DAC: Kalmár Zsolt legutóbb az U15-ben élt át ilyet

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 15:42
null
Kalmár Zsolt szerint jól szórakozott a közönség (Fotó: Lelkes Ernő)
Remekül sikerült a Dunaszerdahely idénynyitó mérkőzése a Fortuna-ligában, klubrekordnak számító hatgólos győzelmet ért el a Sered ellen.

A vasárnap estét sokáig fogják emlegetni a dunaszerdahelyi szurkolók. Csapatuk szó szerint bedarálta az ellenfelet. Ötletes, totális támadófocit játszott a DAC, a 90 perc alatt összesen 21-szer próbálkozott lövéssel. Az egyiket Schäfer András eresztette meg.

„Úgy tíz centiméter hiányzott – mondta lapunk kérdésére a magyar fiatal játékos. – Kevesebb lehetőségem volt támadni, mivel a védők előtt játszottam, a stabilitásban, és a labdafelhozatalokban kellet nagyobb részt vállalnom. Nyerjünk minden héten 6–0-ra és egy szót sem fogok szólni, ha nem rúgok gólt.”

Schäfer András elárulta azt is, mit mondott a szünetben az öltözőben Bernd Storck vezetőedző.

„Azt kérte, hogy a találkozóból hozzuk ki a maximumot. Sikerült, elsők vagyunk, mindenki boldog” – mondta Schäfer.

„Mikor rúgott a csapatom az első negyedórában három gólt? Talán az U15-ben, egy gyengébb csapat ellen – válaszolta Kalmár Zsolt.A háromgólos vezetés után egy kicsit leültünk, de a fordulás után ismét felpörögtünk. Nagyon jól játszottunk, jól szórakoztattuk a közönségünket, amely ismét remek hangulatot teremtett a Mol Arénában.”

A DAC a Nice elleni hatosra a Sered elleni hatossal válaszolt.

„Remek, hogy a felkészülés alatt elszenvedett súlyos vereségen túl tudta tenni magát a csapat, ez mutatja az erőnket. Fantasztikus szezonkezdés volt atalálkozó, de semmi több, mert három nap múlva ismét pályára lépünk. Fontos volt, hogy gyorsan vezetést szereztünk. A második találat volt a kulcsmomentum. Örülök, hogy ilyen elsöprő játékkal kezdtünk, mindenki száz százalékot nyújtott“ – nyilatkozta Bernd Storck, akinek remek amérlege acsapatnál: a bajnokságban hatszor vezette asárga-kékeket, ebből ötször győzött, mégpedig úgy, hogy 16 gólt rúgott és egyet sem kapott!

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
1. FORDULÓ
Dunaszerdahely (DAC)–Sered 6–0
(E. Ramírez 8., Balic 12., 91., Divkovic 13., E. Davis 60., Kalmár 63.)
DAC: a hazaiaknál a gólpasszt adó, majd betaláló Kalmár Zsolt a 85. percig volt a pályán, Schäfer András végigjátszotta a meccset, Vida Máté sérült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik