Ajax: a Real és a Man. United is vinné – de mitől is ilyen jó?

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 17:18
null
Van de Beek a Juventus elleni BL-negyeddöntőben is remekelt (Fotó: AFP)
Angol lapértesülés szerint Edwin van der Sar, az Ajax vezérigazgatója megerősítette, hogy a Manchester United és a Real Madrid is érdeklődik Donny van de Beek iránt. A Sky Sports ennek apropóján megvizsgálta, miért is van ennyire a figyelem középpontjában a már a Barcelonával is szóba hozott amszterdami középpályás.



VÉGIGJÁRTA A RANGLÉTRÁT MAJD A FELNŐTTCSAPAT SZTÁRJA LETT

A 23 éves Donny van de Beek 2008 óta tartozik a klub kötelékébe, az utánpótláscsapatokat kijárva 2014-ben csatlakozott az akadémiához, 2015-ben az Európa-liga-döntőig tartó menetelés során a csoportkörben a Celtic elleni meccsen már a felnőtteknél is bemutatkozhatott.

A következő idénytől kezdve lett az első számú csapat állandó tagja, és már ekkoriban olyan klubokkal hozták hírbe, mint a Tottenham, a Roma, a Barcelona vagy a Bayern München.

A köztudatba ennek ellenére csak tavaly, a BL-menetelés során robbant be, amikor az egyik kulcsszereplője volt az elődöntőig – sőt, percek híján döntőig... – jutó csapatnak, mivel a Juventus és a Tottenham vendégeként is gólt szerzett. A bajnokságban kilenc góllal és tíz gólpasszal vette ki a részét az Ajax öt éve várt bajnoki címéből, összességében pedig 57 meccsen 17 találattal és 13 assziszttal zárt.

Az új kiírásban a Valencia és a Chelsea hálóját is bevette, viszont az Ajax végül lecsúszott a továbbjutásról, majd a Getafe elleni El-párharcot is elbukta. A bajnokságot lefújták a koronavírus-járvány miatt, így már nincs lehetősége tovább javítani statisztikáit: 37 találkozón 10 gól és 13 gólpassz volt a mérlege, így az előző idényben elért meccsenkénti 0.53 kanadai pont 0.57-re javult.

Az elmúlt években remekel a kanadai pontok terén (Forrás: Sky Sports)
Az elmúlt években remekel a kanadai pontok terén (Forrás: Sky Sports)



MI TESZI ŐT ENNYIRE KÜLÖNLEGESSÉ?

A Sky Sports hihetetlen sokoldalúságát emeli ki, Van de Beek belső középpályás és támadó szerepet is be tud tölteni, valamint képes a klasszikus box-to-box szerepkörre.

NEM LESZ DISZKONTÁR
„Tavaly szóbeli egyezséget kötöttünk André Onanával, Nicolás Tagliaficóval és Donny van de Beekkel, hogy maradjanak még egy idényt, aztán azon leszünk, hogy segítsünk megtalálni az ideális következő lépcsőt a karrierjükben. Semmi sem változott azóta. Nem lesz itt ötvenszázalékos kedvezmény vagy bármi. A klubok ezt elfelejthetik” – idézi a Sky Sports Edwin van der Sar klubigazgató szavait.

A 23 éves játékos középen bárhol feltalálja magát, fő láncszem lehet a védelem és a támadósor összekötésében, és támadóbb felfogású, mint a belső középpályások szoktak lenni. Tökélyre fejlesztette azt a különleges képességét, hogy a tizenhatoson belülre úgy érkezik az előretett labdákra, hogy a legrutinosabb védőket is megelőzi.

Ugyanakkor attól sem retten meg, ha mélyen kell játszania, képes elvégezni a piszkos munkát is. A whoscored.com statisztikái szerint a bajnokságban átlagosan két szerelése van, amivel a csapat negyedik legaktívabb játékosa ebben a kategóriában – a BL-ben ez 2.2, az El-ben pedig ugyancsak 2 amúgy nála –, így képes lehet ezt a szerepkört is magas szinten ellátni.

Védekező statisztikái (Forrás: Sky Sports)
Védekező statisztikái (Forrás: Sky Sports)



MELYIK CSAPATBA ILLENE LEGJOBBAN?

A Daily Mirror arról számolt be, hogy Van der Sar megerősítette a Manchester United és a Real Madrid érdeklődését, a Sky Sports szakembere pedig még januárban vázolta fel, hogy a Premier League-ben köthet ki a holland.

A Daily Mail áprilisban arról írt, hogy Van de Beek pótolhatja Paul Pogbát, ha távozik, és Ole Gunnar Solskjaer 4–2–3–1-es felállásában a védősor előtt szerepelhet. A Real Madridnál Zinédine Zidane a 4–3–3-as formációban a háromfős középpályára gond nélkül beillesztheti.

BERGKAMPOT SAJÁT FIATALKORI ÉNJÉRE EMLÉKEZTETTE

Az Ajax korábbi segédedzője, Dennis Bergkamp korán kiszúrta magának a fiatal Van de Beeket, jelezte is az akkori vezetőedző Frank de Boernak.

„Dennis lelkesen kezdett beszélni az utánpótláscsapatának egyik tehetségéről. Egy fiúról, aki Dennist saját fiatalkori énjére emlékeztette. Ez volt a jelzés számomra, hogy tartsam a szemem ezen a srácon. Ő volt Donny” – elevenítette fel Frank de Boer Dail Mailben idézett szavait a Sky Sports.

„Van de Beek tökéletesen illik az angol futballba. Képes mélyen is szerepelni, és megmutatta már a tehetségét Angliában, amikor a Bajnokok Ligájában a Chelsea és a Tottenham vendégeként játszott [és gólt is szerzett – a szerk.] – írja a Sky Sports munkatársa, Kaveh Solkehol. Szerinte ugyanakkor nem az egyik PL-csapat a legesélyesebb Van de Beek szerződtetésére. – A Real Madrid a favorit. A Manchester United régóta csodálja a játékát, Bruno Fernandessel pedig olyan duót alkothatnának, ami egy valóra vált álom lenne a United-szurkolóknak.”

Pogba lehet a fő kapocs, ha őt végül hosszú próbálkozás után megkaparintja Zinédine Zidane, akkor a Real Madrid rögtön kieshet, így a Manchester United egy lépéssel közelebb kerülhet Van de Beekhez. Ugyanakkor ha Pogba másik együttesnél köt ki, akkor a királyi gárdával is meg kell vívni a szerződtetéséért. Ha pedig marad a francia, akkor az igencsak telített középpályássorba (Pogba, Matics, Fred, McTominay) kérdéses, mennyire célszerű még egy játékost hozni.

A Real Madridnál Casemiro a világ egyik legjobb védekező középpályásaként biztos pontnak számít, rajta kívül Toni Kroos, Isco és Luka Modric mellett a 21 éves Federico Valverde is egyre nagyobb szerepet kap. Ugyanakkor közülük Modric már 34 éves, Kroos 30, Casemiro és Isco pedig 28, a spanyol együttes pedig előszeretettel gondol a jövőre is.

A játékos ügynöke, Guido Albers nemrégiben a Voetbal Internationalnak arról beszélt, hogy még semmi sincs kőbe vésve ügyfelénél. Kérőkből mindenesetre aligha lesz hiány.

„Hogy mi történik majd Donnyval? Senki sem tudja jelenleg. Azt viszont ismert, hogy számos klub érdeklődik iránta jó ideje.
Meglátjuk, hogyan alakulnak a következő hetek. Nem merek és nem tudok mondani a helyzetről semmit, mert ezek bizalmasak. Sok minden változhat a kluboknál a következő hetekben, figyelnünk kell ezeket.

Lényegesen kevesebb meccset kellett kihagynia az elmúlt években, mint Paul Pogbának (Forrás: Sky Sports)
Lényegesen kevesebb meccset kellett kihagynia az elmúlt években, mint Paul Pogbának (Forrás: Sky Sports)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik