Dárdai, Gera, Gulácsi – magyarok a topligákban

Dárdai Pál 13 idény
Hertha 1997–2010
Vizsgálatunk időszaka a rendszerváltás óta eltelt három évtized, de ha korábbra néznénk, akkor egészen Puskás Ferencig vissza kéne mennünk, hogy olyan futballistát találjunk, aki befér az összeállításba. Az 1950-es, '60-as években rajta kívül is akadt néhány magyar, aki hosszú éveket játszott a négy elitliga valamelyikében, pontosabban Olaszországban vagy Spanyolországban. A Serie A-ban az első évtizedekben rengeteg honfitársunknak volt meghatározó szerepe. Dárdai Pál 1997 januárjában szerződött a BVSC-től Berlinbe az akkor még másodosztályú Herthához, tíz mérkőzésen szerepelt a Bundesliga 2-ben, a csapat feljutott és 13 éven keresztül első osztályú volt végig a magyar középpályással soraiban. Hívták máshonnan, a Bayern München is erősen csábította, Pali olykor kikerült a kezdőcsapatból, de mindig hamar visszaszerezte a helyét. 1999–2000-ben a Bajnokok Ligájában játszott a klub és a második csoportkörig jutott. 286 élvonalbeli mérkőzést játszott a Herthában Dárdai, a 2010–2011-es búcsúszezonjában megint másodosztályú lett a csapat, akkor már csak egyszer lépett pályára. Egyhuzamban 13 év topligában – az elmúlt 30 évben ezzel első a magyarok között, de korábban se sokan jutottak idáig. Visszavonulása után a Hertha edzője lett, az első csapatot 2015 februárjától tavaly nyárig irányította. Legrosszabb szezonjában is több pontot szerzett a csapattal, mint az elmúlt szezonban a három vezetőedző a játékospiacon elköltött százmillió euróval.
Szalai Ádám 10.5 idény
Mainz 2010–2013, 2019–
Schalke 2013–2014
Hoffenheim 2014–2019
Hannover 2016

Lisztes Krisztián 9.5 idény
Stuttgart 1997–2001
Werder Bremen 2001–2005
Mönchengladbach 2005–2006

Király Gábor 8 idény
Hertha 1997–2004
Crystal Palace 2004–2005

Hajnal Tamás 7 idény
Karlsruhe 2007–2008
Dortmund 2008–2011
Stuttgart 2010–2013

Gera Zoltán 6 idény
Fulham 2008–2011
West Bromwich Albion 2011–2014
Bár a négy nagy ligát egy kalap alá vesszük, az angol bajnokság azért rangosabb, mint a Bundesliga, amelyben a magyar játékosok még leginkább meg tudják vetni a lábukat. Gera Zoltánnak az angol élvonalban összesen nyolc szezon jutott, de az első kettő után két évet a másodosztályban játszott a West Bromwichcsal. 2004-ben igazolt Birminghambe, az első szezonban csapata mind a 38 bajnokiján ott volt a pályán, a másodikban sérülés hátráltatta, ki is estek. A Championshipben újfent vezér volt, de csak később, 2008-ban a Fulhamhez szerződve tért vissza a világ legtöbbre taksált bajnokságába. Alapember volt a londoniaknál is, az UEFA-kupa-döntőbe jutásból is oroszlánrészt vállalt. 2011-ben visszament a West Bromwichhoz, ám itt már kevesebbet játszott. Mindkét angol klubjában 86 Premier League-mérkőzésen lépett pályára.

Stuttgart 2003–2005
Köln 2005–2006
Mainz 2006–2007
A Szegedről induló támadó 1999-ben igazolt a Ferencvárostól a Sturm Grazhoz. Az Ausztriában mutatott teljesítményével megváltotta belépőjét a Bundesligába. A Stuttgartnál eltöltött két szezonja sikerült a legjobban (győztes duplával nyitott a bajnokságban), szerepelt a BL-ben (gól és gólpassz a Manchester United elleni hazai meccsen), aztán egy-egy évet a Kölnnél és a Mainznál futballozott. Nyolcvan Bundesliga-mérkőzésén 17 gólt szerzett.
Willi Orban 4 idény
RB Leipzig 2016–2020

Gulácsi Péter 4 idény
RB Leipzig 2016–2020
Jelenleg az egyik legmagasabban jegyzett magyar futballista. Az MTK-tól indult, nagyot szólt itthon, hogy a csapat legjobb fiataljai (Gulácsi, Németh Krisztán, Simon András) a Liverpoolhoz szerződtek, végül azonban egyiküknek sem sikerült a nagycsapatba való betörés. Gulácsi Péter éveken át alsóbb osztályú angol csapatoknál játszott kölcsönben, 2013-ban igazolt a Salzburghoz, ahonnan igen meggyőző produkciójának köszönhetően két évvel később „feladták” a Red Bull német csapatának. A lipcseiek azóta is szárnyalnak, Gula pedig kirobbanthatatlan a kapuból, a Kicker osztályzatai alapján tavaly a szezon legjobb játékosa volt! 131 Bundesliga-meccsén két gólpasszt is adott, az elmúlt négy szezonban összesen csupán öt bajnokin nem ő állt a RB Leipzig kapujában.


Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Rio Ngumoha; Fiatalság, elszántság – Több mint ígéret






