Csodás újjáépítés, 222 milliós „nyerőszám”, trófeahalmozás a Realnál

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 20:03
null
Velük lett teljes a 32-es vb-mezőny: a peruiak a kvalifikációt ünneplik (Fotó: AFP)
A labdarúgás 2017-es évének árnyoldalaival már foglalkoztunk, most jöjjenek azok a nagy sztorik, amelyekre sokkal szívesebben emlékszünk vissza. A válogatás nyilván itt is szubjektív, utazzanak velünk Panamától Izlandig, Chapecótól Madridig – következzen az év 10 legnagyobb futballsztorija!

10. A NAGY VB-VISSZATÉRŐK

1982, 1990. A legutóbbi vb, amelyen Peru, illetve Egyiptom részt vett. Nem kis idő, futballrajongónak szinte örökkévalóság, mint ahogy a saját példánkon nagyon is jól tudjuk. Amikor Peru legutóbb világbajnokságon szerepelt, a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Ricardo Gareca még ifjú játékos volt a Boca Juniorsban. A csapat bő keretéből csak a veterán kapus, Leao Butrón élt (tán ötévesen már bele is nézett egy-egy meccsbe). Az egyiptomi keret fele pedig még meg sem született, amikor a csapat – nyolc évvel a peruiak után – legutóbb ott lehetett a vb-n, sőt, még a legendás kapus, Esszam el-Hadari (aki pedig 44 éves) sem volt még igazolt futballista!

Szóval két hosszú szünet, két sikerre kiéhezett ország, óriási futballfanatikus rajongótáborral. Ha a 2016-os Európa-bajnokságból indulunk ki, akkor ez Oroszországban is adhat egy kis (vagy nem is olyan kis) pluszt a perui és az egyiptomi válogatottnak – mi meg nézőként ezzel csak jól járhatunk.

9. MEGRAGADTÁK ÉLETÜK ESÉLYÉT

A Major League Soccer és a CONCACAF-zóna labdarúgásáért rajongók kivételével aligha tudnának sokan akár három panamai játékost megnevezni – ez azért megváltozhat 2018-ban, ha csapatuk villant valamit Oroszországban. Persze ők már azzal is történelmet írtak, hogy kvalifikálták magukat: az évek óta együtt játszó, nagyon rutinos (a vb-re kijutók közül a legmagasabb átlagéletkorú) nemzeti együttesfennállása első világbajnokságára készülhet.

A sorsdöntő Panama–Costa Rica mérkőzés után (melyen a házigazdákat egy fantomgól is segítette) az ünneplés teljesen eszeveszett volt – a kommentátorok pedig még latin-amerikai mércével is óriási formát futottak. A játékerőt tekintve minden bizonnyal a leggyengébbek közé tartozik Panama a vb 32 csapata közül – persze az erőviszonyokkal a játékosok a selejtezősorozatban sem törődtek sokat...

8. MBAPPÉ, AZ ARANYIFJÚ

Amit eddig láttunk, az alapján nem lenne meglepetés, ha Kylian Mbappé a karrierje során (legalább) egyszer az Aranylabdát is átvehetné. Az évet a Monaco játékosaként kezdő és a Paris Saint-Germainben befejező csatár 2016 végén szerezte meg felnőttpályafutása első mesterhármasát, azóta pedig szinte ismeretlen futballistából ifjú sztárrá vált. A 19. születésnapját december 20-án megünneplő fiatalember a 7. helyen végzett az Aranylabda-szavazáson, elnyerte a legjobb fiatal játékosnak járó Golden Boy díjat, és talán az eredményeinél is meggyőzőbb a teljesítménye. Ilyen fiatalon ennyire érett futballt bemutatni általában a legnagyobbak sajátja.

„Az új Pelé lehet. A játékának nincsenek határai. Nemcsak gólokat szerez, hanem elő is készít a társainak – a legnagyobbak tulajdonsága ez” – dicsérte Arsene Wenger.

„Olyan, mintha már 30 éves lenne. Ennyire érett és kiteljesedett labdarúgónak érzem. Privilégium együtt játszani vele” – így Neymar.

„Amikor cselezni látom, látom azt is, hogy gondolkodik. Használja a fejét, amikor futballozik, és a szememben ennél nincs fontosabb dolog” – így meg Thierry Henry.

Nem rossz. Tizenkilenc évesen...

Kylian Mbappé (alul) üstökösként tűnt fel a futballporondon – 2017 egyik legjobbja volt (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé (alul) üstökösként tűnt fel a futballporondon – 2017 egyik legjobbja volt (Fotó: AFP)

7. A SAGA A VB-N FOLYTATÓDIK

Egész biztosan sok magyar futballdrukker is Izlandnak fog szorítani a világbajnokságon. Pici ország, remek csapat, szenzációs szurkolók, ráadásul az egész sztori példaértékű és sokan (mint például mi is) tanulhatnának belőle. Nem véletlen, hogy az izlandi labdarúgás képviselői számos konferencián mutatták be a remeklésük hátterében meghúzódó sportszakmai és ifjúságpolitikai folyamatokat. Az Eb-negyeddöntőt követő izlandi vb-kvalifikáció már nem is meglepetés, az északi ország játékosai szinte magától értetődő módon írtak hozzá még egy lapot a futballsagájukhoz. Izland a valaha volt legkisebb lélekszámú ország, amely kvalifikálni tudta a válogatottját a világbajnokságra.

És ami szintén fontos, nem veszítik szem elől a szurkolók fontosságát sem. Sőt.

„Amikor Larsszal (Lagerbäck, a volt szövetségi kapitány) átvettük a csapatot, elég apatikusak voltak a drukkerek, nem lelkesedtek túlzottan a válogatottért. Így hát elmentem a szurkolói klubba, és azt mondtam nekik, minden hazai mérkőzés előtt elmegyek a törzshelyükre, elsőként tudják meg a terveinket és az összeállítást, megmutatom nekik a játékosok számára készített motivációs videót. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha eljössz drukkerként a meccsre és végigszurkolod azt, kiérdemelsz ezzel egy kis extra jutalmat. Ezzel tudtuk megmutatni a szurkolóinknak azt, hogy mennyire értékeljük és tiszteljük őket. Úgy mentek ki ezek után a mérkőzésekre, hogy az események részének érezték magukat, nem egy külső szemlélőnek. Amikor először lementem a törzshelyükre, nem voltak sokan. Ma százak várnak, és ez a stadionban uralkodó kultúrát is megváltoztatta. Fantasztikus az a támogatás, amit tőlük kapunk. Tudom, hogy más országokból ez kicsit bolondosnak tűnhet. Egy szövetségi edző, aki elmegy a pubba a meccsek előtt... De hiszek abban, hogy ez megkülönböztet minket a többi válogatottól. Van egyfajta szoros kötelék, amely különlegessé tesz bennünket. És ezt meg akarjuk őrizni” – beszélt a szurkolók megnyeréséről a FIFA honlapjának adott nagyinterjúban a válogatott szakvezetője, Heimir Hallgrímsson, aki civilben egyébként fogorvos.

Egy szó mint száz: Izland igencsak üdítő jelenség a világfutballban.

6. VIDEOBÍRÓ A TOPLIGÁKBAN

A videobíró megosztó dolog a labdarúgásban, és rengetegen lehetnek, akik az elterjedését a negatív listára tennék. Ugyanakkor képtelen dolog az, hogy a futball – mint a világ legnagyobb reflektorfényt kapó, üzletileg legjelentősebb sportja – nem használta ki a technológiában rejlő „igazságszolgáltatási” lehetőségeket. A gólvonal-technológia lenne a minimum, amit be kellene vezetni, mert ezzel legalább a fantomgólok és a meg nem adott szabályos gólok száma csökkenne – de a jövő alighanem az egyre jobban kiterjesztett videobíráskodásé.

Igen, megszakítja a játék természetes folyását. Igen, nem tökéletes, sőt, egyelőre vannak elég nagy zökkenők az alkalmazásában. Ugyanakkor nem kihasználni egy olyan lehetőséget, amely sorsdöntő (sorsdöntően rossz) ítéletek korrigálását segítené, óriási hiba lenne. És egy ekkora üzletágban egyre kevésbé fogják tolerálni a sorsdöntő hibákat.

Eljött a kék hold ideje a Premier League-ben: a Manchester City imponáló játékkal iskolázza le eddig a mezőnyt (Fotó: AFP)
Eljött a kék hold ideje a Premier League-ben: a Manchester City imponáló játékkal iskolázza le eddig a mezőnyt (Fotó: AFP)

5. A MANCHESTER CITY BRUTÁLIS GÉPEZETTÉ VÁLIK

Igen, borzalmasan sok pénzt elköltöttek. Igen, nem minden csapat (sőt!) mögött áll hasonló háttér. Igen, bárkit megszerezhetnek. Igen, igen, igen – és mégis, a Manchester City olyan brutális nyerőgépezetté vált Josep Guardiola irányítása alatt, amely nem kizárólag a pénzről szól.

Az angol bajnokságban 2017. április 5. (Chelsea–Manchester City 2–1) óta veretlenek a manchesteri kékek. Augusztus 26. óta minden egyes bajnoki mérkőzésüket megnyerték, ráadásul olyan futballal tették ezt, amely egyszerre szép és szórakoztató. Guardiola a Barcelona és a Bayern München után ismét nyomasztó dominanciájú, rekordokat halmozó csapatot alakított ki, amely minden bizonnyal megnyeri a Premier League 2017–2018-as kiírását. Ha az európai porondon is diadalmaskodni tud, akkor hosszú évek után meglesz az, amiért az arab tulajdonosi kör megvette a klubot. Nem kis fejlődés, hanem valóságos szintugrás volt az, amit a Manchester Citytől láttunk – ha 2017 második fele alapján kellene kiosztani egy díjat, kétségkívül az övék lenne az év csapata.

4. KATASZTRÓFÁTÓL A LIBERTADORES-KUPÁIG

Ha 2016 decemberében, napokkal-hetekkel a brazil Chapecoense repülőgép-katasztrófája után azt mondja valaki, egy évvel később a csapat történelme legjobb helyezését éri el és kvalifikálja magát a Libertadores-kupába, hát, nem tudom, minek nézzük az illetőt.

Márpedig ez történt. A szinte teljes játékoskeretét és szakmai stábját elvesztő Chape a romokból építkezve országos bajnoki nyolcadik helyezésig jutott (sosem volt ezelőtt az első tízben a gárda), egyik ámulatból a másikba ejtve a szurkolóit. Az újjáépítés eredményessége egészen döbbenetes, a herkulesi szervezési és szakmai feladatot példás módon oldották meg az egylet vezetői. Munkájuk 2017 egyik legszebb futballsztorija – ugyanakkor a tragédia árnya mindig is kísérni fogja a klubot. Az újjáépítés részleteiről novemberben, a katasztrófa egyéves évfordulóján hosszabban is megemlékeztünk.



3. A FORDÍTÁS, AMIT SENKI SEM TUDOTT ELKÉPZELNI

Elismerésem kell kifejeznem mindenkinek, aki akkor, amikor a Paris Saint-Germain hazai pályán fecnikre szaggatta a Barcelonát, megtette a katalánok továbbjutását valamelyik fogadóirodánál. A 0–4-ről fordítás eleve lehetetlen küldetésnek tűnt, a 87. percben, 3–1-es Barcelona-vezetésnél pedig még inkább elképzelhetetlennek. Aztán jött Neymar, aki szabadrúgásból és büntetőből is betalált, a PSG-t totális pánik kerítette hatalmába, hogy aztán a 95. percben Sergi Roberto megszerezze a hatodik barcelonai gólt, beteljesítve az európai labdarúgókupák történetében még sosem látott fordítást.

A 0–4, 6–1 persze ugyanannyira a naiv és Barcelonában beijedt PSG kritikája, mint a Barcelona hitének és erejének bizonyítéka, de ez semmiben sem csökkenti a fordítás nagyságát és értékét. Ez volt alighanem Neymar barcelonai karrierjének csúcspontja – néhány hónappal később a brazil támadó világrekord átigazolási díjért pont Párizsba szerződött.

2. NEYMAR ÉS A 222 MILLIÓ MESÉJE

Házon belül is vita volt arról, hogy Neymar világcsúcs-átigazolása pozitív vagy negatív esemény-e, a gordiuszi csomót azzal lehet átvágni, hogy mindenképpen topsztori. Amikor először felröppent a hír arról, hogy a PSG kifizeti a 222 millió eurós kivásárlási árat a Barcelonának, a reakció még a szakírók többségénél is a hitetlenkedésé volt. Aztán ahogy teltek a napok, úgy tűnt egyre inkább reálisnak ez az (irreális) összegű átigazolás, amely aztán augusztus 3-án létre is jött.

Hogy a világ első számú labdarúgójává válni akaró Neymar és a világ első számú futballklubja címét megcélzó PSG álmai valóra válnak-e, nyitott kérdés. Az irtózatos befektetésben benne van az irtózatos bukás is. Az első félév eredményei mindenesetre igencsak biztatóak – de teljes siker csak akkor lesz, ha Neymar Aranylabdát nyer, a PSG pedig Bajnokok Ligáját. Bármi kevesebb egyszerűen nem elegendő ellenérték a futballvilágot megrengető 222 millió euróért.

Öt trófea egy évben: a Real Madrid 2017 nagy részében elkényeztette szurkolóit (Fotó: AFP)
Öt trófea egy évben: a Real Madrid 2017 nagy részében elkényeztette szurkolóit (Fotó: AFP)

1. AZ ELSŐ CÍMVÉDÉS A BL-BEN

A Real Madrid ugyan csúnyán zárta a 2017-es évet, összességében azonban fantasztikus eredményeket ért el. Bajnokok Ligája-győzelem, spanyol bajnoki cím, klubvilágbajnoki cím, európai Szuperkupa-győzelem, spanyol Szuperkupa-győzelem, újabb (immár az ötödik) Aranylabda – mondhatni akár azt is, a galaktikusoknak lassan egy galaxisbajnokságban is el kellene indulni, mert azt még úgysem nyertek. Az év csúcspontja kétséget kizáróan a kiváló Juventus elleni 4–1 a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjében, mellyel a Real Madrid lett a BL-történet első együttese, amely meg tudta védeni a címét. Legutóbb még Arrigo Sacchi legendás Milanjának jött össze a trón megőrzése a BEK-ben (1988–1989 és 1989–1990), de amióta a Bajnokok Ligája nevet viseli a sorozat, a győztes sosem volt képes megismételni a sikerét. Egészen 2017-ig.

Az örömre aztán üröm is jött, 2017 ősze egyáltalán nem volt Real-diadalmenet, és a csapattal a trófeákat halmozó Zinédine Zidane vezetőedzői széke is megrendülhet, ha így megy tovább – ettől függetlenül 2017 kétségtelenül elsősorban a Real Madrid éve volt a nemzetközi labdarúgásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik