Ausztrália: Del Piero nem sírja vissza a juvés korszakot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.02. 15:57
null
Del Piero nem sírja vissza a juvés korszakot (Fotó: Action Images)
A 37 éves Alessandro Del Pieróval, a Juventus volt futballcsillagával közölt interjút pénteken a Corriere della Sera olasz napilap, elöljáróban leszögezve: nem igaz, hogy Alex beképzelt, túl komoly vagy félénk.

A labdarúgó, aki jelenleg Ausztráliában játszik, körültekintő, mágnesként vonzó személyiség, igazi Skorpió – írta az újság.

A Juventus volt csatára, aki szeptember 5-én igazolt két évre a Sydney FC-hez, önmagáról, családjáról és korábbi együtteséről beszélve elmondta, nehéz volt nem kimutatnia a meghatódását a csapatával május 13-án játszott utolsó mérkőzésén, amelyet a fehér-fekete szurkolótábor őt éltető ovációja szakított félbe.

„Mélyen megérintett, de igyekeztem nem elérzékenyülni. Tudom, hogy jelentős dolgokat vittem véghez, megvalósítottam az álmomat. Ha tudatában vagy annak, mekkora szerencséd van, könnyebben tudod kezelni a sikereket is" – magyarázta Del Piero.

Hozzátette, sokan hidegnek, zárkózottnak tartják, de ő mindig úgy érezte, nem lehet teljesen önmaga. Sportolóként és közéleti személyiségként mindig példamutató magatartással próbált szolgálni, főleg a fiataloknak. „Az általam szeretett sportolók is így viselkedtek" – hangoztatta.

Ami a Juventusszal 19 év után bekövetkező szakítását illeti, Del Piero kijelentette, lezárta a vitákat és semmit sem sír vissza.

„Ötéves korom óta számomra csak a foci létezett" – mondta. A hozzá legközelebb álló edzőként Marcello Lippit nevezte meg. A Juventus két korábbi játékosát, Zinedine Zidane-t és Roberto Baggiót zseninek tartja. Saját legszebb góljaként pedig azt említette, amelyet Zidane passzából egy Juventus–Brescia meccsen rúgott.

A november 9-én 38 éves Del Piero elmondta, régebben úgy képzelte, előbb-utóbb visszavonul, de most úgy érzi, a labdarúgáshoz testtel-lélekkel kötődik. „Nem zárható ki, hogy Ausztráliában maradok" – jegyezte meg.

Del Piero 705 mérkőzést játszott a Juve és 91-et az olasz válogatott színeiben, valamint eddig négyet ausztrál klubjában. A torinói klub futballistájaként 289 gólt rúgott, az azzurrókkal 27-et, s hármat a Sydney FC színeiben. A Juventusszal hat olasz bajnoki címet, négy olasz Szuperkupát, egy európai Szuperkupát, egy Olasz Kupát, egy Bajnokok Ligáját, s egy Világkupát nyert. Tagja volt a 2006-ban világbajnok, 2000-ben pedig Eb-2. olasz válogatottnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik