DAC: sima győzelem a kupában; folytatódhat a szlovák liga

DUDUCZ TIBOR (PÖSTYÉN)DUDUCZ TIBOR (PÖSTYÉN)
2020.09.30. 17:27
null
Bernd Storck együttese fölényes győzelemmel jutott tovább a Szlovák Kupában (Fotó: dac1904.sk)
A DAC szerdán, a Szlovák Kupa 2. fordulójában 7–0-ra győzött az ötödik ligás Pöstyén otthonában, és továbbjutott. Bernd Storck vezetőedző szokatlan összeállításban küldte pályára csapatát, a vasárnapi, Trencsén elleni győztes bajnoki kezdő tizenegyéből csak Andrej Fábry volt pályán. A német mester pihentette a kulcsembereit, köztük Kalmár Zsoltot és Schäfer Andrást is.

 

Noha Kalmár Zsolt nem játszott, neve felbukkant minden szlovák sportsajtóban, ő lett ugyanis augusztusban a bajnokság, vagyis a Fortuna Liga legjobbja. Nemcsak a szakzsűritől, hanem a szurkolóktól is toronymagasan ő kapta a legtöbb szavazatot.

„Nagyon örülök a díjnak. Köszönettel tartozom a csapattársaimnak, a stábnak és nem utolsósorban fantasztikus szurkolóinknak” – mondta lapunknak Kalmár Zsolt, aki nyolc góllal vezeti a mesterlövészek versenyét.

Miután a szlovák központi válságstáb azt javasolta, hogy október 1-jétől megtiltaná a tömegrendezvényeket, beleértve a sporteseményeket, fellázadt a szlovák sport. Főleg a két legjobban érintett, a két legnagyobb sportszövetség. A kormányt kiosztotta a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke, Ján Kovácik, a jégkorongozók pedig tüntetést szerveztek a szerdai kormányülés előtt. Szinte az összes Extraliga-klub képviseltette magát, több száz hokis vette körbe a kormányhivatalt. Nem csupán a tervezett tiltás ellen tiltakoztak, hanem felemelték szavukat azért is, mert a szlovák sport a márciusi járványhelyzet óta egy eurócent támogatást sem kapott a kormánytól.

Még mielőtt elkezdődött volna a kormányülés, Igor Matovic miniszterelnök bejelentette, hogy legfeljebb ötven ember vehet részt a tömegrendezvényeken.

„Egyetlen futballmérkőzést sem lehet megrendezni ötven fővel. Ha példaként vesszük a jövő heti Szlovákia–Írország Eb-pótselejtezőt, legalább kétszáz-kétszázötven emberrel kell számolnunk. Ha marad az ötvenes limit, nem tudunk játszani” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Peter Palencík, a Szlovák Labdarúgó-szövetség főtitkára.

Néhány óra múlva érkezett az újabb hír: továbbra is megrendezhetők futball- és hokimérkőzések, de csak nézők nélkül. Így pénteken elkezdődik a szlovák jégkorongbajnokság, amelynek résztvevője a DVTK is, továbbá a hétvégén folytatódik Fortuna Liga, amelyben az eddig százszázalékos Dunaszerdahely Zsolnára látogat.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15

Ikszelt a Zsolna ellen, és második helyen zárta a DAC a Niké Liga alapszakaszát

Minden más foci
2026.02.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik