Benzema vezette győzelemre a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 20:30
null
Benzema nagy kedvvel és eredményesen játszott a Leicester ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Felkészülési mérkőzésen a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata egygólos győzelmet aratott az angol Leicester City vendégeként. A mérkőzésen végig a nagyobb sebességi fokozatban játszó spanyolok akarata érvényesült – különösen a gólt szerző és gólpasszt adó Karim Benzema játszott nagy kedvvel –, az angolok csak a hajrában szépítettek.

Némi helyzet nélküli hazai mezőnyfölényt követően az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott: Benzema és Kaká játszott össze középen, majd a brazil bokából ugratta ki a keresztbe mozgó Coentraót. A portugál átkeveredett a jobbösszekötő helyére, majd fordulásból kapura lőtt, de a jó ütemben kapujából kilépő Schmeichel testtel hárított.

A 32. percben bal oldali hazai szabadrúgást követően Adán mentett merész kivetődéssel a csukafejes reményében érkező Mills elől, de miután az ötösön a levegőben ütköztek, az angol védő rövid ápolásra szorult.

A mérkőzésen egyre jobban belelendült a Real Madrid, átvette a játék irányítását, ehhez nem is kellett semmi különösebbet csinálniuk a madridiaknak, mint egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolniuk. A 42. percben Benzema kapott a bal oldalon egy tért ölelő indítást, amelyet a madridi tizenhatos előteréből engedtek útjára. A francia azonban mit sem ért volna, ha Mills nem csúsztatja saját kapuja felé a labdát fejjel rosszul. Benzema rástartolt a labdára, eltolta a kivetődő Schmeichel mellett, majd önzetlenül a még nála is nagyobb ziccerben érkező Callejón elé passzolt – a francia előtt egy visszazáró védő téblábolt –, aki a kapuba továbbított. 0–1

A második félidő Real Madridja jobban hasonlított az alapcsapathoz, mint a kezdő – bár a fehér mezt az öltözőben feketére cserélték –, tekintve, hogy abban már Casillas, Sergio Ramos, Albiol, Varane, Marcelo, Xabi Alonso, Khedira, Coentrao, Özil, Cristiano Ronaldo és Benzema kapott helyett.

A második felvonásban aztán az első játékrész legjobbja, Benzema is betalált. A 62. percben Coentrao és Marcelo kavargatott az angolok tizenhatosán belül, a Leicester-védők szerencsétlenkedtek, így a brazil lövéshez jutott, de labdája a jobb kapufáról a mezőnybe pattant vissza. Érkezett a lesipuskás Benzema, aki éles szögből úgy is gólra váltotta a lehetőséget, hogy egy angol védő közben a gólvonalra visszazárt. 0–2

A mérkőzésen folyamatosan érkeztek a cserék (Pepe, Arbeloa, Higuaín), de a spanyolok játéka nem tört meg, változatlanul impulzív és élvezetes volt. Igaz, komoly helyzetig inkább az ellenfél körülményeskedő védelmének köszönhetően értek oda.

Adódott lehetőség az angolok előtt is – leginkább szögletből vagy szabadrúgás után kapu elé lőtt labdákat próbáltak meg fejjel a madridi kapuba juttatni –, de szépíteniük csak a hajrában sikerült. A 88. percben egy fejjel megcsúsztatott bedobást követően a kapunál hét méterre üresen felejtett Lloyd Dyer védhetetlenül lőtt Iker Casillas kapujába. 1–2

LEICESTER CITY–REAL MADRID 1–2

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Leicester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–2 (0–1)
G: L. Dyer (88.), ill. Callejón (42.), Benzema (62.)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Kitchee (hongkongi)–Blackburn Rovers (angol) 0–3
Port Vale (angol)–Walsall (angol) 1–1
Sheffield Wednesday (angol)–Stoke City (angol) 0–0
Aston Villa (angol)–Chelsea (angol) 0–2
Lincoln City (angol)–Nottingham Forest (angol) 0–1
NY Red Bulls (amerikai)–PSG (francia) 1–0
Spakenburg (holland)–Utrecht (holland) 2–2
Vitesse (holland)–al-Shabab (szaúdi) 4–0
Aldershot (angol)–Brentford (angol) 1–2
Barnet (angol)–MK Dons (angol) 1–1
Birmingham City (angol)–Everton (angol) 1–2
Bradford City (angol)–Carlisle (angol) 1–3
Brighton & Hove Albion (angol)–Tottenham Hotspur (angol) 2–3
Bristol City (angol)–West Bromwich Albion (angol) 0–1
Burnley (angol)–Sunderland (angol) 1–0
Cardiff City (walesi)–Parma (olasz) 0–0
Chesterfield (angol)–Hull City (angol) 0–2
Colchester (angol)–Watford (angol) 1–0
Coventry City (angol)–Norwich City (angol) 0–3
Exeter (angol)–Derby County (angol) 1–0
Gillingham (angol)–Peterborough (angol) 1–2
Ipswich Town (angol)–Wolverhampton Wanderers (angol) 1–2
Millwall (angol)–Charlton Athletic (angol) 4–3
Newport (angol)–Bolton Wanderers (angol) 1–3
Rotherham (angol)–Huddersfield (angol) 0–0
Scunthorpe (angol)–Barnsley (angol) 0–5
VVV Venlo (holland)–Getafe (spanyol) 2–0
Yeovil (angol)–Southampton (angol) 2–2
York (angol)–Hartlepool (angol) 1–1
Swindon Town (angol)–Reading (angol) 1–2
Bournemouth (angol)–Crystal Palace (angol) 3–1
West Ham United (angol)–Zaragoza (spanyol) 2–0
Arsenal (angol)–Boca Juniors (argentin) 2–2
Internazionale (olasz)–Celtic (skót) 2–0
Ír ligaválogatott–Manchester City (angol) 0–3
NEC (holland)–Valenciennes (francia) 1–1
Leicester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–2
Villarreal B (spanyol)–Hércules (spanyol)
Pacos de Ferreira (portugál)–Marítimo (portugál)
St.-Étienne (francia)–Évian (francia)
Real Valladolid (spanyol)–Rayo Vallecano (spanyol)
NAC (holland)–Olympiakosz (görög)
Olhanense (portugál)–V. Setúbal (portugál)
AEK Athén (görög)–Szibir Novoszibirszk (orosz)
Padova (olasz)–Genoa (olasz)
Académica (portugál)–Feirense (portugál)
Brest (francia)–Caen (francia)
Chievo (olasz)–Osasuna (spanyol) 3–2
Lorient (francia)–Auxerre (francia)
Montpellier (francia)–Girondins Bordeaux (francia)
Real Sociedad (spanyol)–Toulouse (francia)
Nice (francia)–Udinese (olasz)
Cesena (olasz)–Penarol (uruguayi)
Sporting CP (portugál)–Valencia (spanyol)
Sevilla (spanyol)–Recreativo Huelva (spanyol)
Napoli (olasz)–Grossetto (olasz)
Sampdoria (olasz)–Verona (olasz)
Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
45 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
56 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik