Egyetlen biztos pont – Szeli Mátyás jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.05.25. 23:49

Pénteken véget ért a 2018–2019-es francia labdarúgó-bajnokság. Az már biztos, hogy a Brest, a Lyon, a Marseille és a Saint-Étienne új edzővel vág neki a következő idénynek.

És a Paris Saint-Germain? A fővárosiak a papírformának megfelelően bajnokok lettek, a hazai kupasorozatokból viszont egyet sem nyertek meg, a Bajnokok Ligájából pedig úgy estek ki a nyolcaddöntőben, hogy az első mérkőzésen idegenben 2–0-ra legyőzték a Manchester Unitedet. Nagyjából onnantól kezdve időről időre felröppent a hír: Thomas Tuchel vezetőedzőnek és stábjának a nyáron megköszönik a munkáját. Egy ekkora klubnál amúgy is állandó tényező a bizonytalanság, nincs olyan nap, amikor ne cikkeznének egy-egy sztár távozásáról, belső feszültségekről, állítólagos pénzügyi visszaélésekről vagy edzőváltásról.

Ebből a szempontból dicséretes, hogy a menedzsment már most bejelentette, egy évvel hosszabbít Tuchellel és segítőivel, tehát Lőw Zsolt másodedzővel is. Mivel a stáb eredeti megállapodása 2020-ig szólt, talán nem feltétlenül volt indokolt a sietség, ám vélhetően a klub ezzel akarta elejét venni az edzőváltással kapcsolatos pletykának, amely már kezdett zavaró lenni. Tuchel a minap meg is kérdezte az őt faggató újságírótól, hogy aggódjon-e, tudnak-e valamit, amit ő nem, mert egyfolytában a jövőjéről érdeklődnek. Nem vitás, lépni kellett, nem lett volna jó, ha a javarészt kívülről gerjesztett bizonytalanság begyűrűzik a klubba. Tegyük hozzá, a katari vezetők nem tartoznak a legtürelmetlenebbek közé, az érkezésük után néhány hónappal menesztett Antoine Kombouarét leszámítva minden edző befejezhetett legalább két idényt az együttesnél. Unai Emery anno azt is túlélte, hogy a Barcelona 4–0-s legyőzése után csapata 6–1-re kikapott, így búcsúzott a Bajnokok Ligájából.

A BL azonban kiemelten fontos a PSG-nek, megnyerése olyan státusszimbólum lenne, amely bizonyítaná, a párizsiak nem csupán az otthoni kis tóban számítanak nagy halnak. A BL-ben látott teljesítményben azonban nem köszön vissza a klubba öntött tengernyi pénz. Ezért vélhetően Tuchelék jövője inkább attól függ, miként teljesítenek az első számú európai kupában, sikerül-e még jobban összekovácsolniuk a kivételes képességű, de időnként nehezen kezelhető játékosokat.

Addig persze rengeteg kérdés vár megválaszolásra a nyáron. Például mi lesz Neymarral – aki az utolsó forduló alatt már Brazíliában tartózkodott, hogy (állítólag) készüljön a Copa Américára – vagy Kylian Mbappéval, illetve kik lesznek a nyári érkezők?

Egy biztos pont legalább már van: az, hogy kik irányítják őket a kispadról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik