Bűn ellen bűnnel? – Szeli Mátyás jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.01.17. 22:47

Bár a hírek szerint más ügyben, de Budapesten került rendőrkézre a különféle dokumentumok kiszivárogtatásával foglalkozó Football Leaks nevű portál mögött álló portugál férfit – persze a tényt, hogy itt vették őrizetbe a gyanúsítottat, csak lábjegyzetként érdemes említeni a történetben.
Inkább magával a jelenséggel célszerű foglalkozni, többek között azzal, mekkora jelentősége van annak, hogy egy honlap szerződéseket, privát levelezéseket szivárogtat ki, és a futballban jelenlévő visszásságokra felhívja a figyelmet.
Inkább magával a jelenséggel célszerű foglalkozni, többek között azzal, mekkora jelentősége van annak, hogy egy honlap szerződéseket, privát levelezéseket szivárogtat ki, és a futballban jelenlévő visszásságokra felhívja a figyelmet.

Nagy kérdés, hogy ezek a hírek átlépnek-e az olvasó ingerküszöbén.

Azon nyilván lehet csámcsogni, hogy Kylian Mbappénak milyen kívánságai voltak a PSG-hez szerződve, de a mindennapos hírözönben felkapjuk-e a fejünket arra, hogy egy nagy klub mondjuk meghamisítja a könyvelését? Biztos vagyok benne, hogy sokan cinikusan így reagálnak: „Na és? Eddig is sejtettük, hogy így megy ez.”

Amellett, hogy az átlagos futballszurkoló nem sokat tehet, valóban ez lenne a megfelelő hozzáállás? Fogadjuk el, hogy egy futballklubra vagy sztárra más feltételek vonatkoznak? Legyen evidens, amit a Manchester City egyik vezetője mondott? („Azt csinálunk, amit csak akarunk.”)

A válasz szerencsére egyértelmű: nem.

Néhány adócsalót már elmeszeltek, de voltak/vannak szereplők, akik bírósági végzésekkel próbálják meg elhallgattatni a lapokat, egy klub pedig még a bizonyos szivárogtatásokról író bloggereket is bíróság elé citálná. Persze nem elhanyagolható tényező, hogy a Football Leakset hackeléssel vádolják, tehát illegális úton jut az információkhoz. Ezt az érintettek tagadják, de ez veti fel a történet legfontosabb erkölcsi dilemmáját.

Vitán felül áll, hogy érzékeny, személyes információk nyilvánosságra hozatala visszatetsző cselekedet (főleg ha azt a célt szolgálja, hogy csámcsogjunk rajtuk, vagy anyagi hasznunk legyen belőle), de mi történik akkor, amikor egy törvényszegést bűncselekmény útján megszerzett dokumentumokkal bizonyítunk?

Meg nem történtté teszi a csalásokat?

Ha bizonyítják, hogy a gyanúsított valóban ellopta az e-maileket, dokumentumokat, a józan paraszti logika szerint megerősíti azok tartalmát.

Ennek következményeit mindenkinek vállalnia kell.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik