A St.-Étienne újabb 6.2 millióért erősített

Vágólapra másolva!
2009.08.27. 16:20
Címkék
Transzferügyben magyar szempontból kijózanító, ami a Ligue 1-ben történt az elmúlt hét napban. A Debrecen euforikus sikere után kijózanodva érdemes elmerengeni azon, hogy a St.-Étienne az eddig elköltött tizenegynéhány millió után most több mint hatmillió euróért vásárolt újabb játékost, a másodosztályból felkerült Boulogne 1.5 millióért igazolt, az elmúlt idényben 10. helyen végző Lorient pedig 800 ezerért.
Bergessio (jobbra) a St.-Étienne játékosa lett
Bergessio (jobbra) a St.-Étienne játékosa lett

Ha időrendi sorrendben nézzük át a francia élvonalbeli pontvadászat jövés-menés címkéjű történéseit, az élre kívánkozik az Olympique Marseille, amely ingyen elengedte a szerb középpályást, Milos Krszticset az OFK Beogradhoz. A védekező „szakember” 2007 nyarán érkezett a szintén belgrádi Radtól, ám nem tudott bizonyítani. Új csapatához három évre írt alá, egyébként a „romantikusokon" kívül a Millwall is érdeklődött iránta.

A Lorient is jelentkezett egy érdekes átigazolással, hiszen 800 ezer eurót fizetett Franco Sosáért az argentin Racing Clubnak. A 28 esztendős futballista a védelem és a középpályássor több posztján is bevethető, de a jobb oldalon érzi magát otthon. A klub nemsokára megszerezheti „Zambia csillagát", Jonas Sakuwahát, elveszítheti viszont saját sztárját, az algériai válogatott csapatkapitányát, Jazid Manszurit, akiért spanyol középcsapatok érdeklődnek.

 A Ligue 1 egyik újonca, a Boulogne egy még nagyobb fogással jeleskedett, egy és félmillió eurót adott a mali védőért, Bakary Soumaréért az MLS-es Chicago Fire-nek. A franciákkal 2013-ig érvényes szerződést aláíró válogatott bekk a 2007-es draft második helyezettje volt, 2008-ban az idény csapatába is bekerült, ám idén augusztusban csúnyán összekapott edzőjével, Denis Hamlett-tel egy bajnoki szünetében, így útilaput kötöttek a talpára. Az árát azért tisztességgel megkérték, trénerdádá ide vagy oda. Az átigazolást az is megkönnyítette, hogy Soumarénak francia útlevéle is van.

A Monaco az eladásban jeleskedett az elmúlt időkben, hiszen kétmillióért engedte át az osztrák Red Bull Salzburgnak a horvát válogatott védekező középpályást, Nikola Pokrivacot. Összességében elmondható, hogy nem jártak jól vele a hercegségbeliek, hiszen 2008 januárjában még hárommillióért vették meg a Dinamo Zagrebtől, és az sem vitte ezek szerint feljebb a horvát árát, hogy megfordult az EURO2008-on, majd néhány világbajnoki selejtezőn is szerepet kapott.

Rajta kívül a Monaco elbúcsúzott egy másik szűrőtől is, ám csak időlegesen: a nigériai válogatott Sani Kaita a Lokomotiv Moszkvához került decemberig kölcsönbe. Nem lesz ismeretlen számára az ország, mivel nemrégiben tért vissza a Kubany Krasznodartól.

A St.-Étienne már a múlt héten is kitett magáért (akkor igazolta le a Werdertől négymillióért Boubacar Sanogót), de most még ezt is felülmúlta, hiszen nem kevesebb mint 6.2 milliót fizetett az argentin válogatott támadóért, Gonzalo Bergessióért. Érthető, miért kért és kapott érte ennyit a San Lorenzo – Bergessio a klubcsapatában majd' minden második mérkőzésén a hálóba talált, míg a válogatottban három fellépésén kétszer volt eredményes. Korábban az ék tett már egy kísérletet Európa bevételére, ám a Benficánál nem járt sikerrel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Saint-Étienne eddigi célpontja, a kilencmillióra felértékelt brazil Diego Tardelli valószínűleg nem kerül a zöld-fehérekhez, legalábbis télig biztosan nem. A River Plate-től egy jobbszélsőt szerzett meg kölcsönbe az igen aktív egylet: az argentin Augusto Fernández jövő nyárig került kölcsönbe hozzá, természetesen vásárlási opcióval. Ára két-három millió euróra rúghat majd.

Egy jól ismert Ligue 1-harcostól viszont elbúcsúzhattak a gallok: az egykoron a válogatottban is megforduló brazil,Paulo César majd' fél évtizedet húzott le a ligában a PSG és a Toulouse színeiben, most pedig az utóbbitól került haza a Fluminenséhez, nem tudni, mennyiért. A Sochaux negyedmillióért eladta a horvát Ivan Perisicet az FC Bruges-nek, a Montpellier pedig egy évre lemondott középpályása, Nicolas Sahnoun játékjogáról a spanyol Racing Ferrol javára.

Nos, ennyit a tényekről, pletykáljunk végre!  A Lens acélkemény támadója, Aruna Dindane nemsokára a Portsmouthhoz kerülhet, állítólag 4.5 millióért, nyári nagy kedvencünk, a Bordeaux marokkói-francia csatára, Maruan Samah viszont kijelentette, hogy marad csapatánál. Mamadou Niang és a válogatott kapuvédője, Steve Mandanda nemsokára szerződést hosszabbíthat az OM-mel (csapattársuk, Benoit Cheyrou már túlesett rajta), míg a Nantes középpályását, Sztefan Babovicsot a Feyenoord „monitorozza".

A PSG a valenciai Miguel Angulót és Landon Donovant szemelte ki magának, az Arsenal menedzsere ugyanakkor kijelentette, hogy nem fogja leigazolni a St.-Étienne középpályását, Blaise Matuidit. A Fulham a Le Mans védőjét, Grégory Cerdant figyeli, Jérome Rothen pedig még mindig távozni szeretne a PSG-től.

Jordan Ayew, a ghánai legenda, Abedi Pelé legkisebb fia hároméves szerződést írt alá a Marseille-jel, s ne feledkezzünk meg a Lyonról sem, ahonnan Fabio Grosso és Francois Clerc aligha távozik a Juventushoz; míg a 15 millióért vásárolt balhátvéd, a 21 éves Aly Cissokho még mindig nem döntött, hogy a jövőben a francia vagy a szenegáli válogatott erősíti-e.

JÖTTEK-MENTEK
 
 LIGUE 1
   
    

AUXERRE  

 

 

 

Érkezett: Baptiste Martin (Clermont Foot, kölcsönből vissza), Valter Birsa (Sochaux, 1 500 000 euró), Marcos António (PAOK Szaloniki, kv.), Gabriel Tamas (Dinamo Bucuresti, kv.), Alain Traoré (Brest, kv.), Alexandre Licata (Monaco, i.), Ludovic Genest (Bastia, kv.), Jérémy Huyghebaert (Roulers, kv.), Oxence Mbani (Romorantin, kv.), Roy Contout (Amiens, i.), Anicet Andrianantenaina (Auxerre B), Amara Kallé (Auxerre B), Willy Maeyens (Auxerre B) 

Távozott: Dennis Oliech (al-Arabi, 6 600 000), Thomas Kahlenberg (Wolfsburg, 4 000 000), Marc Fachan (Dinamo Kijev, ingyen), Steven Langil (Caen, kölcsönbe), Ludovic Genest (Laval), Maxime Jasse (Dijon, k.), Lynel Kitambala (Dijon, k.), Denisz Petrics (szerződése lejárt), Mendes Jonathan (Standard Liege), Gabriel Tamas (Dinamo Bucuresti, k., i.), Melvyn Vieira (Moulins), Lynel Kitambala (Dijon, k.), Issa Ba (szl.), Maurice Dalé (Arles, i.)

 

 

 

 

 

MONTPELLIER  

 

 

 

Érkezett: Anthony Scribe (Croix-de-Savoie, kv.), Cyril Jeunechamp (Nice, i.), Emir Szpahics (Lokomotiv Moszkva, kv.), Romain Pitau (Sochaux, i.), Geoffrey Dernis (St.-Étienne, i.), Rémy Cabella (Montpellier B), Junesz Belhanda (Montpellier B)  

Távozott: Jean-Philippe Sabo (Marseille, kv.), Garry Bocaly (Marseille, kv.), Anthony Lippini (szl.), Romain Armand (Clermont Foot, k.), Abdelnasszer Uadah (szl.), Bruno Carotti (visszavonult), Thomas Deruda (Marseille, kv.), Nicolas Sahnoun (Racing Ferrol, k.)  

 

 

 

 

 

NANCY  

 

 

 

 

Érkezett: Johan Lapeyre (Entente, kv.), Reynald Lemaitre (Caen, 1 000 000), Bakaye Traoré (Amiens, i.), Jordan Loties (Dijon, 1 200 000), Bocundji Ca (Tours, 1 000 000), Jean Calvé (Lorient, kv.), Basile Camerling (Clermont Foot, kv.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, kv.), Paul Alo'o Efoulou (Angers, kv.), Rémy Pillot (Nancy B), Damien Mozika (Louhans-Cuiseaux, kv.), Floyd Ayite (Bordeaux, k.), Cheick Diabaté (Bordeaux, k.), Florian Marange (Bordeaux, i.)  

Távozott: Frédéric Biancalani (szl.), Geoffrey Adjet (Tours, i.), Benjamin Gavanon (szl.), Rudy M'Passi (szl.), Amin Tighazaoui (szl.), Oumar Touré (Dijon), Marc-Antoine Fortuné (Celtic, 4 400 000), Landry N'Guemo (Celtic, k.), Helder (Rapid Bucuresti, 200 000) 

 

 

 

 

 

NICE  

 

 

 

 

Érkezett: Ismaël Gace (Rodez, kv.), Larrys Mabiala (Paris SG, i.), Jonathan Quartey (Kaizer Chiefs), Mickaël Poté (Clermont Foot, i.), Aleddin Jahja (Lens, kv.), Grégory Paisley (Strasbourg), Mamadou Bagayoko (Nantes), Alain Cantareil (Lorient) 

Távozott: Vincent Hognon (szl.), Nduka Ozokwo (szl.), Cyril Jeunechamp (Montpellier, i.), Patrick Barul (szl.), Cédric Kanté (Panathinaikosz, i.), Aleddin Jahja (Lens), Anthony Modeste (Angers, k.), Cyril Rool (Marseille, 400 000), Adeílson (Fluminense, k.)  

 

 

 

 

 

PARIS SAINT-GERMAIN  

 

 

Érkezett: Everton Santos (Fluminense, kv.), Christophe Jallet (Lorient, 2 500 000), Mevlüt Erdinc (Sochaux, 8 000 000), Grégory Coupet (Atlético Madrid, 800 000), Alassane També (PSG U19), Abdelaziz Barrada (PSG B), Mateja Kezsman (Fenerbahce, 4 500 000), Younousse Sankharé (Stade Reims, kv.), Granddi Ngoyi (Clermont Foot, kv.), Yannick Boli (Le Havre, kv.), Albert Baning (Grenoble Foot, kv.), Florian Makhedjouf (PSG U19), Youssouf Mulumbu (West Bromwich, kv.), Willamis Souza (Gremio, kv.), Yannick Boli (Le Havre, kv.), Willy Grondin (Valenciennes, i.), Jimmy Kamghain (PSG U19)  

Távozott: Gaëtan Charbonnier (Angers, i.), Larrys Mabiala (Nice, i.), Fabrice Pancrate (szl.), Willemis Souza (Gremio, 2 200 000), Stéphane Véron (szl.), Mickaël Landreau (Lille, 1 600 000), Youssouf Mulumbu (West Bromwich, 200 000), Chris Mavinga (Liverpool), Everton Santos (Niigata, k.) 

 

 

 

 

 

RENNES  

 

 

 

Érkezett: Lhadji Badiane (Clermont Foot, kv.), Florent Petit (Rennes B), John Boye (Hearts), Ismaël Bangoura (Dinamo Kijev, 11 000 000), Tongo Doumbia (Chateauroux B, i.), Inamoto Junicsi (E. Frankfurt, i.), Benjamin Moukandjo (Entente SSG, kv.), Daniel Moreira (Grenoble Foot, kv.), Fabrice Ondama (Créteil, kv.), Kevin Bru (Clermont Foot, kv.), Maxime Le Marchand (Rennes B), Guillaume Borne (Brest, kv.), Felix Katongo (Chateauroux, kv.), Olivier Sorlin (PAOK Szaloniki, kv.), Sylvain Wiltord (Marseille, kv.), Abdoul Camara (Rennes B), Yohan Lasimant (Rennes B), Alexander Tettey (Rosenborg, 5 000 000)  

Távozott: Yohan Lasimant (Sedan, k.), Olivier Sorlin (PAOK Szaloniki, 150 000), Yacine Brahimi (Clermont Foot, k.), Felix Katongo (szl.), Guillaume Borne (Boulogne), David Louhoungou (Mladá Boleslav), Bira Dembele (Boulogne, k.), Julian Esteban (Servette, k.), Stéphane M'Bia (Marseille, 12 000 000), Maxime Le Marchand (Le Havre, k.), Abdoul Camara (Vannes, k.), Prince Oniangue (Angers, k.), Damien Le Tallec (Dortmund, k.), Daniel Moreira (Boulogne, i.)

 

 

 

 

 

SAINT-ÉTIENNE  

 

 

 

Érkezett: Jessy Moulin (Arles, kv.), Maodomalick Fayé (Tours, kv.), Samy Houri (Arles, kv.), Yoan Andreu (Saint-Étienne B), Vincent Planté (Caen, 800 000), Maodo Fayé (Tours, kv.), Lars Nilsson (Vitesse, kv.), Gelson Fernandes (Manchester City, 3 500 000), Bakary Sako (Chateauroux, 3 000 000), Josuha Guilavogui (St.-Étienne B), Guirane N'Daw (Nantes, k.), Boubacar Sanogo (Werder Bremen, 4 000 000), Gonzalo Bergessio (San Lorenzo, 6 200 000), Augusto Fernández (River Plate, k.)

Távozott: Macui Daiszuke (Grenoble Foot, 1 000 000), Geoffrey Dernis (Montpellier, i.), Lasse Nilsson (Vitesse, i.), Jodi Viviani (Grenoble, 400 000), Paulo Machado (FC Porto, kv.), Medhi Messaoudi (Gap), Sébastien Grax (Guingamp, k.), Bafetimbi Gomis (Lyon, 13 000 000), Jessy Moulin (Fréjus, k.)

 

 

 

 

 

SOCHAUX  

 

 

 

Érkezett: Lionel Mathis (Guingamp, kv.), Ivan Sztevanovics (Partizan Beograd, 1 000 000), Jérémie Bréchet (PSV, 1 000 000), Manassé Enza-Yamissi (Nimes, i.), Loic Poujol (Sochaux B), Ivan Perisic (Roeselare, kv.), Robin Prévitali (Louhans-Cuiseaux, kv.), Badara Sene (Guingamp, kv.), Boukary Dramé (Real Sociedad, kv.), Kandia Traoré (Strasbourg, kv.), Maxime Josse (Angers, kv.), Pierrick Cros (Sochaux B), Valter Birsa (Auxerre, kv.), Charlie Davies (Hammarby, 1 500 000), Wilson Souprayen (Sochaux B), Mathieu Peybernes (Sochaux B) 

Távozott: Valter Birsa (Auxerre, 1 500 000), Michael Isabey (Dijon, i.), Omar Daf (Brest), Stéphane Pichot (Strasbourg, i.), Rabiu Afolabi (szl.), Romain Pitau (Montpellier, i.), Hakim el-Bunadi (szl.), Olivier Thomas (szl.), Francileudo Santos (szl.), Jérémy Gavanon (Cannes), Mevlüt Erdinc (Paris SG, 8 000 000), Robin Prévitali (Gueugnon, k.), Kandia Traoré (Caen, k.), Romain Pitau (Montpellier), Valéry Mezague (Vannes, i.), Florin Bérenguer (Dijon), Lionel Mathis (Guingamp, i.), Ivan Perisic (FC Bruges, 250 00)  

 

 

 

 

 

TOULOUSE  

 

 

 

Érkezett: Pavel Fort (Slavia Praha, kv.), Kévin Dupuis (Rodez, kv.), Yohann Pelé (Le Mans, i.), Antoine Devaux (Boulogne, 500 000), Luan (Sao Caetano, 2 500 000), Dany Nounkeu (Pau, i.), Paulo Machado (FC Porto, 3 500 000), Hérita Ilunga (West Ham, kv.), Adrien Regattin (Sete)  

Távozott: Cédric Carrasso (Bordeaux, 8 000 000), Hérita Ilunga (West Ham, 3 500 000), Anthony Ouasfane (Angers, i.), Brian Bergougnoux (szl.), Jérémy Mathieu (Valencia, i.), Pavel Fort (Bielefeld, 450 000), Adrien Regattin (Séte), Sébastien Hamel (visszavonult), Alexandre Bonnet (Le Havre), Paulo César (Fluminense)  

 

 

 

 

 

MONACO  

 

 

 

Érkezett: Bolívar (Internacional, kv.), Massamba Sambou (Le Havre, kv.), Malaury Martin (Nimes, kv.), Nené (Espanyol, kv.), Djimi Traoré (Portsmouth, i.), Gonzalo Vargas (Guadalajara, kv.), Sani Kaita (Kubany Krasznodar, kv.), Frédéric Bulot (Monaco B), Sébastien Puygrenier (Zenit, 700 000, k.), Eduardo Costa (Sao Paulo, 2 500 000)

Távozott: Freddy Adu (Benfica, kv.), Alexandre Licata (Auxerre, i.), Camel Meriem (szl.), Torben Joneleit (Charleroi, 75 000), Leandro Cufré (Gimnasia La Plata), Gonzalo Vargas (Atlas, i.), Bolívar (Internacional, 1 500 000), Thomas Mangani (szl.), Arnaud Lescure (szl.), Kévin Diaz (Ajaccio, k.), Manuel Vallaurio (Rodez, k.), Massamba Lo Sambou (Nantes, k.), Flavio Roma (Milan, i.), Nikola Pokrivac (Red Bull Salzburg, 2 000 000), Sani Aruna Kaita (Lokomotiv Moszkva, k., i.)

 

 

 

 

 

MARSEILLE  

 

 

 

Érkezett: Jean-Philippe Sabo (Montpellier, kv.), Souleymane Diawara (Bordeaux, 6 500 000), Lucho González (FC Porto, 18 000 000), Edouard Cissé (Besiktas, i.), Pape M'Bow (Cannes, kv.), Elliot Grandin (Grenoble Foot, kv.), Leyti N'Diaye (Ajaccio, kv.), Cedric D'Ulivo (Marseille B), Szalim Arras (Stade Reims, kv.), André Ayew (Lorient, kv.), Garry Bocaly (Montpellier, kv.), Charley Fomen (Bangangté, 200 000), Thomas Deruda (Montpellier, kv.), Sylvain Wiltord (Rennes, kv.), Cyril Rool (Nice, 400 000), Stéphane M'Bia Etoundi (Rennes, 12 000 000), Milos Krsztics (Ajaccio, kv.), Elinton Andrade (Rapid Bucuresti, 200 000), Fernando Morientes (Valencia, i.), Fabrice Abriel (Lorient, 2 500 000), Gabriel Heinze (Real Madrid, 1 500 000), Jordan Ayew (Marseille II) 

Távozott: Dmitro Nyepohodov (szl.), Milos Krsztics (szl.), Fabrice Begeorgi (Istres, i.), Gaël Givet (Blackburn, 4 000 000), Djibril Cissé (Panathinaikosz, 8 500 000), Sylvain Wiltord (szl.), Renato Civelli (szl.), Boudewijn Zenden (szl.), Ronald Zubar (Wolverhampton, 3 000 000), Christophe Aubanel (GFCO Ajaccio), Tyrone Mears (Derby County, kv.), Karim Ziani (Wolfsburg, 7 000 000), Thomas Deruda (Ajaccio, i.), Szalim Arras (Bastia, i.), Modeste M'Bami (szl.), Jean-Philippe Sabo (Ajaccio, k.), Lorik Cana (Sunderland, 5 800 000), Milos Krsztics (OFK Beograd, i.)

 

 

 

 

 

BORDEAUX  

 

 

 

Érkezett: Cédric Carrasso (Toulouse, 8 000 000), Cheick Diabaté (Ajaccio, kv.), Floyd Ayité (Angers, kv.), Gabriel Obertan (Lorient, kv.), Florian Marange (Le Havre, kv.), Paul Lasne (Bordeaux B), Matthieu Saunier (Bordeaux B), Yoann Gourcuff (Milan, 15 000 000), Ludovic Sané (Bordeaux B), Wilfried Moimbé (Stade Reims, kv.), Ted Lavie (Angers, kv.), Jaroslav Plasil (Osasuna, 3 000 000), Michael Ciani (Lorient, 4 000 000) 

Távozott: Ted Lavie (szl.), Kévin Olimpa (Angers, k.), Souleymane Diawara (Marseille, 6 500 000), Wilfried Moimbé (St. Truiden), Marvin Esor (Arles-Avignon), Gabriel Obertan (Manchester United, 3 500 000), Floyd Ayite (Nancy, k.), Florian Marange (Nancy), Cheick Diabaté (Nancy, k.), Mathieu Valverde (Boulogne), Wilfried Moimbé (Ajaccio, k.), Pierre Ducasse (Lorient, k.)

 

 

 

 

 

BOULOGNE  

 

 

 

Érkezett: Kévin das Neves (Nantes, i.), Laurent Agouazi (Metz, i.), Frédéric Da Rocha (Nantes, i.), Guillaume Borne (Rennes, i.), Olubayo Adefemi (Altach), Aldo Angoula (ETGFC, kv.), Bira Dembele (Rennes, k.), Fabien Robert (Lorient, k.), Mathieu Valverde (Bordeaux), Ovidy Obvious Karuru (Masvingo United), Daniel Moreira (Rennes, i.), Bakary Soumaré (Chicago Fire, 1 500 000)

Távozott: Faneva Andriatsima (Nantes, kv.), Steven Mouyokolo (Hull, 2 150 000), Christian Kinkela (Ajaccio), Jonas Brignoni (szl.), Matthieu Labbé (szl.), Alain N'Kong (Indios, i.), Antoine Devaux (Toulouse, 500 000) 

 

 

 

 

 

GRENOBLE FOOT  

 

 

 

Érkezett: Macui Daiszuke (St.-Étienne, 1 000 000), Jimmy Juan (Chateauroux, kv.), Sandy Paillot (Olympique Lyon, 1 500 000), Jodi Viviani (St.-Étienne, 400 000), Josip Tadic (Dinamo Zagreb, 500 000), Danijel Ljuboja (VfB Stuttgart, i.), Nicolas Dieuze (Le Havre), Jonathan Tinhan (Grenoble B), Hugo Cianci (Grenoble B) 

Távozott: Daniel Moreira (Rennes, kv.), Michel Alphant (szl.), So Ito (szl.), Milos Dimitrijevics (szl.), Busaib el-Mubarki (szl.), Paul Cattier (szl.), Valid Regragui (szl.), Hriszto Janev (Liteksz Lovecs, i.), Francis N'Ganga (Tours, i.), Maxence Flachez (visszavonult) , Grégory Wimbée (szl.), Elliot Grandin (Marseille, kv.), Larsen Touré (Lille, kv.), Albert Baning (Paris SG, kv.), Mathieu Gianni (szl.) 

 

 

 

 

 

LE MANS  

 

 

 

Érkezett: Guillaume Loriot (Clermont Foot, kv.), Patrick Ekeng Ekeng (Canon Yaoundé), Fousseyni Cissé (Le Mans B), Giorgi Makaridze (Le Mans B), Didier Ovono (Dinamo Tbiliszi, i.), Sébastien Corchia (Le Mans B), Mamadou Wague (Le Mans B), Brahim el-Bahri (Istres, kv.), Alphousseyni Keita (Olympique Nimes, kv.), Zito (Laval, kv.), Idrissa Sylla (Le Mans B), Ali Bamba (SO Abidjan), Dominique Bayi (Le Mans B), Didier Ovono (Dinamo Tbiliszi, 700 000), Valentin N'Kwelle (Le Mans B), Joao Paulo (Porto, 1 000 000) 

Távozott: Yohann Pelé (Toulouse, i.), Thibault Ferrand (Stade Reims, k.), Abdu Adénon (Bastia, k.), Abdourahmane Dieye (Rodez, k.), Brahim el-Bahri (Istres), Gervinho (Lille, 8 000 000), Marcos Paulo (Le Mans B), Paulo André (Corinhians, k.) 

 

 

 

 

 

LENS  

 

 

 

 

Érkezett: Kanga Akalé (Recreativo Huelva, kv.), Eduardo (Guingamp, i.), Hamdi Kaszroui (Espérance, 600 000), Isszam el-Adua (Vidad Casablanca, 350 000), Aleddin Jahja (Nice), David Pollet (Gueugnon) 

Távozott: Arnaud Brocard (Paris FC), Nolan Roux (Brest, i.), David Pollet (Paris FC, k.), Kévin Goeman (Zulte-Waregem, k.), Grégory Vignal (Birmingham City, k.), Dalibor Veszelinovics (FC Brussels, i.)

 

 

 

 

 

LILLE  

 

 

 

 

Érkezett: Ludovic Butelle (Valencia, i.), Luis Yanes (Junior Barranquilla, kv.), Larsen Touré (Grenoble Foot, kv.), Peter Franquart (Le Havre, kv.), Pierre-Emerick Aubameyang (Milan, k.), Mickaël Landreau (Paris SG, 1 600 000), Jean-Alain Fanchone (Strasbourg), Ladislas Douniama (Orléans, k.), Jérémy Taravel (Zulte-Waregem, kv.), Souleymane Youla (Eskisehirspor, kv.), Gervinho (Le Mans, 8 000 000), Arnaud Souquet (Lille U19), Chris Makiese (Zulte-Waregem, kv.), Luis Yanes (A. Junior, kv.), Barel Mouko (Gueugnon, i.), Marko Maric (szl.)  

Távozott: Grégory Tafforeau (Caen, i.), Souleymane Youla (Eskisehirspor), Jérémy Taravel (Zulte-Waregem), Badis Lebbihi (Zulte-Waregem), Chris Makiese (Zulte-Waregem), Brian Obino (szl.), Grégory Malicki (Dijon, i.), Omar Benzerga (szl.), Michel Bastos (Lyon, 18 000 000), Nicolas Fauvergue (1860 München, k.), Aymar Moro-Mvé (Mechelen), Luis Yanes (Cúcuta Deportivo, k.), Nicolas Fauvergue (Strasbourg, k.), Cédric Baseya (Le Havre, k.), Luis Yanes (Cúcuta Deportivo)

 

 

 

 

 

LORIENT  

 

 

 

Érkezett: Alain Cantareil (Ajaccio, kv.), Sigamary Diarra (Tours, i.), Arnold Mvuemba (Portsmouth, i.), Laurent Koscielny (Tours, 1 500 000), Maxime Barthelme (RC Paris, i.), Maxime Baca (Le Havre, i.), Ricardo Sophie (Louhans-Cuiseaux, kv.), Antoine Buron (Amiens, kv.), Nicolas Marin (Bastia, kv.), Olivier Monterrubio (Sion), Maxime Baca (Le Havre), Gabriel Penalba (Argentinos, 2 000 000), Yaya Diané (Lorient), Namaie Mendy (Lorient), James Fanchone (Racing Strasbourg, i.), Pierre Ducasse (Bordeaux, k.), Franco Sosa (Racing Club, 800 000)

Távozott: André Ayew (Marseille, kv.), Oscar Ewolo (Brest, i.), Julian Pinard (szl.), Bakary Soro (szl.), Marc Boutruche (visszavonult), Bertrand Robert (szl.), Ulrich Le Pen (Laval, i.), Jean Calvé (Nancy, kv.), Gabriel Obertan (Bordeaux, kv.), Christophe Jallet (Paris SG, 2 500 000), Hamed Namusi (Sivasspor), Fabien Robert (Boulogne, k.), Rafik Szaifi (al-Hor, 500 000), Alain Cantareil (Nice, i.), Fabrice Abriel (Marseille, 2 500 000), Ricardo Sophie (szl.), Michael Ciani (Bordeaux, 4 000 000), Nicolas Marin (Sion), Rafik Szaifi (al-Kor, 500 000) 

 

 

 

 

 

LYON  

 

 

 

 

Érkezett: Lisandro López (Porto, 24 000 000), Romain Beynié (Tubize, kv.), Anderson Cléber (Cruzeiro, kv.), Loic Abenzoar (Lyon B), Maxime Gonalons (Lyon B), Sandy Paillot (Grenoble Foot, kv.), Michel Bastos (Lille, 18 000 000), Aly Cissokho (FC Porto, 15 000 000), Bafetimbi Gomis (St.-Étienne, 13 000 000)  

Távozott: Timothée Kolodzieczak (Lens U19, kv.), Juninho Pernambucano (al-Garrafa, i.), Sandy Paillot (Grenoble Foot, 2 000 000), Pierrick Valdivia (Sedan, i.), Joan Hartock (szl.), Sébastien Fauré (szl.), Thomas Fontaine (szl.), Karim Benzema (Real Madrid, 35 000 000), Abdul Kader Keita (Galatasaray, 8 500 000), Nicolas Seguin (szl.), Jeremy Pied (Metz, k.), Fabio dos Santos (Fluminense), Frédéric Piquionne (Portsmouth, k.) 

 

 

 

 

 

VALENCIENNES  

 

 

 

Érkezett: Williams Martínez (Stade Reims, kv.), Seid Khiter (Vannes, kv.), Fahid Halfallah (Caen, 2 500 000), Renaud Cohade (Strasbourg, 1 000 000), Rémi Gomis (Caen, 1 750 000), Nam Te Hi (Reading), Fued Kadir (Amiens, i.), Gaetan Bong (Metz, 700 000), Mamadou Samassa (Marseille, k.), Guy Assembé (Nantes)

Távozott: Jean-Claude Darcheville (szl.), Dzsamel Belmadi (szl.), Jeovanio (szl.), Willy Grondin (Paris SG, i.), Seid Khiter (Strasboug, k.), Williams Martínez (szerződését felbontották)

 

 

 

 

 

PORTUGÁLIA  

 

 

 

 

 

 

 

 

FC PORTO  

 

 

 

Érkezett: Ibson (Flamengo, kv.), Joao Paulo Andrade (Rapid Bucuresti, kv.), Candeias (Rio Ave, kv.), Tengarrinha (Estrela Amadora, kv.), André Pinto (Santa Clara, kv.), Paulo Ribeiro (Portimonense, kv.), Ukra (Olhanense, kv.), Nuno Coelho (Portimonense, kv.), Steven Vitória (Olhanense, kv.), Ivanildo (Gil Vicente, kv.), Rui Pedro (Portimonense, kv.), Bruno Moraes (Setúbal, kv.), Álvaro Pereira (CFR Cluj, 4 500 000), Beto (Leixoes, 400 000), Josué (Porto U19), Wason Rentería (Sporting Braga, kv.), Bruno Vale (Setúbal, kv.), Diogo Valente (Leixoes, kv.), Federico Scoppa (Covilha, kv.), Bruno Gama (Setúbal, kv.), Cláudio Pitbull (Rapid Bucuresti, kv.), Kaz (Derby County, kv.), Zequinha (Gil Vicente, kv.), Miguel Lopes (Rio Ave, 600 000), Mario Bolatti (Huracán, kv.), Maicon (Cruzeiro, 1 100 000), Jorge Chula (Porto U19), Silvestre Varela (Estrela Amadora, i.), Nuno Coelho (Estrela Amadora, kv.), Orlando Sá (Sporting Braga), Leandro Lima (Setúbal, kv.), Fernando Belluschi (Olympiakosz, 5 000 000), Falcao (River Plate, 3 930 000), Bruno Moraes (Setúbal, kv.), Bura (Covilha, kv.), Vieirinha (PAOK Szaloniki, kv.), Diego Váleri (Lanús, k., 2 300 000), Sebastián Prediger (Colón, 3 300 000) 

Távozott: Lisandro López (Lyon, 24 000 000), Tengarrinha (Olhanense, k.), André Pinto (Setúbal, k.), Tarik Szektiui (szl.), Ukra (Olhanense, k.), Nuno Coelho (Villarreal, k.), Pedro Moreira (Gil Vicente, k.), Andrés Madrid (Braga, kv.), Monteiro (Portimonense, k.), Hélder Barbosa (Waalwijk, k.), Rabiola (Olhanense, k.), Paulo Ribeiro (szl.), Rui Pedro (Gil Vicente, k.), Maxi Asis (Boca Juniors II, kv.), Pedro Emanuel (visszavonult), Edson (Figueirense, kv.), Lucho González (Marseille, 18 000 000), Paulo Machado (Toulouse, 3 500 000), Hugo Ventura (Olhanense, k.), Stéphane (Olhanense, i.), Federico Scoppa (Boca Juniors II, kv.), Steven Vitória (Covilha, k.), Josué (Covilha, k.), Jorge Chula (Covilha, k.), Diogo Valente (Braga, i.), Vieirinha (PAOK Szaloniki, 300 000), Zequinha (Olhanense, i.), Daniel Candeias (Recreativo Huelva, k.), Ibson (Szpartak Moszkva, 5 000 000), Bura (Gil Vicente, k.), Rabiola (Olhanense, k.), Edson Cruz (Covilha, k.), Monteiro (Portimonense, k.), Diogo Viana (VVV Venlo, k.), Leandro Lima (Cruzeiro, k.), Aly Cissokho (Olympique Lyon, 15 000 000), Wason Rentería (Atlético Mineiro, k.), Kaz (Setúbal, i.), Claudio Pitbull (Marítimo), Milan Sztepanov (Málaga, k.), Pedro Moreira (Gil Vicente, k.), Pelé (Valladolid, k.), Joao Paulo (Le Mans, 1 000 000), Ivanildo (Portimonense, i.), Adriano (Braga, i.)

 

 

 

 

 

SPORTING CP  

 

 

 

Érkezett: Joao Goncalves (Olhanense, kv.), Matías Fernández (Villarreal, 3 635 000), Carlos Saleiro (Coimbra, kv.), André Marques (Setúbal, kv.), Vladimir Sztojkovics (Getafe, kv.), Tiago Pinto (Trofense, kv.), Milan Purovics (Kayserispor, kv.), Paulo Renato (Olhanense, kv.), Celsinho (Estrela Amadora, kv.), Celestino (Estrela Amadora, kv.), Marco Matias (Varzim, kv.), Felipe Caicedo (Manchester City, k.), Rui Fonte (Arsenal, i.) 

Távozott: Derlei (szl.), Luis Páez (Tacuary, kv.), Marco Matias (Fátima, k.), Joao Martins (Gil Vicente, k.), Zezinando (szl.), Celestino (Belenenses, i.), André Martins (Tourizense), Zezinando (szl.), Celsinho (Botafogo, k.), Rui Fonte (Vitória Setúbal, k.), Leandro Romagnoli (San Lorenzo, i.), Rodrigo Tiuí (szereződését felbontották)

 

 

 

 

 

BENFICA  

 

 

 

Érkezett: Romeu Ribeiro (Aves, kv.), Miguel Rosa (Estoril, kv.), Javier Saviola (Real Madrid, 5 000 000), José Shaffer (Racing Club, 1 500 000), Ramires (Cruzeiro, 7 500 000), Ariza Makukula (Bolton, kv.), Marc Zoro (Setúbal, kv.), Patric (Brasa FC, 2 000 000), André Carvalhas (Olhanense, kv.), Fábio Coentrao (Rio Ave, kv.), Sepsi László (Racing Santander, kv.), Freddy Adu (Monaco, kv.), Rúben Lima (Aves, kv.), Luís Filipe (Guimaraes, kv.), Rafik Hallis (Nacional, kv.), Ivan Santos (Boavista, kv.), Andrés Díaz (Banfield, kv.), David Simao (Benfica U19), Edcarlos (Fluminense, kv.), Ishmael Yartey (Benfica U19), Leandro Pimenta (Benfica U19), Javi García (Real Madrid, 7 000 000), Keirrison (Barcelona, k.), Weldon (Sport Recife, 200 000), Julio César (Belenenses, 500 000)  

Távozott: David Suazo (Inter, kv.), José Reyes (Atlético Madrid, kv.), Konsztantinosz Kacuranisz (Panathinaikosz, 3 500 000), André Carvalhas (Fátima, k.), Rúben Lima (Nacional), David Simao (Fátima, k.), Miguel Rosa (Oliveirense, k.), Romeu Ribeiro (Trofense, k.), Leandro Pimenta (Beira-Mar, k.), Ishmael Yartey (Beira-Mar, k.), Joao Pereira (Fátima, k.), Ivan Santos (Carregado, k.), Fellipe Bastos (Belenenses, k.), Gilles Binya (Neuchatel Xamax, k.), Ariza Makukula (Kayserispor, k.), Adriano Silva (Carregado, k.), Leandro Silva (Vitória Guimaraes, k.) 

 

 

 

 

 

HOLLANDIA  

 

 

 

 

 

 

 

 

AJAX AMSTERDAM  

 

 

Érkezett: Albert Luque (Málaga, kv.), George Ogararu (Steaua Bucuresti, kv.), Dennis Rommedahl (NEC Nijmegen, kv.), Darko Bodul (Ajax Amsterdam II), Timothée Atouba (Hamburger SV, i.), Jeroen Verhoeven (Volendam), Demy de Zeeuw (AZ Alkmaar, 8 000 000) 

Távozott: Robbert Schilder (NAC Breda, i.), Donovan Slijngard (Sparta Rotterdam, i.), Dennis Gentenaar (VVV Venlo, i.), Thomas Vermaelen (Arsenal, 10 000 000), Leonardo (szl.), Albert Luque (Malaga), Jan-Arie van der Heijden (Waalwijk, k.) 

 

 

 

 

 

PSV  

 

 

 

 

Érkezett: Orlando Engelaar (Schalke, 4 000 000), Cássio (Sparta Rotterdam, kv.), Reimond Manco (Willem II, kv.), Stijn Wuytens (De Graafschap, kv.), André Ooijer (Blackburn, i.), Sztaniszlav Manolev (Litex Lovecs, 3 100 000) 

Távozott: Jason Culina (Gold Coast United, i.), Eric Addo (Roda JC, i.), Rens van Eijden (NEC Nijmegen), Jérémie Bréchet (Sochaux, 1 000 000), Género Zeefuik (Dordrecht, k.), Edison Méndez (LDU Quito, 300 000), Mike Zonneveld (Groningen, k.)

 

 

 

 

 

FEYENOORD  

 

 

 

Érkezett: Erwin Mulder (Excelsior, kv.), Nicky Hofs (Vitesse, kv.), Dani Fernández (Arszenal Kijev), Alekszandar Ignjatovics (Borac Csacsak, k.), Sekou Cissé (Roda JC, 3 500 000)  

Távozott: Michael Mols (visszavonult), Mitchell Schet (Excelsior, k.), Kevin Wattamaleo (Excelsior, k.), Kermit Erasmus (Excelsior, k.), Li Csun Szu (al-Naszr, 800 000), Serif Ekrami (el-Guna), Glenn Kobussen (Go Ahead Eagles, i.), Jeffrey Altheer (szl.), Henk Timmer (szl.), Serginho Greene (Catania, i.), Theo Lucius (szl.), Michal Janota (Excelsior, k.), Norichio Nieveld (Excelsior, k.), Nicky Hofs (Vitesse), Manteiga  (Feyenoord II) 

 

 

 

 

 

AZ ALKMAAR  

 

 

 

Érkezett: Boy Waterman (Den Haag, kv.), Kemy Agustien (Birmingham, kv.), Ragnar Klavan (Heracles Almelo, i.), Milano Koenders (NEC Nijmegen, kv.), Pontus Wernbloom (IFK Göteborg, 2 500 000), Erik Heijblok (De Graafschap), Ryan Donk (West Bromwich, kv.) 

Távozott: Rogier Molhoek (Vitesse), Julian Jenner (Vitesse), Toni Kolehmainen (szl.), Simon Cziommer (Red Bull Salzburg, i.), Jordy Deckers (Telstar, k.), Ryan Donk (FC Bruges), Boy Waterman (Den Haag), Demy de Zeeuw (Ajax, 8 000 000), Gijs Luirink (Waalwijk, k.), Kemy Agustien (Waalwijk, k.)

 

 

 

 

 

SKÓCIA  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RANGERS  

 

 

 

Érkezett: Rory Loy (Dunfermline A., kv.), Andrew Shinnie (Dundee FC, kv.), Jordan McMillan (Hamilton Academical, kv.), Andrew Webster (Dundee United, kv.), Andrius Velicka (Bristol, kv.)

Távozott: Christian Dailly (Charlton), Brahim Hemdani (szl.), Jorgosz Efrem (Omonia Nicosia, i.), Lee Robinson (Kilmarnock, i.), Dean Furman (Oldham Athletic, i.), Graeme Smith (St. Johnstone, i.), Andrew Webster (Dundee United, k.), Barry Ferguson (Birmingham, 1 200 000), Charlie Adam (Blackpool, 590 000), Alan Gow (Plymouth), Andrius Velicka (Bristol City, i.)

