CIES: hat Real- és egy Barca-játékos a La Liga-álomcsapatban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.20. 18:27
null
Vinícius Júnior (jobbra) remek idényt fut, Sergino Dest közel sem (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legutóbbi kutatásában az Opta által szolgáltatott teljesítményindexeket alapul véve összeállította az öt európai topliga álomcsapatát a 2021–2022-es idény eddigi szakaszában. A képzeletbeli együttesekbe csak olyan játékosok kerülhettek be, akik legalább 900 percet a pályán töltöttek a bajnoki mérkőzéseken.

 

Az angol bajnokság (Premier League) álomcsapatába Édouard Mendy, a Chelsea kapusa mellett öt-öt mezőnyjátékos került be a Manchester Cityből és a Liverpoolból. A spanyol élvonal (La Liga) álomtizenegyét hat játékossal a Real Madrid uralja, a Sevilla is ad három futballistát az együttesbe, míg az FC Barcelonából egyedüliként Sergino Dest került be.

A Bundesliga álomegyüttesében Patrik Schick az egyedüli nem Bayern München- vagy Dortmund-játékos, míg a Serie A ideális tizenegye az Inter, a Milan és a Napoli futballistáira épül. A francia bajnokság (Ligue 1) álomcsapatába az idény eddigi részében mutatott teljesítmények alapján „csak” négy PSG-labdarúgó került be.

A PREMIER LEAGUE ÁLOMCSAPATA
Édouard Mendy
(Chelsea) – Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Rúben Dias (Manchester City), Aymeric Laporte (Manchester City), Joao Cancelo (Manchester City) – Rodri (Manchester City), Jordan Henderson (Liverpool), Bernardo Silva (Manchester City) – Mohamed Szalah (Liverpool), Diogo Jota (Liverpool), Sadio Mané (Liverpool)

A LA LIGA ÁLOMCSAPATA
Thibaut Courtois
(Real Madrid) – Sergino Dest (FC Barcelona), Jules Koundé (Sevilla), David Alaba (Real Madrid), Marcos Acuna (Sevilla) – Joan Jordán (Sevilla), Casemiro (Real Madrid), Luka Modric (Real Madrid) – Nabil Fekir (Real Betis) – Karim Benzema (Real Madrid), Vinícius Júnior (Real Madrid)

A LIGUE 1 ÁLOMCSAPATA
Jonas Omlin
(Montpellier) – William Saliba (Marseille), Presnel Kimpembe (PSG), Najef Aguerd (Rennes) – Asraf Hakimi (PSG), Seko Fofana (Lens), Boubacar Kamara (Marseille), Idrissa Gueye (PSG), Romain Favre (Brest) – Dimitri Payet (Marseille), Kylian Mbappé (PSG)

A BUNDESLIGA ÁLOMCSAPATA
Manuel Neuer
(Bayern München) – Thomas Meunier (Dortmund), Dayot Upamecano (Bayern München), Lucas Hernandez (Bayern München), Alphonso Davies (Bayern München) – Marco Reus (Dortmund), Jude Bellingham (Dortmund), Joshua Kimmich (Bayern München), Leroy Sané (Bayern München) – Robert Lewandowski (Bayern München), Patrik Schick (Bayer Leverkusen)

A SERIE A ÁLOMCSAPATA
Samir Handanovic
(Internazionale) – Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Fikayo Tomori (AC Milan), Kalidou Koulibaly (Napoli), Theo Hernandez (AC Milan) – Hakan Calhanoglu (Internazionale), Fabián Ruiz (Napoli), Marcelo Brozovic (Internazionale) – Domenico Berardi (Sassuolo), Lautaro Martínez (Internazionale), Rafael Leao (AC Milan)

Legfrissebb hírek

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Gyökeres Viktort dicsérte

Angol labdarúgás
8 perce

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
11 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
13 órája

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
13 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
13 órája

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
15 órája
Ezek is érdekelhetik