Copa América: 2 piros, 4 gól – a torna eddigi legjobb meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 06:50
null
Mindkét csapatkapitány, Márquez (a földön) és Godín (középen) is betalált, előbbi örülhetett a végén (Fotó: Reuters)
A centenáriumi Copa América eddigi legjobb meccsén a C-csoportban Mexikó labdarúgó-válogatottja 3–1-re legyőzte Uruguayt. A találkozó folyamán mindkét oldalon villant egy-egy piros.

Bakival kezdődött a találkozó Uruguay himnusza helyett Chiléét játszották le. A pályán pedig már a negyedik percben előnybe került Mexikó, amikor Álvaro Pereira a saját kapujába fejelt (1–0). Ez volt az első félidő egyetlen gólja, ám Matias Vecino a szünet előtt két sárgát is összeszedett, így a kiállítás sorsára jutott.

Érdekes, hogy Uruguaynak jót tett, hogy emberhátrányba került, a második játékrészben sokkal jobban futballoztak Edinson Cavaniék. Az egyenlítés azonban már azonos létszámban jött össze, Andres Guardado is megkapta második sárgáját, Diego Godín pedig a megítélt szabadrúgás után gólt fejelt (1–1).

Az azonos létszám ugyanakkor megint nem tett jót a Luis Suárezt nélkülöző uruknak, a 85. percben egy szögletet követően Rafa Márquez bombázott a kapuba (2–1), a 92. percben egy kontra végén pedig Héctor Herrera adta meg a kegyelemdöfést (3–1).

Kiváló mérkőzést láthattak, akik úgy döntöttek itthon, hogy éjszaka is megnézik a találkozót, ez volt a torna eddigi legjobb meccse.

A korábbi mérkőzésen Venezuela 1–0-ra győzött Jamaica ellen. A mérkőzés egyetlen gólját a Torino támadója, Josef Martínez lőtte a 15. percben. Venezuela könnyen növelhette volna előnyét, hiszen a 24. perctől emberelőnyben játszott Rodolph Austin kiállítása miatt, ám az eredmény már nem változott.

COPA AMÉRICA
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Mexikó–Uruguay 3–1 (Á. Pereira 4. – öngól, Márquez 85., H. Herrera 92., ill. Godín 74.)
KORÁBBAN
Jamaica–Venezuela 0–1 (J. Martínez 15.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik