Szenegál és Algéria is hátrányból nyert a halálcsoport első körében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 18:54
null
Mame Diouf (jobbra) volt a szenegáliak nyerő embere: gólt és gólpasszt szerzett Ghána ellen a támadó (Fotó: Reuters)
A 2015-ös Afrika-kupa C-csoportjában Szenegál 2–1-re legyőzte Ghánát. A csoport másik meccsén Algéria (Szenegálhoz hasonlóan) hátrányból tudott nyerni Dél-Afrika ellen, így ez a két csapat került előnybe a halálcsoportban.  

GHÁNA–SZENEGÁL

„Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet – épp, mint a mesében” – indít a Népsport afrikai blogja, aMesebeli Afrika,amely a háttér szolgáltatása mellett természetesen végig is követi a 2015-ös ANK küzdelmeit.

Akinek még maradtak kérdései, itt tájékozódhat: csoport- és csapatbemutatók, keretek, selejtezős eredmények!

Mind a két oldalon kimaradt egy-egy sztár a kezdőcsapatból: a ghánaiak nem számíthattak Asamoah Gyanra, míg a túloldalon Alain Giresse csak a kispadon számolt a Newcastle United légiósával, Papiss Cissével. A mérkőzés elején a biztonságra törekedett mind a két csapat, majd a tiszta fehérben játszó „fekete csillagok” megvillantak a 12. percben, Christian Atsu kapott remek labdát a jobb oldalon, a kapujából kilépő Bouna Coundoul pedig eltalálta az Evertonban futballozó játékos lábát. A játékvezető által megítélt büntetőt André Ayew lőtte félmagasan a kapu közepébe. Ayew a válogatottban a legutóbbi hat meccsén öt gólt szerzett. 1–0

Ezért a mozdulatért járt büntető Ghánának (Fotó: twitter/@clydegoal)
Ezért a mozdulatért járt büntető Ghánának (Fotó: twitter/@clydegoal)

A szenegáliak megpróbáltak gyorsan válaszolni, de kis híján kaptak még egy gólt a 22. percben. Avram Grant együttese gyors kontrával ment végig a pályán, majd Jordan Ayew szolgálta ki Atsu-t, aki hatalmas ziccerben lőtt a jobb alsó sarok mellé 12 méterről. A 27. percben jobb oldali szabadrúgás után Kara Mbodji emelkedett jó ötemben a levegőbe, fejesét Razak Brimah nem foghatta volna, de a keresztléc kisegítette a kapust. Hat minutummal később Idrissa Gueye adott be balról, a labdát visszafejelték középre, amit Mame Diouf húzott kapura ollózva, káprázatos volt a mozdulat, ha bemegy, akkor vélhetően a torna gólja lett volna, de Brimah nagy bravúrral kiszedte a keresztléc elől a labdát. Az első félidőben mind a két csapat előtt adódott még lehetőség a gólszerzésre, de a szünetig végül nem változott az eredmény.

Diouf ollózása:

A szünetben Papy Djilobodji helyére Lamine Gassama állt be, ami azt jelentette, hogy a szenegáli válogatott 3–5–2-ről átállt a 4–4–2-es formációra, az 58. percben pedig sikerült kiegyenlítenie „Teranga oroszlánjainak”. Mame Diouf volt jókor jó helyen, a Stoke City támadója Pape Souaré beadását követően fejelt kapura, a labda a kapufát találta el, de Diouf reagált a leggyorsabban a lecsorgóra, és közelről a hálóba lőtt. A ghánaiak (akiknek a játéka teljesen leült a második félidőre) hevesen lest reklamáltak, de a játékvezető megadta a gólt. 1–1

Nagyot fordult a világ, az első félidőben Ghána kerülhetett volna kétgólos előnybe, míg a 66. percben Szenegál fordíthatott volna könnyedén, ha Diouf egy bal oldali lapos centerezést követően nem lövi ki a stadionból a labdát. Pedig „csak” annyi lett volna a dolga, hogy hat méterről eltalálja a kaput, a dolgát igyekeztek is megkönnyíteni a védők, akik teljesen megfeledkeztek az egyenlítő találat szerzőjéről.

A 80. percben megint Szenegál előtt adódott hatalmas gólszerzési lehetőség, emberfölényben támadhattak az ellenfél kapujára, de Diouf önző módon megtartotta a labdát, majd 15 méterről nagyon gyatrán gurított a jobb alsó sarok mellé, majd az arcát fogva a földre rogyott. Az egyik társa próbált lelket verni belé, de nem túl nagy meggyőződéssel...

A 93. percben a harmadik meccslabdáját viszont már nem szúrta el Szenegál, Douf lekészítését követően a csereként beálló Moussa Sow lőtt a jobb alsó sarokba, ezzel megszerezve a győzelmet és három pontot csapatának, Szenegál 2006 óta először tudott meccset nyerni az afrikai kontinenstornán! 1–2

ALGÉRIA–DÉL-AFRIKA

A 2014-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig eljutó (és ott csak a későbbi győztes németektől hosszabbításban vereséget szenvedő) Algéria számított a meccs esélyesének, de nem vehették félvállról a dél-afrikai csapatot, hiszen az új szövetségi kapitány, Ephraim Mashaba vezetésével még nem szenvedett vereséget a Bafana Bafana (kilenc mérkőzésen öt győzelmet és négy döntetlent értek el). Szenegál győzelmével mind a két csapat lépéshátrányba került, a döntetlen egyik válogatottnak sem lett volna jó.

Jobban kezdtek az algériaiak, sokat birtokolták a labdát, az első percekben Dél-Afrika a saját térfelét is alig-alig tudta átlépni. A 17. percben viszont megszerezhette volna a vezetést, egy hosszan előrevágott labdára a villámgyors Tokelo Rantie csapott le, eltolta a labdát Raisz M'Bolhi mellett, de kisodródott, így nem tudott az üres kapuba lőni. Válaszként Jaszin Brahimi kínálta meg egy átlövéssel Darren Keetet, de Dean Furman is megcsillogtatta lövőtechnikáját, és ő közelebb is járt a gólhoz a 23. percben, bombáját M'Bolhi tolta nagy vetődéssel a keresztlécre.

Algéria teljesítménye nagyon visszaesett, és csak M'Bolhinak köszönhette azt, hogy nem került hátrányba a szünetig: a kapus előbb Sibusiso Vilakazi lábáról csente le a labdát a tizenhatoson belül a 39. percben, majd Andile Jali közeli lövését hárította – vagy inkább Jali lőtte bele a labdát.

A térfélcserét követően viszont már semmi sem segített Algérián: az 51. percben Rantie és Vilakazi játszott össze parádésan, majd Thuso Phala fejezte be az akciót, aki hat méterről lőtt a bal felső sarokba. 0–1

Phala szép gólt szerzett, de ez sokat nem ért végül:



Két perccel később folytatódott a rémálom a „sivatagi harcosok” számára, Rafik Halliche kaszálta el Vilakazit a tizenhatoson belül, aki gólhelyzetben volt, de a védő megúszta sárga lappal. A büntetőt Rantie végezte el, hatalmas erejű lövése a keresztlécet találta el, majd onnan pattant az alapvonal mögé! Itt még nem ért véget a tűzijáték, Iszlam Szlimani húzta sarokkal kapura a labdát az 56. percben, Keet nagyot védett, ám az ismétlésnél a kapufa segítségére is szüksége volt, mert lekésett Szlimani fejeséről, aki a kipattanót terelte kapura.

A második félidőre nagyon felélénkült a mérkőzés, sorra jöttek a helyzetek, a 61. percben például Rantie javíthatott volna a kihagyott tizenegyese után, a csereként beálló Siyabonga Nhlapo remek kiszolgálását követően azonban csúnyán eltörte a labdát hat méterről. Hét perccel később Algéria a semmiből egyenlített, Jaszin Brahimi bal oldali beadását követően Thulani Hlatshwayo fejelt gyönyörűen a kapuba – apró szépséghiba, hogy a sajátjába. 1–1

Két perccel a gól után újra magához vehette volna a vezetést Dél-Afrika, de Rantie ajtó-ablak helyzetben nem tudott betalálni, lövését M'Bolhi pöckölte ki lábbal. Ezt meg is büntette Algéria, Fauzi Gulam tört előre a bal oldalon, megverte a védőjét, majd hatalmas erővel bombázott a kapuba hat méterről, Keet ugyan beleért a labdába, de nem volt esélye a hárításra (2–1). A mérkőzést végül Keet hibája döntötte el, aki Szlimani lövését védte be a 83. percben, a labda egyszerűen átcsúszott a kapus keze alatt. 3–1

Az eredmény már nem változott, Algéria vért izzadva nyert, amihez az ellenfél segítségére is szüksége volt, de ez mér történelem. Apropó, történelem! Dél-Afrika tétmérkőzésen korábban még soha nem kapott ki az algériaiaktól, most ez a sorozat is megszakadt.

AFRIKA-KUPA
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ

GHÁNA–SZENEGÁL 1–2 (A. Ayew 14. – tizenegyesből, ill. M. Diouf 58., Sow 93.)
ALGÉRIA–DÉL-AFRIKA 3–1 (Hlatshwayo 67. – öngól, Gulam 72., Szlimani 83., ill. Phala 51.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik