DAC: öt gól és továbbjutás a Szlovák Kupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 19:22
Továbbjutott a DAC a Szlovák Kupában: a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat 5–2-re győzött a harmadik ligás Púchov vendégeként a 2. forduló szerdai játéknapján.

Peter Hyballa, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője több kulcsjátékost pihentetett: Kalmár Zsoltot nem nevezte, Vida Kristophert a 63. percben küldte be csereként, a nyáron igazolt Vida Mátét viszont a kezdőcsapatba jelölte, és a 81. percig, 4–1-ig a pályán is hagyta.
Peter Hyballa, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője több kulcsjátékost pihentetett: Kalmár Zsoltot nem nevezte, Vida Kristophert a 63. percben küldte be csereként, a nyáron igazolt Vida Mátét viszont a kezdőcsapatba jelölte, és a 81. percig, 4–1-ig a pályán is hagyta.

Bár Eric Davis tizenegyesével korán vezetést szerzett a vendégcsapat, a két osztállyal lejjebb szereplő púhóiak jól tartották magukat, és a 60. percben egyenlítettek.

A 66. perctől azután felgyorsultak az események: a csereként beálló Lubomír Satka (2), Marin Ljubicic és Almási László bő negyedóra alatt négy vendéggólt szerzett, így végül fölényes győzelemmel jutott tovább a dunaszerdahelyi csapat.

A DAC szombaton a rózsahegyi csapatot fogadja a bajnokságban.

SZLOVÁKIA, SZLOVÁK KUPA
A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Púchov (III.)–DAC 2–5

Legfrissebb hírek

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
2026.01.16. 13:48
Ezek is érdekelhetik