Copa América: Messi kapott 30 percet, triplával zárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 07:10
null
Messi szabadrúgásból is betalált (Fotó: Reuters)
Az Egyesült Államokban zajló centenáriumi Copa Américán Argentína gólerős hajrával döngölte földbe a 31. perctől emberhátrányban játszó, a végjátékot már nem bíró Panamát.

Az ötgólos sikerből a 61. percben csereként beszálló Lionel Messi – aki kisebb sérülése miatt az első mérkőzésen nem játszott, és még ezúttal sem lehetett kezdő – mesterhármassal vette ki a részét. A Barca klasszisának hét perc kellett az első góljához, és 19 perc alatt háromszor volt eredményes. Győzelmével Argentína biztos csoportelsőként továbbjutó, függetlenül a harmadik forduló eredményétől. Messiék sikerét beárnyékolja, hogy Ángel Di Maríát az első félidő hajrájában lábsérülés miatt le kellett cserélni. Még nem tudni, mennyire súlyos a PSG klasszisának állapota.

Az argentinoktól elszenvedett egygólos vereség után a címvédő Chile minimális különbséggel gyűrte le Bolíviát. A chileiek mindkét találatát Arturo Vidal szerezte, a győzelmet érő második gólt büntetőből lőtte, a hosszabbítás tizedik percében.


COPA AMÉRICA
CSOPORTKÖR
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Chile–Bolívia 2–1
(Vidal 46., 100. – a másodikat 11-esből, ill. Campos 61.)
Argentína–Panama 5–0 (Otamendi 7., Messi 68., 78., 87., Agüero 90.)
Az állás: 1. Argentína 6 pont (7–1), 2. Chile 3 (3–3), 3. Panama 3 (2–6), 4. Bolívia 0 (2–4)
3. FORDULÓ, június 15.
2.00, Philadelphia: Chile–Panama
4.00, Seattle: Argentína–Bolívia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik