Aranylabda: ilyen lesz az új rendszer, több változás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.20. 11:19
null
A legutóbbi önálló Aranylabdát 2009-ben Lionel Messi kapta meg (Fotó: AFP)
Címkék
A 2010 előtti hagyományokhoz visszatérve a France Football által alapított Aranylabdát ezentúl ismét kizárólag újságírók szavazatai alapján ítélik oda.

 

A magazin honlapján olvasható cikkből kiderül, hogy az elmúlt évek gyakorlatához képest lesznek változtatások: 23 fős helyett 30-as előzetes listát tesznek közzé, kimarad a közbülső lépés, azaz nem hozzák nyilvánosságra menet közben az első három helyezett nevét, hanem még az idén a teljes rangsort közlik majd.

Múlt pénteken jelentette be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), hogy megszűnik a FIFA-Aranylabda díj, a FIFA és a France Football közös elismerése, mivel az együttműködési szerződés lejár, és nem újítják meg. A FIFA jelezte, hogy továbbra is jutalmazza a legjobb játékosokat, de az elismerés nevét, illetve az átadás helyét és idejét csak később jelentik be.

Az Aranylabdát először 1956-ban adták át a francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. A FIFA-Aranylabda szavazáson újságírók mellett a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai vehettek részt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik Aranylabda-díj volt a jobb?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik