A Milant verő Bayern játszhat a Barcával a döntőben

2011.07.26. 23:01
null
Robben egy belépő után a földön maradt, le is cserélték (Fotó: Reuters)
Címkék
A házigazda Bayern München jutott az Audi-kupa döntőjébe, miután a második elődöntőben 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel legyőzte az olasz AC Milant. A bajorok a fináléban a Barcelonával találkoznak, míg a bronzmeccset a brazil Internacionallal vívja a milánói együttes.

A Barcelona–Internacional első elődöntő alatt folyamatosan érkeztek a szurkolók az Allianz Arenába, a két csapat közti tizenegyespárbaj gyakorlatilag telt ház előtt zajlott. A brazil csapat kétszer is hibázott, így a Barca került a holnapi döntőbe.

A Bayern München és a Milan ezután egymás között, zsúfolásig megtelt lelátó előtt dönthette el, hogy melyikük küzd meg a Barcával a fináléban.

A találkozó elején aztán hidegzuhany érte a Bayern-szurkolókat, a Milan nagyon hamar megszerezte a vezetést, ráadásul az aktuális ellenfelek számára rendre csak „mérsékelten" szimpatikus Zlatan Ibrahimovic góljával. A svéd támadó remek indítást kapott, majd ellőtte a labdát a kimozduló Manuel Neuer mellett a negyedik percben.

A folytatásban megpróbált egyenlíteni a német csapat, a küldetés pedig a 34. percben járt sikerrel. Ekkor Toni Kroos mértani pontosságú lövést eresztett meg a tizenhatos előteréből, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki.

A második félidőben kissé agilisabban futballozott a már a felkészülés közepén járó Bayern München, amelynek a következő (negyedik) Bajnokok Ligája-selejtezőfordulóban már pályára kell lépnie. Philipp Lahm az 55. percben nagyon jó lövést eresztett meg, de Christian Abbiati kiszedte a ficakból a léc alá tartó labdát, később pedig a csereként beálló David Alaba labdája suhant el nem sokkal a kapu mellett.

A Barca-meccshez hasonlóan ezúttal sem sikerült kilencven perc alatt dűlőre jutniuk a csapatoknak, így ezúttal is következhettek a tizenegyesrúgások. A negyedik körben Alberto Paloschi hibázott milánói részről, ami végzetesnek bizonyult. Az összes „büntetőjét" gólra váltó Bayern jutott a fináléba.

BAYERN MÜNCHEN–AC MILAN 1–1 – TIZENEGYESEKKEL 5–3


AUDI-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Bayern München (német)–Milan (olasz) 1–1 (Kroos 34., ill. Ibrahimovic 4.) – tizenegyesekkel 5–3
KORÁBBAN
Barcelona (spanyol)–Internacional (brazil) 2–2 – tizenegyesekkel 4–2
AJÁNLÓ
Felkészülés: a stadionavatótól a jótékony revánsig – a keddi eredmények egy helyen
Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
4 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
4 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
4 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
5 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
5 órája