Drogba góljai nélkül is trappoltak az Elefántok

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 18:17
null
Gervinho szerezte meg Elefántcsontpart első gólját (Fotó: Action Images)
Elefántcsontpart válogatottja a hajrában szerzett két gól révén végül fölényesen, 3–0-ra legyőzte Tunéziát a Dél-Afrikában zajló labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupáján a D-csoport második fordulójának szombati első mérkőzésén. Az esti meccsen Togo 2–0-ra verte meg Algériát, ami utóbbi csapat kiesését és Elefántcsontpart továbbjutását eredményezte.

Elefántcsontpart válogatottja a vezér, Didier Drogba nélkül lépett pályára, ennek ellenére már az első húsz percben számtalan helyzetet dolgozott ki, de Salomon Kalou és Lacina Traoré ekkor még nem találta el a kaput.

A 21. percben aztán már vezettek az Elefántok: Gervinho játszott össze remekül Traoréval, utóbbi sarokkal játszotta vissza a labdát, és Gervinho az ötös bal sarka közeléből a léc alá vágta a labdát (1–0).

Az elefántcsontpartiakat magabiztossá tette a gól, és mivel a tunéziai csapatban nem igazán volt átütőerő, az egygólos előnyt nem veszélyeztette semmi – sőt a megerőltetés nélkül kidolgozott kisebb lehetőségek egyikéből megszülethetett volna a második gól is.

A szünet után sem változott a játék képe, a narancsmezesek – a 66. perctől már Drogbával a soraikban – uralták a játékot. A 85. percben azonban kihagyott a védelmük, egy elépattanó labdából Szaber Kelifa egyenlíthetett volna, de félfordulatból leadott lövése nyomán a labda középre tartott, Boubacar Barry védett.

S talán hogy ne legyen több izgalom: a 87. percben Yaya Touré remek labdát kapott a 16-os előterében, s mivel a tunéziai védők üresen hagyták, egy igazítás után 17 méterről óriási gólt lőtt a kapu bal oldalába (2–0).

A lefújás előtt nem sokkal Didier Ya Konan is meglőtte a magáét, közeli lövése nyomán a labda a bal alsó sarokban kötött ki (3–0).

Tunézia a végén szépíthetett volna, bal oldali szöglet után Jusszef Mszakni fejelhetett, a földről felpattanó labda azonban Barry kapus zsákmánya lett.


TOGO–ALGÉRIA 2–0

A rustenburgi mérkőzés sokáig egyetlen gólját Emmanuel Adebayor lőtte a 32. percben, miután remekül ugrott ki Moustapha Salifou előrefejelt labdájával – az akciót kiadós védelmi hiba előzte meg. Adebayor pályafutása során először szerzett gólt Afrika-kupán (ez volt az ötödik mérkőzése, 1–0).

Az addig is többet támadó algériaiak immár a versenyben maradásukért küzdöttek, de csak helyzetekig, tizenegyes-reklamálásig jutottak. A hajrában majdnem negyedóráig állt a játék, mert a togóiak jobb kapufája egy hálóba akadó játékos miatt kilazult, ám a karbantartóbrigád jelenléte hiába biztosított időt az algériaiaknak válságtanácskozásra, abból nem sült ki nyerő taktikai húzás. Sőt egy ellencsapásból Dové Wome belőtte a második togói gólt is (2–0).

Algéria a vereséggel kiesett, míg Togo az utolsó fordulóban ki-ki mérkőzést vívhat Tunéziával a továbbjutásért. A szombat esti eredménnyel a százszázalékos Elefántcsontpart máris negyeddöntős.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ELEFÁNTCSONTPART–TUNÉZIA 3–0 (1–0)
Rustenburg. V: Seechurn (mauritiusi)
ELEFÁNTCSONTPART: Barry – Eboué, Zokora, Bamba, Tiéné – Tioté, Y. Touré, Romaric (Ya Konan, 88.) – Gervinho, S. Kalou (Gradel, 80.), L. Traoré (Drogba, 66.)
TUNÉZIA: Serifia – Ifa, Abdennur, Sammam, Busszaidi – Traui (Dauadi, 86.), Muelhi, Hammami (Harbaui, 57.), Mszakni – Ben Jusszef (Darragi, 46.), Kelifa
G: Gervinho (21.), Y. Touré (87.), Ya Konan (91.)
TOGO–ALGÉRIA 2–0 (1–0)
Rustenburg. V: Namplandraza (madagaszkári)
TOGO: Agassa – Akakpo, Nibombe, Djene, Gaffar – Salifou (Wome, 57.), Amewou, Romao, Gakpe (Mani, 74.) – Adebayor, J. Ayite (Bossou, 91.)
ALGÉRIA: Mbolhi – Mosztefa, Belkalem, Hallis, Meszbah – Lacen (Buazza, 83.), Gediura, Kadir (Bezzaz, 66.), Feghuli – Szudani, Szlimani (Audia, 75.)
G: Adebayor (32.), Wome (95.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Elefántcsontpart 2
2
5–1 6
2. Togo2
1
13–23
3. Tunézia 2
1 1
1–3 3
4. Algéria 2
2
0–3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik