A River Plate nem tudta elkerülni a szégyent

Vágólapra másolva!
2011.06.26. 22:03
null
A River Plate elbúcsúzott az élvonaltól (Fotó: Reuters)
A rekordbajnok River Plate a visszavágón sem tudta megverni a másodosztályú Belgranót az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság osztályozóján: a 2–0-ra elveszített első mérkőzés után 1–1-es döntetlent játszott Buenos Airesben, így 110 éves története során először kiesett az első osztályból.

Ritkán övezte akkora érdeklődés az argentin bajnokság élvonalának osztályozóját, mint ma este, de nem is meglepő, hogy a futballvilág Buenos Airesre figyelt, mivel a rekordbajnok River Plate-et 110 éves történetében először legyintette meg a kiesés szele.

Ráadásul a liga 33-szoros győztese az első mérkőzésen csúfos vereséget szenvedett: 2–0-ra kikapott, így rendkívül nehéz helyzetben lépett pályára az Estadio Monumental közönsége előtt.

A Belgrano idegenben sem ijedt meg a nagy múltú riválistól: már a negyedik percben bevette a River kapuját, de a játékvezető – kétes szituációban – les címén érvénytelenítette a találatot.

Az ötödik percben aztán a „milliomosok” szereztek vezetést: Hugo Mariano Pavone átvette a labdát a tizenhatos előterében, majd két védő között a kapu bal alsó sarkába lőtt, életben tartva a hazaiak bennmaradási reményeit. 1–0

A 25. percben Leandro Caruso esett el a vendégek tizenhatosán belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, majd a Belgrano kapusa, Juan Olave kétszer is nagyot védett.

A második félidőt a Belgrano kezdte jobban: César Pereyra helyzete még kimaradt a 48. percben, de a 61. percben a córdobaiak egyenlítettek. A River védői hatalmasat hibáztak: a felszabadítani igyekvő játékos saját társát találta el, és a lecsorgó labdát Guillermo Farre vágta a kapuba. 1–1

A 66. percben aztán a kapott gól ellenére újabb reménysugár csillant fel a hazaiak előtt: a bíró büntetőt ítélt a River javára Cristian Tavio szabálytalansága után. Kisebb lökdösődést követően Pavone végezte el a tizenegyest, de remekül játszó Olave kivédte a lövést.

A River a folytatásban már nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, és ahogy várható volt, a szurkolók az utolsó percekben tombolni kezdtek. A 89. percben félbeszakadt a játék, a biztonságiak vízágyúval próbáltak meg rendet csinálni. A bíró végül lefújta az összecsapást, és a Belgrano levonuló játékosaitól már az sem vehette el a feljutást, hogy a River szurkolói minden a kezük ügyébe eső tárggyal megpróbálták megdobni őket.

RIVER PLATE–BELGRANO 1–0

1–0, Pavone


1–1, Farre


BALHÉ A MECCS UTÁN

Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból ma este kiesett River Plate feldühödött szurkolói folytatták a randalírozást a találkozó után.

Az Estadio Monumental környékén hadiállapotok uralkodnak: a drukkerek autókat törnek össze, petárdákat dobálnak, és különböző tárgyakat hajigálnak a klub épületei felé.

A hírek szerint már legalább négy rendőr megsérült, és mintegy 30 ezer drukker a stadionban maradt a lefújást követően, mivel nem tudták biztonságos körülmények között elhagyni a létesítményt.

OSTROMÁLLAPOT A RIVERNÉL

ARGENTIN BAJNOKSÁG, CLAUSURA
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ
River Plate–Belgrano (II.) 1–1 (Pavone 5., ill. Farre 62.)
Az élvonalba jutott: a Belgrano, 3–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik