Eurofutball: a korábbi győri az aranykapuba vezette csapatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.23. 19:01
A szlovén élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (PrvaLiga) az utolsó fordulóját kétpontos előnnyel várja az Olimpija Ljubljana, mivel a 35. körben a korábbi győri Rok Kronaveter duplájával 2–0-ra nyert.

A 31 éves szlovén középpályás a 2012–2013-as idényben a Győrben aranyérmet nyert, a ljubljanaiakkal pedig másodszor lehet bajnok.

Kronaveter az első 12 fordulóban a keretben sem volt – ebben akadt, hogy sérülés gátolta meg –, az utolsó két meccsen viszont háromszor is eredményes volt, a Maribor otthonában 2–1-es hazai vezetésnél egyenlített, majd csapata fordított, így kétpontos előnybe került riválisával szemben.

Ez az előny pedig az utolsó körre is megmaradt, mivel a középpályás az első félidőben akcióból, a másodikban pedig büntetőtőből eredményes volt.

Pontazonosságnál az egymás ellen szerzett pontok rangsorolnak elsőként, viszont a négy meccsből egyet-egyet az Olimpija és a Maribor nyert meg, kettő pedig döntetlenre végződött. A következő lépcsőfok az egymás elleni meccseken lévő gólkülönbség, de mivel mindkét csapat egy góllal nyerte a meccsét, így ez is döntetlen. Az újabb fok az egymás elleni mérkőzéseken szerzett idegenbeli gólok száma. A Maribor otthon 1–0-ra nyert és 3–2-re kikapott, idegenben pedig 0–0-ra és 1–1-re végzett, így az Olimpija idegenben három góllal zárta a párharcot, a Maribor eggyel, így előbbi lenne pontazonosságnál bajnok.

A ljubljanai csapat a bronzérmesként záró Domzale vendége lesz az utolsó fordulóban, a Maribor a 6. helyen álló Goricát fogadja.

SZLOVÉNIA, PRVA LIGA
35. FORDULÓ

Aluminij–Rudar 1–3
Celje–Maribor 0–4
Gorica–Ankaran 4–1
Olimpija Ljubljana–Krsko 2–0
Triglav–Domzale 0–4

36. FORDULÓ (VASÁRNAP)
16.00: Domzale–Olimpija Ljubljana
16.00: Krsko–Celje
16.00: Maribor–Gorica
16.00: Ankaran–Aluminij
16.00: Rudar–Triglav
Az élcsoport: 1. Olimpija Ljubljana 79 pont, 2. Maribor 77, 3. Domzale 72

Legfrissebb hírek

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
2026.11.02. 09:13

A „sapkás kapus” után 36 évvel a fia is a feröeri futball hőse lett

Minden más foci
2026.10.26. 12:43

Svájc minimum osztályozhat az A-ligáért, Matko hozta a szlovén győzelmet

Minden más foci
2026.10.06. 22:41

Hiába a korai Matko-gólpassz, Svájc továbbra is hibátlanul áll az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:45

Aljosa Matko biztosította be Szlovénia győzelmét Észak-Macedónia ellen

Minden más foci
2026.09.29. 23:02

Megszűnik a négyszeres szlovén bajnok ND Gorica labdarúgóklub

Minden más foci
2026.09.28. 11:40

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2026.09.26. 22:53

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45