Eurofutball: Bese Barnabásnak meggyűlt a baja emberével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.21. 23:58
A Le Havre hazai pályán 2–0-ra legyőzte az AC Ajacciót a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) pénteki játéknapján, és sorozatban aratott negyedik diadalával feljött a táblázat második helyére.

A klub honlapjának beszámolója szerint a jobbhátvédként kezdő Bese Barnabásnak igencsak meggyűlt a baja a vendégek szélsőjével, Hugo Videmont-nal, ezért a hazaiak edzője a 60. percben cserélt, Isszam Sebake foglalta el Bese posztját, a magyar légiós pedig egy sorral feljebb folytatta a meccs végéig. A húzás bejött, hiszen a csapat a folytatásban sem kapott gólt, sőt a 85. percben növelni is tudta előnyét.Bese Barnabásnak igencsak meggyűlt a baja a vendégek szélsőjével, Hugo Videmont-nal, ezért a hazaiak edzője a 60. percben cserélt, Isszam Sebake foglalta el Bese posztját, a magyar légiós pedig egy sorral feljebb folytatta a meccs végéig. A húzás bejött, hiszen a csapat a folytatásban sem kapott gólt, sőt a 85. percben növelni is tudta előnyét.

A német másodosztályban Nagy Dániel a szünetben állt be a már akkor hátrányban lévő Würzburger Kickersbe, amely a folytatásban is kapott egy gólt, így a Karlsruhe mindhárom pontot elvitte. Az 1860 München a lábadozó Simon Krisztián nélkül kapott ki Stuttgartban.

Nem játszott Tamás Krisztián sem olasz másodosztályú csapatában, a Speziában, amely kétgólos győzelmet aratott.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2, 12. FORDULÓ
Le Havre–AC Ajaccio 2–0
GFC Ajaccio–Orleans 2–0
Laval–Brest 0–1
Nimes–Sochaux 0–0
Niort–Clermont 2–1
Strasbourg–Auxerre 2–1
Tours–Valenciennes 4–1
Troyes–Bourg Peronnas 1–0
Az élcsoport:
1. Brest 25 pont, 2. Le Havre 22, 3. Amiens 21 (11)

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2., 10. FORDULÓ
Düsseldorf–Bielefeld 4–0
VfB Stuttgart–1860 München 2–1
Würzburger Kickers–Karlsruhe 0–2
Az élcsoport: 1. Braunschweig 22 (9), 2. Stuttgart 19, 3. Heidenheim 18 (9), …6. Würzburg 17, …15. 1860 München 8

OLASZORSZÁG, SERIE B, 10. FORDULÓ
Cittadella–Ascoli 0–1
Spezia–Brescia 2–0
Az élcsoport: 1. Hellas Verona 20 (9), 2. Cittadella 18, 3. Carpi 16 (9), 4. Spezia 16

BELGIUM, 11. FORDULÓ
Oostende–Kortrijk 2–2

DÁNIA, 14. FORDULÓ
Aalborg–Nordsjaelland 1–1
Viborg–Silkeborg 1–3

HOLLANDIA, 10. FORDULÓ
Excelsior–PEC Zwolle 0–2

HORVÁTORSZÁG, 13. FORDULÓ
RNK Split–Belupo 3–0

OROSZORSZÁG, 11. FORDULÓ
Krilja Szovjetov Szamara–Arszenal Tula 1–1

PORTUGÁLIA, 8. FORDULÓ
Pacos Ferreira–Nacional 1–1
Marítimo–Boavista 1–1

ROMÁNIA, 13. FORDULÓ
Concordia–Poli Timisoara 0–2
FC Viitorul–CFR Cluj 2–1

TÖRÖKORSZÁG, 8. FORDULÓ
Rizespor–Genclerbirligi 2–1
Gaziantepspor–Kayserispor 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik