Ázsia: a kínai alelnök veszi át bin Hammam helyét a szövetség élén

MTI MTIMTI MTI
2011.05.30. 09:44
Címkék
A kínai Csang Csi-lung alelnök veszi át ideiglenesen az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) irányítását, miután a vesztegetéssel vádolt elnököt, a katari Mohamed bin Hammamot a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága vasárnap felfüggesztette mindennemű, a sportággal kapcsolatos munkavégzés alól.



Bin Hammam eredetileg indult volna a FIFA-elnökválasztáson a jelenlegi vezető Joseph Blatter kihívójaként, ám előbb vesztegetés gyanújával etikai eljárás indult ellene, majd szombaton visszalépett a jelöléstől, a vasárnapi meghallgatást követően pedig – Jack Warner FIFA-alelnökkel, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnökével együtt – felfüggesztették FIFA-tagságát, teljes körű vizsgálat elé néz.

Bin Hammam május 10–11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük a trinidadi Warnerrel találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A vád szerint fejenként 40 ezer dollárt fizettek volna a szavazatokért. A vizsgálatot pénteken kiterjesztették Blatterre is, miután bin Hammam az ellene indított eljárás után ezt kérte, mert – ahogy a sajtószolgálata fogalmazott – „egyesek elmondása szerint Blatter tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit”.

A két felfüggesztett sportvezető egyaránt tagadja, hogy bármi törvénybe ütköző dolgot tett volna. Sőt Warner azt állítja, hogy Blatter úgy adott egymillió dollárt a CONCACAF-nak, hogy erre nem kért engedélyt a FIFA pénzügyi bizottságától. Hozzátette: a vasárnapi FIFA-vizsgálat elfogult és jogtalan volt, a szálakat mozgató Blattert pedig meg kell állítani.
Blattert is beidézték, őt azonban tisztázták a vádak alól a tisztújító közgyűlés előtt. A felmentő ítélet azt jelenti, hogy a terveknek megfelelően szerdán megtartják az elnökválasztást – hacsak a 208 küldött háromnegyede erről másként nem dönt – , és amelyen a svájci sportdiplomata immár egyedüli jelöltként indul, így vélhetően negyedszer is megkapja a küldöttektől a bizalmat.

Közben az egyik ausztrál parlamenti képviselő, Nick Xenophon azt szeretné elérni, hogy a szövetségi kormány kérje vissza a FIFA-tól azt a 46 millió dollárt, amelyet az ország költött a 2022-es világbajnoki kandidálásra, ám a torna rendezési jogát végül bin Hammam hazája, Katar nyerte el.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája