Argentína: Nem lenne baj Messinek pihenőt adni – Kempes

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 09:31
null
Kempes már tudja, milyen érzés a világbajnoki trófeát a magasba emelni (Fotó: AFP)
Az 1978-as vb-t megnyerő argentin válogatott vezére, Mario Kempes szerint eljött az ideje annak, hogy a dél-amerikai válogatott Lionel Messi nélkül épüljön újra.

Lionel Messi a tavaly nyári világbajnokság után legközelebb csak idén márciusban, a Venezuelától elszenvedett 3–1-es vereség alkalmával lépett pályára az argentin válogatottban. Négy nap múlva a Marokkó ellen megnyert találkozót kihagyta, majd Nicaragua ellen, a Copa América előtti utolsó felkészülési mérkőzésen játszott újra – egy félidőt kapott, s két góljával nagy részt vállalt az 5–1-es sikerből.

A Copán aztán mindkét eddigi csoportmeccsen végig a pályán volt – egy vereség Kolumbiától, s egy döntetlen Paraguay ellen a mérleg.

Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy az oroszországi világbajnokság és a Venezuela elleni felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereség között a Messi nélküli argentin válogatott hat fellépésen csak Brazíliától kapott ki – ráadásul csupán 1–0-ra –, s ezen kívül négy győzelmet és egy döntetlent, valamint az összesen hat meccsen imponáló 11–1-es gólkülönbséget hozott össze, talán nem olyan meglepő Mario Kempes eszmefuttatása az ötszörös aranylabdással kapcsolatban, amelynek lényege: el kellene gondolkodni azon, hogy Messi nélkül építsék újra a nemzeti együttest.

„Talán nem is lenne olyan rossz dolog egy hosszabb pihenő Messinek a válogatottnál. Sok éve nem tudjuk, hogyan lehetne Messit a legjobban használni, hogy a csapat igazi hasznára, javára váljon. Ugyanazt a történetet ismételjük minden nagy torna előtt, és nem lehet egy rendszert látni, vagy egy csapatot. Igazából semmi előrelépést nem lehet látni a válogatottnál” – idézi a TyC Sports Mario Kempest.

„A maga részéről Messi mindent megtett, hogy a nemzeti színekben nyerjen valamit, de nem sikerült, és mára a csapat egyértelműen tőle függ. Az argentin válogatott játéka jelenleg abból áll, hogy odaadják a játékosok Messinek a labdát, ez pedig egyértelműen az igazi arculat hiányát mutatja. Nem várhatjuk el tőle, hogy egyedül megold mindent, ráadásul ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem, hogy kezd belefáradni” – vázolta, hogy szerinte mi az argentin válogatott legnagyobb problémája.

Persze Kempes megoldást is tudna erre a kérdésre, ám ezzel a Messi-rajongók körében vélhetően nem szerez új híveket magának.

„Mi történne, ha kihagynánk a válogatottból Messit? Miért nem hagyjuk ki őt, és próbálunk meg nélküle felépíteni egy csapatot? Adjunk egy esélyt azoknak a játékosoknak, akik a klubjaikban szárnyalnak és ragyognak. Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem fogunk még egy, vagy egy másik Messit találni, ezt nem is lehet, de felépíthetünk egy gárdát a világ legjobbja nélkül, amelynek van karaktere, arculata, stílusa. Lehet, hogy nem sikerül, de Messivel sem megy”– vélte a '78-as vb-n Argentínát első világbajnoki győzelmére vezető korábbi kiváló csatár.

Argentína legközelebb vasárnap este, a csoportkör harmadik fordulójában lép pályára Katar ellen, s a biztos továbbjutáshoz nemcsak a győzelemre, de arra is szüksége van, hogy a már biztos csoportelső Kolumbia ne kapjon ki Paraguaytól.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT

21.00:Katar–Argentína (Tv:Sport1)
21.00: Kolumbia–Paraguay (Tv: Sport2)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kolumbia 2 2 3–0 +3 6
2. Paraguay 2 2 3–3 0 2
3. Katar 2 1 1 2–3 –1 1
4. Argentína 2 1 1 1–3 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik