkel a kispadján. Az ukrán vezetőedző júniusban vette át a csapat irányítását, azóta a fővárosiak mérlege 12 mérkőzésen 10 győzelem és két döntetlen – és két trófea.
Az FC Riga a Ventspils ellen tizenegyesekkel megnyert Lett Kupa-döntő (5–4) után másfél héttel a bajnoki címet is elhódította. A lett Virsliga utolsó előtti fordulójában a fővárosiak 2–0-ra győztek a sereghajtó Valmeira Glass otthonában, így behozhatatlan, hatpontos előnyre tettek szert a Ventspils előtt a tabellán.
A 48 éves Szkripnik – aki játékosként szintén bajnok és kupagyőztes volt a Werder Bremennel, az ukrán válogatottban 24-szer szerepelt – a Werder Bremennél dolgozott korábban edzőként, de a 2016–2017-es szezonban menesztették a gyenge eredmények miatt. A 2014-ben alapított FC Rigánál megtalálta számításait, júniusi érkezése óta a csapat még nem kapott ki, erőfeszítéseit két trófea is koronázta.
Legfrissebb hírek

El: reggel 9-kor játszottak, a lettek jutottak tovább
Európa-liga
2020.09.18. 11:12

Werder: „El voltunk ájulva Kleinheisler játékától”
Német labdarúgás
2016.07.08. 20:44

Bundesliga: az 1–2 után repülhet a Werder edzője
Német labdarúgás
2016.04.09. 19:03
Ezek is érdekelhetik


