Bundabotrány: a Honvéd megkapta az értesítést az UEFA-tól

2009.11.26. 11:31
Címkék
Csütörtökön az UEFA értesítette a Budapest Honvéd FC-t, hogy vizsgálatot indított a klub Fenerbahce elleni Európa-liga-mérkőzésével kapcsolatban – olvasható a kispesti klub honlapján.

Az indoklás szerint az európai szövetség azért kezdeményezte a vizsgálatot, mert jelzőrendszere rendhagyó fogadási mintákat mutatott. A Budapest Honvéd FC teljes támogatásáról biztosította az UEFA illetékeseit a vizsgálattal kapcsolatban.

„Szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy ismervén a körülményeket és az adott tényeket, klubunk szilárd meggyőződése, hogy sem klubunk, sem játékosaink nem érintettek semmilyen etikátlan vagy illegális tevékenységben. Biztosak vagyunk abban, hogy a vizsgálat végén klubunk és játékosaink minden gyanút elhárítva büszkén állhatnak a futballtársadalom elé a Fenerbahce–Budapest Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban” – olvasható a Bp. Honvéd FC vezetősége által kiadott közlemény második felében.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
4 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
12 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
42 perce

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája

Szánalmas döntés Szenegál trónfosztása az afrikai szövetség vezető tagja szerint

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik