Bölöni Lászlót menesztette az al-Vahda

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 13:10
null
Bölöni László számára nem tartott sokáig az arab kaland (Fotó: Action Images, archív)
Az arab emírségekbeli al-Vahda vezetősége menesztette a gárda éléről Bölöni Lászlót, miután a magyar származású edző gyenge eredményeket ért el a csapattal.

Az edzőváltás előtti napon a bajnoki címvédő al-Vahda 3–1-es győzelmet aratott az Ittihad Kalba ellen, előtte azonban két vereséget is elszenvedett. Az első fordulóban 2–0-ra kapott ki az al-Vaszltól, a Szuperkupáról döntő mérkőzésen pedig 3–1-re az Emiratestől.

Bölönit májusban nevezték ki vezetőedzőnek Josef Hickersberger helyére, miután az osztrák szakember a bajnokság megnyerését követően a helyi válogatott szövetségi kapitánya lett.

„Azért döntöttünk Bölöni menesztése mellett, mert nem tudta kihozni játékosaiból a legjobbat – nyilatkozta Abdullah Szaleh, az idei klubvilágbajnokságon házigazdaként részt vevő al-Vahda klubmenedzsere. – Minden mérkőzésen más összeállításban küldte pályára a csapatot, ez pedig kihatással volt az eredményekre. Már az al-Vaszl elleni fiaskó után eldöntöttük, hogy megválunk tőle, mivel világossá vált, hogy vele nem érhetjük el céljainkat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik