Afrika: Foxiék történelmi vereséget mértek Egyiptomra

2012.06.16. 08:36
Címkék
Egyiptom labdarúgó-válogatottja 47 év után először szenvedett vereséget hazai pályán az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében. A történelmi 3–2-es vereséget a Közép-afrikai Köztársaság csapata mérte a „fáraókra" péntek este Alexandriában.

Egyiptom 1965 óta péntekig 38 ANK-selejtezőt vívott hazai pályán, és egyszer sem szenvedett vereséget.

A biztonsági okok miatt zárt kapuk mögött megrendezett alexandriai mérkőzésen Mohamed Zidan révén az egyiptomiak szerezték meg a vezetést a 10. percben, de Hilare Momi a 26. percben egyenlített.

Noha az első félidőben Salif Keitát kiállították a vendégektől, majd Mohamed Szalah újra megszerezte a vezetést Egyiptomnak, a vendégek – a korábban Magyarországon légióskodó Foxival a soraikban – Momi második gólja és David Manga 70. percbeli találata révén fordítottak.

A visszavágót június 30-án rendezik meg Banguiban. Egyiptom – amely 2006 és 2010 között sorozatban háromszor megnyerte a sorozatot – azért küzd majd, nehogy egymás után másodszor is lemaradjon a döntőről.

A többi 13 párban már februárban lejátszották az első mérkőzéseket, ezen a hétvégén a visszavágók lesznek soron. Algéria már továbbjutott, miután péntek este hazai pályán 4–1-re legyőzte Gambiát (az összesített eredmény: 6–2).

A 16 csapatos döntőt 2013. január 19. és február 10. között rendezik meg Dél-Afrikában.

Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
11 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
27 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
33 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
36 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
49 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
49 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
50 perce