Copa América: Brazília 92. percben született góllal nyert

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 06:41
null
Douglas Costa góljával három pontot szerzett Brazília (Fotó: AFP)
A brazil labdarúgó-válogatott Douglas Costa 92. percben született góljával 2–1-re legyőzte Perut első mérkőzésén a chilei Copa Américán. A mérkőzés gyors gólváltással kezdődött: Peru szerzett vezetést a 3. percben Christian Cueva révén, két perccel később Neymar egyenlített.

Mondhatni, a mérkőzés eleje és vége volt látványos. Az 5. percben ugyanis már 1–1-et mutatott az eredményjelző. A brazil védelem rögtön a mérkőzés elején összehozott egy gólt Perunak. Jefferson kapus ajándékozta oda a tizenhatoson belül a labdát Christian Cuevának, ám David Luiz sem állt a helyzet magaslatán, az Alianza Lima szélsője pedig nem kegyelmezett, 11 méterről a kapuba bombázott. 0–1

A selecao villámgyorsan egyenlített egy barcelonai összjáték végén, az 5. percben Dani Alves tökéletes centerezésére Neymar érkezett teljesen üresen, és fejesével szemben nem lehetett ellenszer. 1–1

A hajtós mérkőzésen brazil és perui helyzetek is adódtak, és ugyan az aranysárga-kékek közelebb álltak a három pont megszerzéséhez, a hajrában már-már úgy tűnt, nem születik döntés. A 92. percben viszont ismét főszerepbe került Neymar, aki remek passzt adott a második félidőben Diego Tardellit váltó Douglas Costának, a Sahtar egyedül hagyott támadója pedig higgadtan a kapu bal alsó sarkába helyezett – Brazília 2–1-re győzött.

Brazília sorozatban 11. meccsét nyerte meg Dunga irányításával, és a következő körben a Venezuelától váratlan vereséget szenvedő Kolumbiával mérkőzik magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Venezuela Salomón Rondón góljával 1–0-ra legyőzte Kolumbiát az első fordulóban. A támadó nagyon pontos fejessel vette be David Ospina kapuját. Ez volt az első alkalom, hogy Venezuela győzelemmel kezdte a kontinenstornát. Eddig 12 vereség és három döntetlen volt a mérlege.

COPA AMÉRICA, CHILE

C-CSOPORT
1. FORDULÓ
BRAZÍLIA–PERU
2–1 (1–1)
Temuco, 16 342
néző. V: R. García (mexikói)
BRAZÍLIA:
Jefferson – Dani Alves, Miranda, David Luiz, Filipe Luis – Elias, Fernandinho – Willian (Everton Ribeiro, 88.), Fred (Roberto Firmino, 75.), Neymar – Diego Tardelli (Couglas Costa, 66.). Szövetségi kapitány: Dunga
PERU:
Gallese – Advínoula, Zambrano, Ascues, J. Vargas (Yotún, 88.) – Lobatón, Ballón – J. Sánchez, Farfán (Carrillo, 83.), Cueva (Reyna, 82.) – P. Guerrero. Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca
Gólszerző:
Neymar (5.), Douglas Costa (92.), ill. Cueva (3.)

KOLUMBIA–VENEZUELA 0–1 (0–0)
Rancagua, 12 387
néző. V:Cunha (uruguayi)
KOLUMBIA: Ospina– Zuniga, Zapata, Murillo, Armero (J. Martínez, 82.) – E. Valencia, C. Sánchez (Cardona, 63.) – Cuadrado, J. Rodríguez– Bacca (T. Gutiérrez, 72.), Falcao. Szövetségi kapitány:José Pékerman
VENEZUELA:
Baroja – R. Rosales, Vizcarrondo, Túnez, Amorebieta – Rincón, Seijas (Lucena, 75.) – R. Vargas (C. González, 78.), Arango (Cichero, 86.), Guerra – Rondón. Szövetségi kapitány:Noel Sanvicente
Gólszerző:
Rondón (60.)

A COPA AMÉRICA ADATBANKJÁT ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik