Argentína: Maradona perrel fenyegeti az őt rágalmazó Grondonát

2010.12.25. 16:11
Diego Maradona perrel fenyegeti az Argentin Labdarúgó-szövetség elnökét, Julio Grondonát. A korábbi klasszis futballista azért készül bíróságra vinni kettejük ügyét, mert Grondona szerinte hazudott, amikor azt állította, hogy még mindig drog- és alkoholproblémákkal küzd.

Maradona kapcsolata a nyári világbajnokságot követően romlott meg Grondonával, mivel ahhoz a feltételhez kötötték szövetségi kapitányi szerződésének megújítását, hogy új szakmai stábbal kell dolgoznia. Erre Maradona nem volt hajlandó, így fel kellett állnia a válogatott kispadjáról.

Kettejük vitája az utóbbi napokban durvult el, amikor is Maradona szóban nekiment Grondonának és a szövetségi kapitányként 1986-ban arany, 1990-ben pedig ezüstérmet nyerő Carlos Bilardónak. Előbbit szenilis öregembernek nevezte, aki becsapta őt, Bilardóról pedig azt mondta, hogy csak egy szobor a válogatott mellett, akinek már vissza kellene vonulnia.

Grondona válasza nem késett sokáig: „Nem vagyok szenilis, sem spicli, sosem leszek az. Az egyik nap szeret téged, a következő nap utál. Mindannyian tudjuk, mi ennek az oka" – utalt a szövetség elnöke Maradona drogproblémáira.

„Nem foglalkozom többet Grondonával – nyilatkozta Maradona a Clarínnak. – Egyenesen az ügyvédeimhez fordulok, hogy megtegyük a szükséges lépéseket azok miatt, amiket mondott. Túl messzire ment. Hat éve semmit sem szedek, még egy pohár bort sem ittam azóta."

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2026.10.18. 10:01

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19

„Az utolsó tangó” – nemzetközi lapszemle Lionel Messi búcsúmeccséről

Minden más foci
2026.10.07. 12:41

85 ezer néző előtt búcsúzott el az argentin válogatottól Messi – galéria

Minden más foci
2026.10.07. 11:45

Álló ováció a 10. percben, drónshow, ajándékok és könnyek – ilyen volt Messi utolsó válogatott meccse

Minden más foci
2026.10.07. 10:30

„Leo, húsz éven át ott voltál nekünk, most mi voltunk ott érted” – Martín Mazur az NS-nek

Minden más foci
2026.10.07. 09:49