Domenech: Felelőtlen, piszkos kölykök bandája!

MTI MTIMTI MTI
2011.02.15. 12:14
null
Domenech csapatára vár Dél-Afrikában – megvan a véleménye a történtekről (Fotó: Reuters)
Felelőtlen, piszkos kölyköknek nevezte egy interjúban a tavaly nyári labdarúgó-világbajnokságon sztrájkoló futballistáit Raymond Domenech, a francia válogatott volt szövetségi kapitánya.

„Időben eltávolodva az eseményektől, felelőtlen piszkos kölykök bandájaként látom őket" – nyilatkozott a tréner a L'Express című hetilapnak, amely a szerdán megjelenő hosszú beszélgetésből már kedden közölt részleteket.

A 2006-ban Domenech-kel vb-második francia válogatott Dél-Afrikában már a csoportkör után búcsúzott a tornától, de nem csupán nagyon szerény teljesítményével irányította magára a figyelmet, hanem a csapaton belüli botránnyal is – nevezetesen azzal, hogy a játékosok bojkottálták az egyik edzést arra reagálva, hogy a szakvezető hazaküldte a vele tiszteletlenül beszélő Nicolas Anelkát.

Az eseménysorozat politikai üggyé nőtte ki magát Franciaországban, a szövetség vezetésében több változás történt, néhány futballista pedig különböző mértékű büntetést kapott. A „zendülés" főkolomposai közül a válogatottságot rögtön lemondó Anelkát 18 mérkőzésre tiltották el, míg Patrice Evra csapatkapitányt öt, Franck Ribéryt három, Jérémy Toulalant pedig egy találkozóra száműzték. Domenech-et Laurent Blanc váltotta a kispadon.

A felbujtókra vonatkozó újságírói kérdésre Domenech azt mondta, erről semmit sem tud.

„Akárhányszor felszálltam a buszra, nem láttam senkit (szervezkedni) – utalt arra a patthelyzetre, amely a játékosok edzésmegtagadásakor alakult ki. – Azt gondoltam, ezek megőrültek, nem tudják, mit csinálnak, de most már tisztában vagyok azzal, hogy tévúton jártam. Nagyon is jól tudták, mit cselekszenek, még a függönyöket is behúzták a buszon, hogy kívülről ne tudják őket kamerákkal venni."

Az ominózus napon maga a szövetségi kapitány olvasta fel a játékosok közleményét, amit a mostani interjúban azzal indokolt, hogy valamiképpen tovább kellett lendíteni az események kerekét.

„Több mint egy órája álltunk már ott. Valakinek magára kellett vállalnia a felelősséget és véget kellett vetnie ennek a színjátéknak. Az összes kamera a buszra irányult, kölykök százai álldogáltak a pálya körül, rajtunk röhögött a világ. Akkor azt mondtam: ebből elég!. Senki sem akarta felolvasni ezt a vacakot. Én megtettem. Ha gondolkodom még egy-két pillanatig, talán elmentem volna onnan ..."

A vb-szereplést illetően Domenech elismerte, hogy megbukott, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem sikerült a megfelelő játékosokat beválogatnia, az ott lévőkkel pedig nem tudta megtalálni a hangot.

„Nem fogadom el a politikusok kritikáit, sem az újságírókká lett volt futballistákét, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vonnám meg saját magam a mérleget" – fogalmazott a tréner, aki kései megszólalását azzal magyarázza, hogy eddig mindenki más beszélt már helyette. „Szeretném, hogy az én álláspontom is megjelenjen. Nem vagyok az az agyalágyult, akiről írnak."

Domenechet szeptember elején a francia sportági szövetségnél betöltött utolsó posztjáról is menesztették: az 59 éves tréner a szervezet technikai tanácsadó testületénél állt addig alkalmazásban 1993 óta. A jövőjével kapcsolatban az interjúban leszögezte: nincs kedve tovább vitázni, egyúttal pedig jelezte, hogy bár egyelőre eltávolodik a futballtól, azért nem csapja be végleg az ajtót.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Női jégkorong divízió 1/A-vb: először veszítettek az olaszok

Jégkorong
2026.04.15. 22:29

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

Kylian Mbappé: Számomra a Real Madridban futballozni Isten ajándéka

Spanyol labdarúgás
2026.04.14. 13:23

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik