Copa América: a nézettségi adatok miatt aggódnak a szervezők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.18. 11:34
A labdarúgó Copa América szervezői aggódnak, mert a kontinensbajnokság elején a vártnál jóval kevesebb néző látogatott ki a stadionokba.

A házigazdák ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: felülvizsgálják a jegyértékesítési folyamatot, mert az interneten korábban lefoglalt, de át nem vett belépők csak késve kerülnek vissza a rendszerbe, így azokat már akkor sem tudták volna értékesíteni, ha még lett volna rájuk kereslet.

A brazíliai rendezésű tornán rögtön az első mérkőzés után ezzel kapcsolatos kérdések fogalmazódtak meg, hiszen nem volt telt ház a hazaiak összecsapásán sem. A 65 601 néző befogadására alkalmas Sao Pauló-i Morumbi Stadionban Brazília 47 260 néző előtt győzte le 3–0-ra Bolíviát, miközben a rendezők azt mondták, hogy az összes jegyet eladták.

A szerény jegyeladási mutató a folytatásban még inkább megmutatkozott: az utána következő négy meccsből három alkalommal nem érte el a 20 ezret a szurkolók száma. Porto Alegrében 11 107 néző előtt játszották a Peru–Venezuela összecsapást, Belo Horizontéban 13 611 szurkoló látta a helyszínen az Uruguay–Ecuador találkozót. Kritikus volt a nézőszám a Katar–Paraguay csoportmérkőzésen, amelyet a legendás, 78 ezres Maracana stadionban 19 162 néző tekintett meg.

Alejandro Domínguez, a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) elnöke ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott, úgy vélte, hogy a folytatásban magasabb lesz a nézőszám. Hozzátette: Brazíliában az emberek imádják a futballt, s a dél-amerikai játékosok a világ legjobb futballistái.

A szurkolók szerint viszont a visszafogott nézőszám oka elsősorban a drága belépőkben keresendő, és nem a jegyértékesítés technikai problémájában. A brazilok első meccsére 190 és 590 reál (14 ezer és 44 ezer forint) között lehetett jegyet kapni, de a többi találkozó legalacsonyabb jegyára is (8840 forint) túl magas a helyieknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik