Anzsi: kiárusítják a sztárokat, Eto'o a Chelsea-hez kerülhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.08. 14:18
null
Többek között Samuel Eto'o is elhagyhatja az Anzsit a nyáron (Fotó: Action Images)
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala hivatalos közleményben jelezte, hogy miután a csapat nem érte el a kitűzött célokat, több futballistát is átadólistára tesznek. Spanyol sajtóhírek szerint a világ legjobban kereső játékosát, Samuel Eto'ó-t már ki is szemelte a Chelsea.

„Több tapasztalt játékosunk is el fogja hagyni a klubot, a költségvetésünket pedig ötven-hetvenmillió dollárral csökkentjük. Nem sikerült elérni a korábban kitűzött céljainkat, ezért most úgy döntöttünk, hogy a jövőben inkább az utánpótlás fejlesztésére koncentrálunk” – áll az Anzsi hivatalos közleményben.

Egyes orosz lapok szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, és a nagy reformok mögött az áll, hogy az Anzsi tulajdonosa, Szulejman Kerimov több száz millió eurót bukott a tőzsdén, így egyszerűen nem maradt pénze például Eto'o évi 20 millió eurós fizetésére.

A négy forduló után két vereséggel és két döntetlennel álló Anzsi Mahacskala labdarúgóit szinte azonnal szóba hozták az európai topcsapatokkal. A Mundo Deportivo úgy értesült, hogy a Chelsea már meg is kezdte a tárgyalásokat Samuel Eto'ó-val és Williannel.

A hírek szerint Igor Gyenyiszov, Jurij Zsirkov és Alekszandr Kokorin is elhagyja a dagesztániakat, és a Dinamo Moszkvához igazol, míg Eto'o és Willian mellett Christopher Samba, Lassana Diarra, valamint Mbark Busszufa is átadólistára kerül.

Így tehát úgy tűnik, Dzsudzsák Balázs jól döntött, amikor 2012-ben elhagyta a dagesztáni klubot, és a patinás Dinamo Moszkvához igazolt, bár az is igaz, hogy ha a magyar szélső még mindig az Anzsit erősítené, akkor most vélhetően könnyebben, „aprópénzért” válthatna csapatot.

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN FOGLALKOZIK AZ ANZSI HELYZETÉVEL! ELZÁRTÁK A PÉNZCSAPOT DAGESZTÁNBAN?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik