Csatár csapata nyerte meg a kísérleti Hátsó füves-teremtornát

Összeroskadt fakapu árválkodik a faluszéli futballpálya befagyott pocsolyái mögött, az egykori oldalvonal mellett emésztik az évek a rozsdás, kidöntött buszmegálló-kispadot, rajta halványan kirajzolódnak még a málló betűk: „NAGYRADA”. A 425 lelkes zalai faluban az iskola réges-rég bezárt, a 14 év alatti lakosok aránya mindössze tíz százalék, a korábban beköltöző német nyugdíjasok közül is kihalt már egyik-másik és a valaha megyei hírű kézilabda-együttes szintén jó ideje emlék csupán – a futballélet azonban él és élni akar. Mint Tulok Ferenc polgármester mondja, a szebb időkben 350 diákot foglalkoztató iskola korabeli csúcsigényeire szabott, azóta elnéptelenedett tornacsarnokot péntekenként ingyen megnyitják a helybeli fiatalok előtt, akik közül nyolcan–tízen rendre össze is jönnek a hobbifocikra. A helyi sportkultúra sajátos maradványa az évente megrendezett kispályás mérkőzés, amelyet az erdélyi Cófalvával ápolt testvértelepülési kapcsolat és utazások keretében játszanak le hol a magyarországi, hol a székelyföldi helyszínen.

Ha a társadalmi folyamatokat nézzük, meredek a pálya, a környék azonban elbűvölő: a falu határában magasodó dombokon takaros borpincék sorakoznak, a faszerkezetes kilátóból a Kis-Balaton csillogó víztükörrel, szürkéllő téli nádassal borított vidéke tárulkozik elénk, a jó ideje közösségi szolgáltatótérként, alkalmi meccsnézések helyszíneként használt iskolaépület mögött neogótikus templom tekint magas tornyával a községre. Ami pedig az országosan ismert radai rosseb kifejezést illeti, a párhuzamosan élő legendák közül Anda Zoltán alpolgármester, a kilencvenes évekbeli Rada-kupa szervezője azt tartja hitelesnek, amely a Nagy Lajos király nápolyi hadjárata után visszatérő katonák emlékét őrzi, pontosabban az itteni ispotályban kezelt szifiliszes betegségükét („rossz seb”).

A Nagyradai Saturnus SE futballcsapata 2012-ben részben az Ausztriában dolgozó fiatalok elmaradása miatt oszlott fel, a lepusztult nagypályán belátható időn belül nincs remény a meccsrendezésre, még az egyszerű körülményekhez szabott Hátsó füves futballmentő túra keretében sem. A településvezetők sportszeretete és közösségi ügyek iránti elkötelezettsége azonban lehetővé tette, hogy a napokban az Év szabadidős sporteseménye elismeréssel értékelt kezdeményezés zalai szervezőpárosa, Hegedüs Enikő és Szabó Zoltán megkapja bérmentve a tornacsarnokot, és megrendezze a környék megszűnt csapatainak meghirdetett Hátsó füves-teremtornát. A szombaton tartott esemény a civil összefogás szép példája volt: a fűtés problémáját a nemes ügy hűséges segítője, Daróczi István oldotta meg jó adag helyszínre szállított saját tűzifával, a tombola fődíjáról Bóbics László zalai kollégánk gondoskodott, a ZTE-csillagokkal aláíratott minőségi labda mellett saját könyveiből is felajánlott néhányat, de a Magyar Labdarúgó-szövetség zalai igazgatóságának szuvenírküldeményei, Horváth Ferenc nagykanizsai Puncs Cukrászdába szóló kuponjai, valamint a Hátsó füves-album és a Ha a pályák mesélni tudnának... című könyv iránt is mutatkozott érdeklődés. Az esemény fényét emelte idősb Vlaszák Géza jelenléte, a nagykanizsai kapusdinasztia 1945-ben született tagja, a Pécsi Dózsa egykori NB I-es kapusa szülővárosa futballtörténetének alapos kutatójaként is bizonyította lokálpatrióta hozzáállását. A kupán a Zalai Főnix mellett Csatár, Egeraracsa, Esztergályhorváti, Nagyrada, Pacsa, Pusztaederics, Sármellék, Zalakaros és Zalaszentjakab csapata vett részt, a sportszerű keretek között zajló egész napos teremtornát végül Csatár nyerte meg, a második Nagyrada, a harmadik Pusztaederics lett.