 

 

 

 

 

CELTIC  

 

 

 

 

Érkezett: Lukasz Zaluska (Dundee United, i.), Paul McGowan (Hamilton Academical, kv.), Paul Caddis (Dundee United, kv.), Cillian Sheridan (Motherwell, kv.), Christopher Killen (Norwich, kv.), Dominic Cervi (Michigan Bucks), Marc-Antoine Fortuné (Nancy, 4 400 000), Landry N'Guemo (Nancy, k.), Daniel Fox (Coventry, 1 750 000)  

Távozott: Nakamura Sunszuke (Espanyol, i.), Michael McGlinchey (Central Coast), Paul Hartley (Bristol City, i.), Jan Vennegoor of Hesselink (szl.), Dianbobo Baldé (szl.), Jean-Joël Perrier Doumbé (szl.), Cillian Sheridan (Plymouth, k.) 

 

 

 

 

 

TÖRÖKORSZÁG 

 

 

 

 

 

 

 

 

BESIKTAS  

 

 

 

Érkezett: Batuhan Karadeniz (Eskisehirspor, kv.), Michael Fink (E. Frankfurt, i.), Ridvan Simsek (Karsiyaka, 580 000), Ismail Köybasi (Gaziantepspor, 5 500 000), Erhan Güven (Ankaraspor, játékoscsere), Matteo Ferrari (Genoa, 5 000 000), Nihat Kahveci (Villarreal, 4 500 000), Erkan Zengin (Hammarby, 400 000), Onur Bayramoglu (Bozüyükspor, 140 000), Ibrahim Kas (Getafe, k.)

Távozott: Soner Ergencay (szl.), Burak Tahir Ates (szl.), Erdem Özkurt (szl.), Emre Özkan (szl.), Kenan Özer (Caykur Rizespor), Gökhan Aydas (szl.), Can Erdem (szl.), Riza Sen (szl.), Nail Tilbac (szl.), Metin Erdem (szl.), Erkan Resmen (szl.), Can Gümrükcü (szl.), Sezer Sezgin (Gaziantepspor), Abdullah Eryilmaz (szl.), Bülent Uzun (szl.), Erkan Zengin (Hammarby, kv.), Edouard Cissé (Marseille, i.), Aydin Karabulut (Ankaraspor, játékoscsere), Gökhan Zan (Galatasaray, i.), Serdar Kurtulus (Gaziantepspor, játékoscsere), Gordon Schildenfeld (Sturm Graz, k.), Özgür Özkaya (szl.), Serkan Celik (szl.), Rasim Mutlu (szl.), Mehmet Sedef (Caykur Rizespor, k.), Koray Sanli (szl.), Burak Ates (szl.), Bülent Uzun (Karsiyaka, k.), Batuhan Karadeniz (Gaziantepspor, k.), Tomás Zapotocny (Bursaspor, k.) 

 

 

 

 

 

FENERBAHCE  

 

 

 

Érkezett: Onur Karakabak (Sakaryaspor, kv.), Furkan Aydin (Sakaryaspor, kv.), Bilica (Sivasspor, 2 500 000), Bekir Irtegün (Gaziantepspor, i.), Mehmet Topuz (Kayserispor, 9 000 000), Özer Hurmaci (Ankaraspor, 4 500 000), André Santos (Corinthians, 5 000 000), Ertugrul Taskiran (Fenerbahce U19), Alper Pilic (Fenerbahce U19), Cristian (Corinthians, 7 000 000)  

Távozott: Mateja Kezsman (Paris SG, 4 500 000), Burcag Basel (szl.), Osman Duman (szl.), Diego Lugano (szl.), Claudio Maldonado (szl.), Özgür Cek (Ankaraspor, játékoscsere), Can Arat (Istanbul BB), Gökhan Emreciksin (Kayserispor), Ilhan Parlak (Ankaraspor, játékoscsere), Kerim Zengin (Antalyaspor, i.), Yasin Cakmak (Sivasspor, játékoscsere), Umut Güzelses (Hacettepe), Josico (szl.), Burak Yilmaz (Eskisehirspor), Gürhan Gürsoy (Antalyaspor), Edu Dracena (szf.)

 

 

 

 

 

GALATASARAY  

 

 

 

Érkezett: Özgürcan Özcan (Sakaryaspor, kv.), Firat Kocaoglu (Beylerbeyi, kv.), Erhan Sentürk (Diyarbakirspor, kv.), Mustafa Sarp (Bursaspor, i.), Gökhan Zan (Besiktas, i.), Leo Franco (Atlético Madrid, i.), Abdul Kader Keita (Lyon, 8 500 000), Emre Colak (Galatasaray U19), Serdar Eylik (Galatasaray U19), Elano (Manchester City, 7 000 000) 

Távozott: Hasan Sas (szl.), Semih Erdem (szl.), Marcelo Carrusca (Estudiantes), Mülayim Erdem (szl.), Ugur Demirok (szl.), Aytac Akdag (szl.), Cihan Can (Siirt Jetpaspor), Gür Ege Gürel (szl.), Cafercan Aksu (szl.), Fatih Ekinci (szl.), Soner Cihan (szl.), Necati Ates (szl.), Volkan Bekci (Siirt Jetpaspor), Serkan Aggez (szl.), Ugur Erdogan (Siirtspor), Ilker Cihan (szl.), Ümit Karan (Eskisehirspor, i.), Gökhan Öztürk (Gaziantepspor, i.), Irfan Basaran (Orduspor), Ferdi Elmas (szl.), Erkan Ferin (Kasimpasa), Anil Karaer (Adanaspor), Zafer Sakar (Boluspor), Mehmet Düz (Mersin Idman Yurdu), Halil Ibrahim Yüksel (szl.), Serdar Kesci (szl.), Muhammed Atam (Siirt Jetpaspor), Ersel Cetinkaya (szl.), Efecan Karaca (szl.), Ilker Cihan (szl.), Lincoln (szl.), Erhan Sentürk (Diyarbakirspor), Özgürcan Özcan (Caykur Rizespor, k.) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik