Edzősors: Bölöni László a belga élvonal újoncának kispadján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 15:33
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újonc Royal Antwerp vezetőedzője lett Bölöni László – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A tréner kétéves szerződést írt alá.

A játékosként 108-szoros román válogatott, Marosvásárhelyen született Bölöni László a francia Nancynál kezdte edzői pályafutását, de dolgozott többek között a portugál Sporting CP-nél, a Monacónál, valamint az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában és Görögországban is. Belgium sem ismeretlen közeg számára: 2008 és 2010 között a Standard Liege szakvezetője volt, amellyel bajnok és kétszeres Szuperkupa-győztes lett.

Most hét év után visszatér Belgiumba, és az élvonalba 13 év után feljutó Royal Antwerp vezetőedzője lesz. Az 1880-ban alapított klub négyszeres belga bajnok, legutóbb az 1956–1957-es szezonban ért fel a csúcsra.

„Megtisztelő, hogy ennek a nagyszerű projektnek a részese lehetek. Vannak ambícióink, de keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat" – fogalmazott bemutatásakor Bölöni László.



 

Legfrissebb hírek

A Bölöni László történetével vont párhuzam is téma volt a Puskás-esten

Magyar válogatott
2025.10.23. 21:20

Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Minden más foci
2025.10.20. 22:32

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.10.19. 23:57

Bölöni László: Jobban, pontosabban, erősebben kell játszani a portugálok ellen

Foci vb 2026
2025.10.13. 21:24

November 6-án mutatják be a magyar mozikban a Bölöni Lászlóról szóló filmet

Minden más foci
2025.10.09. 13:09

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
2025.09.12. 20:45

Óriási az érdeklődés a Bölöni László életét bemutató film iránt a miskolci CineFesten

Minden más foci
2025.09.02. 18:29

Tusványos 2025: A nagymamám nem értette, mit keresek a pályán egy román–szovjet meccsen – Bölöni László

Minden más foci
2025.07.23. 16:58
Ezek is érdekelhetik