DAC: az új magyar játékos szerint keményebb volt a felkészülés, mint Angliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 07:44
Csóka Dániel egy hónappal ezelőtt került az angol Wolverhamptontól – amelynek U23-as csapatában futballozott az ősszel – másfél évre kölcsönbe a szlovák élvonalban szereplő DAC csapatához. A magyar utánpótlás-válogatott középhátvéddel Dunaszerdahelyen készített interjút az NSO Tv stábja. A tehetséges labdarúgó elárulta, hogy miben volt nehezebb a felkészülés, mint tavaly nyáron Angliában. Beszélt arról, hogy közben mindenkinek három szó lebegett a szeme előtt (Slovan, Slovan és Slovan), de szóba került édesapja is, aki játszott 2002-ben a Manchester Unitedet legyőző ZTE-ben.

Csóka Dánieltől megtudtuk, hogy nagyon jól érezte magát az első dunaszerdahelyi hónapjában.

„A kéthetes törökországi edzőtábor is sokat segített a beilleszkedésben. Segített a többi magyar srác is, egyből befogadtak. Így könnyebb volt beilleszkedni, mint anno Angliában. Fizikailag nagy a különbség a Wolverhamptonhoz képest, mert ugyan ez fiatal együttes, mégis felnőttcsapat. Nehezebb volt a felkészülés, mint a nyáron Angliában, a napi két edzéssel keményebb volt.”

Tervei között az szerepel, hogy a következő szezonra beverekedje magát a kezdőcsapatba.

„Várom már nagyon a Slovan elleni rangadót, nekem az első mérkőzésem lesz a DAC-ban, akár a pályán, a kispadon vagy a nézőtéren leszek. Nem voltam még belül a stadionban, de a hangulatról már sok videót megnéztem. Át tudom már én is érezni a meccs jelentőségét, hiszen amúgy az első és a második helyezett játszik egymással, vagyis tényleg rangadó. Látom, hogy készülnek rá a nézők, ahogy mi is: a felkészülés csak arról szól, hogy Slovan, Slovan és Slovan.”

Csóka tagja az U19-es válogatottnak (ebben a korosztályban szerepel többek közt Szoboszlai Dominik is), vagyis márciusban a korosztályos Európa-bajnokság elitkörében futballozhat.

„Norvégia, Horvátország, Németország – nem egyszerű csoport, és csak egy jut tovább, de ez a korosztály szerintem már többször megmutatta, hogy bármire képes. Biztos vagyok benne, hogy úgy fogunk odamenni, hogy mi legyünk az az egy…”

Felvetettük neki: elégedett lenne-e azzal a pályafutással, amit a szintén Zalaegerszegről Angliába kerülő Kádár Tamás befutott?

„Nézem a játékát, szerintem jó játékos. Személyesen nem ismerem, de apukám még játszott vele egy évet a ZTE-ben, amikor tizenhét-tizennyolc éves lehetett Kádár Tomi. Megtisztelve érzem magam, mert tényleg nem sokan kerülnek ki a ZTE-ből külföldre. Hasonló pályafutással elégedett lennék. Szeretnék Angliában megmaradni, miután másfél év múlva visszamegyek. A nagyválogatottnak is szeretnék ugyanúgy sztenderd tagja lenni, mint Kádár.”

Az NSO Tv videójában az édesapjáról is mesél, aki pályára lépett azon a bizonyos Bajnokok Ligája-selejtezőn, amikor a ZTE legyőzte a Manchester Unitedet.

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik