Elhalasztották a DAC-Slovan mérkőzést

MTI MTIMTI MTI
2009.09.10. 21:28
Címkék
Biztonsági okokra hivatkozva elhalasztották a DAC Dunaszerdahely-Slovan Bratislava mérkőzést, a szlovákiai labdarúgó bajnokság 9. fordulójának találkozóját, amelynek vasárnap kellett volna sorra kerülnie Dunaszerdahelyen – közölték csütörtökön Pozsonyban.

 

Nem merték megrendezni a találkozót (Fotó: MTI)
Nem merték megrendezni a találkozót (Fotó: MTI)

A szlovák labdarúgó bajnokság vezetése az országos rendőr-főkapitányság ajánlására hozta meg döntését. A mérkőzés új időpontját később állapítják meg.

 A bajnoki mérkőzés elhalasztása nyilvánvalóan összefüggésben van azzal a feszültséggel, amely az utóbbi hetekben és hónapokban a magyar-szlovák kapcsolatokban megnyilvánul.

A dunaszerdahelyi együttest Szlovákiában "magyar csapatnak" tartják, s szurkolói aránylag gyakran szigorú rendőri fellépéseket kénytelenek elviselni. Nemrég Nyitrán "Halál a magyarokra!" jelszó skandálásával fogadták a dunaszerdahelyieket, s az indulatokat csak a mérkőzést vezető bíró és a rendezők határozott fellépése csitította le.

Magyarország és Szlovákia között komoly feszültségeket okozott, amikor 2008 november elsején Dunaszerdahelyen a helyi labdarúgó csapat és a pozsonyi Slovan bajnoki mérkőzésén - amelyre mintegy ezer magyarországi szurkoló is elutazott – kommandósok hatoltak be a magyar szurkolók szektorába, s a kemény fellépés következtében több sérültet kórházba kellett vinni. Aznap magyar szurkolók szlovák zászlót égettek a budapesti szlovák nagykövetség előtt.

Tíz napja a DAC-stadion adott helyt a szlovákiai magyarok nyelvtörvény elleni országos tüntetésének, amelyen több mint tízezer ember vett részt.

Legfrissebb hírek

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
33 perce

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
35 perce

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
1 órája

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
1 órája

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
1 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
2 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
2 órája