Eurofutball: fantasztikus a Braga sorozata, célkeresztben az arany

Vágólapra másolva!
2012.02.28. 00:30
Címkék
A Braga 4–0-ra legyőzte a Guimaraest a portugál labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának hétfői mérkőzésén, és utolérte a második helyezett Benficát.

A Braga december közepe óta sorozatban a kilencedik bajnoki mérkőzését nyerte meg, és nagyszerű formájának köszönhetően már csak három pont a lemaradása az első helyet a hétvégén a Benficától átvevő Porto mögött.

Hétfőn tizenegyesből újra betalált a kapuba a Braga brazilja, Lima, aki 15 góljával immár egyedül vezeti a bajnoki góllövőlistát. Pénteken Benfica–Porto rangadó következik! TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

RÖVIDEN
CSEHORSZÁG. A Slavia nem tudta legyőzni a Teplicét, a hétfői volt sorozatban az ötödik nem megnyert bajnokija. A patinás prágai klub játékosai ezeken a mérkőzéseken mindössze két gólt szereztek. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
LENGYELORSZÁG. A Belchatów több mint egy félidőn át emberhátrányban játszva tartott otthon egy pontot a Górnik ellen. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
IZRAEL. Ötös veretlenségi sorozat után bukott el a Bnei Sahnin. Érdekesség, hogy a negyedik helyen álló csapat a legutóbbi öt vereségét (így a mostanit is) hazai pályán szenvedte el. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2. A korábbi éllovas Reims egymás után másodszor kapott ki, hétfői legyőzője a szintén az élvonal felé kacsingató Sedan volt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
7 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
7 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik