Cannavaro, Crespo, Pires - azt sem tudták, melyik csapatba kerülnek?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.02. 12:13
null
Pires és Cannavaro még keres egy kis sütipénzt (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Újabb lehetőség nyílt egy kis pluszpénzkeresetre a kiöregedett vagy pályafutásuk végén járó futballsztárok számára: február végén indul Indiában a profi labdarúgó-bajnokság. Az új pontvadászat egyik húzóneve a 38 éves Fabio Cannavaro, aki több mint félmillió dollárért vállalta a hathetes munkát…

Eddig leginkább az Egyesült Államokba vagy Ázsiába jártak levezetni a focisztárok, akik nem egy esetben többet kaszáltak ily módon karrierjük utolsó éveiben, mint fénykorukban. Most úgy tűnik, hogy India lesz az új ígéret földje, legalábbis ha a krikettőrült országban sikerül befuttatni a hivatásos labdarúgó-bajnokságot. A rajtnál hat csapatra vár ez a feladat, mindegyikben egy-egy korábbi világsztár kap majd helyet.

AZT SEM TUDTÁK, HOGY MELYIK CSAPATBAN JÁTSZANAK MAJD

„Visszatérek a pályára Nyugat-Bengálban az indiai labdarúgó-szövetséggel” – tudatta a világgal Cannavaro. A 2006-os világbajnok olasz együttes csapatkapitánya tavaly nyáron már befejezte pályafutását Dubaiban – ahová 2010-ben két évre írt alá, feltehetően szintén nem aprópénzért –, de a mostani kihívásnak nem tudott ellenállni. A volt aranylabdás védő 830 ezer dollárért erősíti majd a Siligur gárdáját.

Mellette Jay-Jay Okocha, Robbie Fowler, Fernando Morientes, Hernán Crespo és Robert Pires szerződött a dél-ázsiai országba. Nem rossz névsor, bár rögtön hozzá kell tenni, hogy a nigériai 38, az angol 36, a spanyol 35, az argentin szintén 36, a francia pedig 38 éves. Fénykorukban mindannyian a legjobbak közé tartoztak, és nevük valószínűleg még most is ezreket vonz majd a stadionokba.

„Ha már nincs teendőm Európában, miért ne próbálnék ki valami teljesen ismeretlen dolgot? – tette fel a költőinek tűnő kérdést a francia válogatottal világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyerő Robert Pires. – Kétségkívül sok pénzről van szó. De nem turistának megyek oda. Ez egy új kihívás.”

Pirest az sem zavarta, hogy társaihoz hasonlóan egy ideig még azt sem tudta, melyik csapatban játszik majd.

„Olyan játékosokat kerestünk az aukcióra, akik példaképek lehetnek. Mind a hat csapat szerződtethet egyet közülük, akinek 600-800 ezer dolláros fizetést biztosíthat” – vázolta az elképzeléseket Bhasvár Goszvámi a szervező Celebrity Management Group részéről.

Az „árverésen” aztán kiderült: Pires 800 ezerért a Haora nevű klub sztárja lesz. A legtöbbet Crespo keresi majd: 840 ezret kap a Baraszát nevű egyesülettől. Okocha 550 ezerért a Durgapúr, Fowler pedig 530 ezerért a Kolkata játékosaként tündökölhet.

A legdrágább edző címet a portugál Fernando Couto érdemelte ki az aukción, aki 240 ezerért a Howrah szakmai munkáját irányítja majd.

Az első indiai labdarúgó-bajnokságban egyébként mind a hat gárdának külföldi edzője lesz, és összesen csaknem 30 futballista érkezik majd más országokból. Minden csapatnak 2.5 millió dollár áll rendelkezésére az első szezonban, és az alakulatok legfeljebb négy külföldi játékost alkalmazhatnak majd, ugyanakkor kötelező lesz foglalkoztatniuk hat 21 éven aluli hazai labdarúgót a február 25-én kezdődő és április 8-án záruló idényben.

RIVALDO NÉLKÜL

Az első indiai bajnokság Rivaldo nélkül rajtol, pedig a 2002-ben világbajnok brazil együttes sztárját szintén megkörnyékeztek a szervezők. Ám a nagy világvándor 39 évesen inkább úgy döntött, hogy az angolai Club Kabuscorppal köt egyéves kontraktust.

„Érkeztek ajánlatok Indiából és Brazíliából is, ezek anyagilag csábítóbbak voltak, de én a portugál nyelv miatt választottam Angolát, és azért, mert Istennek ott van rám szüksége” – indokolta döntését Rivaldo, aki egy templomot szeretne építeni a délnyugat-afrikai országban.

Angola nem az első, futballszempontból egzotikusnak nevezhető helyszín pályafutása során. A Barcelonában, majd a Milanban eltöltött évek után még játszott Görögországban (Olympiakosz, AEK Athén), azután az 1999-es esztendő aranylabdása váratlanul Üzbegisztánba költözött. Ahol a Bunyodkor csapatánál 2008 és 2010 között több mint tízmillió eurót kasszírozott!

A futballtérképen ismeretlen Bunyodkor Rivaldo mellett még egy világsztárt is csaknem megszerzett: 40 millió dollárt sem sajnált volna kifizetni Samuel Eto’óért. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kameruni csatár el is utazott Taskentbe tárgyalni, az üzlet azonban kútba esett. Tavaly azonban Eto’o már nem utasította el a dagesztáni Anzsi Mahacskala ajánlatát, amelynél Szulejman Kerimov tulajdonos a hírek szerint évi több mint tízmilliós keresetet biztosít számára. Így a 30 éves játékos átmenetileg Dzsudzsák Balázs csapattársa lett, a magyar szélső azóta azonban távozott a Dinamo Moszkva gárdájához.

„Pályafutásom végéig az Anzsiban akarok játszani” – fogadkozott Eto’o, amihez a World Soccer magazin csak annyit tett hozzá, hogy a kijelentés nyilván addig érvényes, amíg az Anzsiénál jobb ajánlat nem érkezik…

A BRAZILOK A LEGKERESETTEBBEK

A profi futballban Brazília számít a legnagyobb exportőrnek, így az sem meglepő, hogy a kiöregedett sztárok esetében is a dél-amerikai ország játékosai számítanak a legkeresettebbnek.

Ebből a szempontból az első fecskék egyike volt Romário. Az 1994-ben világbajnok csatár 37. éves volt, amikor a katari al-Szadd csapatához szerződött, három hónapra másfél millió dollárért. Három év múlva, azaz 40 esztendősen a Miami FC-ben színeiben tűnt fel, majd Ausztráliában, az Adelaide Unitednél is vállalt néhány találkozót – nyilván ezek a turnék sem voltak ráfizetésesek számára.

A bundabotrány után újraépítkező kínai futballbajnokságból is érkezhetnek majd sorra ajánlatok az idősödő futballisták számára.

A 2000-es évek közepén már volt egy kísérlet arra, hogy világsztárokkal népszerűsítsék a világ legnépesebb országában a labdarúgást, akkor többek között az angol Paul Gascoigne és a német Carsten Jancker tette át a székhelyét Kínába. Most pedig a francia Nicolas Anelka az első vállalkozó.

A Chelsea-től igazolt 32 éves fenegyerek 234 ezer eurónak megfelelő összeget kap majd hetente a Sanghaj Senhua együttesénél, ahol honfitársa, az 1984-ben Európa-bajnok francia válogatott középpályása – a trénerként a Lyonnál, a Fulhamnél és a Besiktasnál is megfordult – Jean Tigana lesz a vezetőedző.

A jövő útját jelzi, hogy a sanghaji klub honlapján Anelka és Tigana fényképe mellett a következő kérdés olvasható: „Ki lesz a következő?”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik