Brazília: Rivaldo bejelentette visszavonulását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.15. 15:14
null
Rivaldo Üzbegisztánban is közönségkedvenc volt (Fotó: Reuters)
A brazilok világbajnok labdarúgója, Rivaldo 41 éves korában bejelentette, hogy befejezi játékoskarrierjét.

 

Rivaldo a következő üzenetet osztotta meg az egyik közösségi oldalon:

„Könnyekkel a szememben ma elsőként Istennek és a családomnak szeretnék köszönetet mondani, valamint mindazért a támogatásért és szeretetért, amit ezalatt a 24 év alatt kaptam játékosként. Ma tudatom a világon élő összes rajongómmal, hogy a játékos-pályafutásom véget ért. Meg kell köszönnöm azt a csodás karriert, amelyet ezekben az években építettem. Volt sok akadály, kihívás, lemondás, vágyakozás és csalódás, ám még több öröm, eredmény, fejlődés és változás.
Hosszú utam során sok emberrel találkoztam, néhánnyal csak rövid időre, mások viszont a mai napig a barátaim. A karrierem egy csodára építettem, Paulistát elhagyva nem volt pénzem, menedzserem, csak a családom ösztönzött, a doktorok és edzők kétkedtek bennem, de az elérhetetlennek tűnő álom végül valóra vált.
Kitartással, odaadással és elsősorban Isten segítségével a világ legjobb játékosának választottak, világbajnok lettem, és több fontos trófeát elhódítottam. A sok kupa, érem, cím és elismerés mellett ezen a földön, ahol szinte minden lepusztult, itt hagytam egy történetet, ami talán példaértékű, de mindenképp bizonyítéka annak, hogy hinni és küzdeni kell.”

Rivaldo Vítor Borba Ferreira 1972. április 19-én született a brazíliai Paulistában. A Corinthiansban és a Palmeirasban is megfordult hazájában, mielőtt utóbbiból 1996-ban a Deportivo La Corunába igazolt. A galiciai csapattól egy év után a Barcelonába vezetett az útja, amellyel kétszer lett bajnok, egyszer pedig Király-kupát és Európai Szuperkupát nyert. A katalánok színeiben lőtte pályafutása talán legemlékezetesebb gólját, amikor egy 89. percben ollózott találattal mesterhármast ért el a Valencia ellen a Primera División 2000–2001-es idényének záró fordulójában, mellesleg a Barcelona a 3–2-es győzelmével megszerezte a BL-selejtezőt érő 4. helyet, éppen a Valenciát megelőzve.

Harmincévesen a Milanba szerződött, amellyel csúcsra ért a Bajnokok Ligájában, mellesleg egy Olasz Kupa- és egy Európai Szuperkupa-elsőség is összejött neki. 2004-ben kisebb világ körüli útra indult, megfordult Görögországban (Olympiakosz, AEK Athén), Üzbegisztánban (Bunyodkor), Angolában (Kabuscorp) és több brazil csapatban is. Utolsó hivatalos mérkőzését a Mogi Mirimben játszotta, amelynek az elnöke is egyben. Februárban egyszerre volt a pályán egy mérkőzésen a fiával, Rivaldinhóval.

A brazil válogatottban 74 mérkőzésen 34 gólt szerzett. A 2002-es világbajnokságon a németek elleni döntőben ő készítette elő a brazilok mindkét gólját, négy évvel korábban ezüstérmes lett a franciaországi vb-n, a selecaóval Copa Américát (1999) és Konföderációs Kupát (1997) is nyert.

Legnagyobb egyéni elismeréseit 1999-ben gyűjtötte be, amikor az Aranylabdát és a FIFA Év játékosa díjat is neki ítélték.

Legfrissebb hírek

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

Anglia: lemondta a válogatottságot Kyle Walker

Angol labdarúgás
2026.03.10. 16:59

Újabb edzőváltás a brazil bajnokságban: a Sao Paulo másodszor is elküldte Hernán Crespót

Minden más foci
2026.03.10. 12:09

Visszavonult a korábbi olasz válogatott labdarúgó

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 09:05

Francia és görög bajnok is volt a Flamengo új vezetőedzője

Minden más foci
2026.03.05. 11:18

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2026.02.24. 16:27

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58

Fontos év, visszavonulással? Neymar egyelőre a sikeres visszatérésnek örül

Minden más foci
2026.02.20. 12:14
Ezek is érdekelhetik