MTI 2015.04.02 14:27

BVSC: átadták az új műfüves labdarúgópályákat

Három új műfüves labdarúgópályát adtak át csütörtökön a BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepén.

 

Az egy 40x60 méteres, valamint két 22x40 méteres pálya építése a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) országos programja keretében összesen 150 millió forintból valósult meg. Az összeg 70 százalékát a szövetség, a többit a XIV. kerületi önkormányzat állta.

Az MLSZ – tekintettel a klub jelentős utánpótlásbázisára – ezen felül a Szőnyi úti öltözőépület és a centerpálya felújítását is engedélyezte az egyesület saját TAO sportfejlesztési programján keresztül. Ez utóbbi beruházás 67 milliós költségéből 20.7 milliót vállalt az önkormányzat, a többit a klub teremtette elő.

A létesítmények csütörtöki avatóünnepségén Karácsony Gergely, Zugló polgármestere kiemelte, hogy a beruházás még az előző kerületvezetés irányítása alatt kezdődött el, és széleskörű kooperáció eredményeképpen jött létre. Hangsúlyozta, hogy minden jó elképzelést támogatni kell, s egyúttal ígéretet tett a fejlesztések folytatására, amelyektől azt várja, hogy még több zuglói gyerek kezd majd el sportolni.

Vígh László, az MLSZ infrastruktúra-igazgatója arról beszélt, hogy az új műfüves pályák a kormány, a zuglói önkormányzat, a MLSZ és a klub összefogásából épülhettek meg. Bejelentette azt is, hogy a BVSC sportlétesítményeiben egy fővárosi labdarúgó utánpótláscentrumot terveznek kialakítani, az elképzelést hamarosan a kormány elé terjesztik.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke mindezt azzal egészítette ki, hogy a későbbiekben szeretnék a most felavatott műfüves pályákat befedni, illetve a Szőnyi úti centerpálya lelátóit is felújítani.
A pályaavató után egy utánpótlástornát rendeztek, majd egy gálamérkőzés keretében megmérkőzött egymással a BVSC-Zugló és a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapata.

2019.07.18 17:45:16

Minden más foci nemzetisport.hu

Július 14. és 27. között Örményország ad otthont a 18. U19-es kontinensviadalnak.

2019.07.18 10:38:53

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. De a papa már Torinóban... A Juventus vett egy játékost a Lyontól, Fekir sorsa a Tottenham kezében van.

2019.07.16 23:30:11

Minden más foci nemzetisport.hu