Ajax: Edwin van der Sar 42 évesen visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 18:40
Könnyen elképzelhető, hogy a már visszavonult 42 éves Edwin van der Sar visszatér a pályára. A jelenleg az Ajax marketingigazgatójaként dolgozó kapus oldhatja meg átmenetileg a csapat kapusgondjait.
Jelenleg az Ajax felnőtt keretében mindössze Jasper Cillessenre számíthat Frank de Boer vezetőedző, miután a Heracles elleni hétvégi bajnokin kiállították Kenneth Vermeert, aki így eltiltásra számíthat. A harmadik számú kapus, Mickey van der Hart pedig sérüléssel bajlódik.

A sajtóban megjelent találgatások szerint De Boer nem zárja ki, hogy reaktiválja a legendás kapust, persze, ha Van der Sar is hajlandó az átmeneti segítségre.

Van der Sar az Ajaxban kezdte pályafutását, majd a Juventus, a Fulham és a Manchester United alkalmazásában is állt. Az amszterdami és a manchesteri csapattal egyaránt megnyerte a Bajnokok Ligáját. 130 mérkőzésével ő a holland válogatott rekordere.

Az Ajaxra a hétvégén hatalmas rangadó vár: az éllovas amszterdamiak a második helyen álló PSV otthonába látogatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik