Edzősors: hétfőtől Bölöni a Panathinaikosz edzője – NS-info

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 15:26
null
Bölöni másodszor vállalhat munkát Görögországban (Fotó: Szabó Miklós)
Hosszú egyeztetés és tárgyalás után eldőlt, hogy Bölöni László irányítja hétfőtől a görög élvonalban szereplő, 20-szoros bajnok, 1971-ben Puskás Ferenc irányításával BEK-döntőbe jutó Panathinaikoszt – értesült róla a Nemzeti Sport.

Lapunk úgy tudja, hogy hétfőtől Bölöni László irányítja a nagy múltú görög Panathinaikosz szakmai munkáját. Nem lesz könnyű dolga a 67 éves szakembernek, ugyanis az 1971-ben Puskás Ferenc irányításával a BEK-döntőbe jutó klub három forduló után csupán a 12. helyet foglalja el a tabellán. A sikertelen idénykezdés után a hét elején a klub tulajdonosa menesztette a spanyol Dani Poyatos vezetőedzőt, majd megegyezett az Erdélyből származó edzővel.

„Másfél évre szól a szerződés – mondta megkeresésünkre Bölöni. – S valóban nem egy nap alatt jött össze a megállapodás, ugyanis a helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozásokat. Az elmúlt hetet Budapesten töltöttem, a fővárosban élő édesanyám és a Hernádon praktizáló fogorvos bátyám között ingázva intéztem a személyes ügyeket, közben folyt az egyeztetés. Abban maradtam az elnökkel, hogy miután elintéztem a személyes dolgaimat, hétfőn veszem át a csapatot. A tulajdonos vázolta elképzeléseit, azt szeretné, ha a klub csapata az őt megillető helyet töltené be a görög labdarúgásban, így tehát tisztában vagyok vele, mire vállalkoztam s mik az elvárások. Természetesen lehetetlen egy csapásra megváltoztatni a dolgokat, egyrészt mert nem vagyok mágus, másrészt pedig a munkában hiszek, nem pedig a hókuszpókuszban. Sok munka vár rám és a csapatra, s aztán majd az eredmények igazolják, hogy jó útra tért-e a Panathinaikosz.”

Egyébként Bölöni László ismeri a görög viszonyokat, hiszen nyolc évvel ezelőtt már edzősködött az országban, igaz, nem Athénban, hanem Szalonikiben, ahol a PAOK vezetőedzője volt.

„A rövidre szabott, kudarccal végződő genti munkavállalás után jó lett volna pihenni, feltöltődni egy picit – jegyezte meg a szakember. – Ám soha nem tudni mikor küldenek el, illetve mikor van szükség egy edzőre, így aztán jó ha mindig kéznél a bőrönd. A mi szakmánk már csak ilyen.”

Noha a görög klub hivatalosan egyelőre nem erősítette meg Bölöni kinevezését, a legtöbb, görög labdarúgással foglalkozó oldal szerint ez az előttünk álló hétvégén megtörténhet, ugyanakkor a Panathinaikosz angol nyelvű Wikipedia-oldalán már Bölöni neve szerepel a csapat vezetőedzőjeként.

Bölöni a tavaszi szezon után távozott a Royal Antwerptől, majd augusztusban aláírt a szintén belga Genthez, amellyel néhány mérkőzés után szakítottak – azaz pillanatnyilag szabadon igazolható.

Ha Bölöni végül egyezségre jut a görög csapattal, Forner Miklós (1928–1929), Künsztler József (1929–1934), Guttmann Béla (1967–1968) és Puskás Ferenc (1970–1974) után a Panathinaikosz ötödik magyar vezetőedzője lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik