Ajax: jó eséllyel szerződtetik a dán futball nagy felfedezettjét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 12:15
null
Fotó: AFP
Minden jel szerint az Ajaxban folytatja pályafutását a dán labdarúgó-bajnokság történetének legfiatalabb gólszerzője, az idény nagy felfedezettje, Jeppe Kjaer.

 

A szélsőként és irányító középpályásként is bevethető Jeppe Kjaer kiválóan ért a gólhelyzetek kialakításához. Korábban már a Southampton és a Juventus is tesztelte, de klubja, az AC Horsens nem jutott velük egyezsége, ellenben most az Ajaxnak – amely előszeretettel szerződtet dán tehetségeket – megadta az engedélyt, hogy tárgyaljon a tinédzserrel.

A B.T. című dán lap értesülései szerint a felek nagyon közel állnak a megállapodáshoz, egyes információk szerint már szervezik az ilyenkor szokásos kötelező orvosi vizsgálatot.

Kjaer márciusban, a 16. születésnapján mutatkozott be a dán élvonalban, majd júliusban, 16 évesen és 129 naposan lőtte az első gólját – mindkettővel rekorder lett a hazájában.

A B.T. úgy tudja, hogy a holland csapat kétmillió eurót szándékozik fizetni érte; ha ez megtörténik, szintén rekord lesz a kis dán klub történetében.

JEPPE KJAER


Legfrissebb hírek

Fél évig sem tartott, kirúgta Heitingát az Ajax

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 17:00

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Victor Osimhen mesterhármasával nyert Amszterdamban a Galatasaray – Sallaival a soraiban

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Sallai Rolandék nagyot léphetnek a BL-továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 11:50

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31
Ezek is érdekelhetik