- Utolsó módosítás:
- 2011-10-17 02:46:21
Szombaton megkezdődnek a svéd és a norvég labdarúgó-élvonal küzdelmei
A messzi északon is útjára indul a labda
Szombaton útjára indul a labda két északi ország, Norvégia és Svédország labdarúgó-bajnokságának élvonalában. Előbbiben a Rosenborgot, utóbbiban az AIK-ot próbálják letaszítani a trónról a riválisok. A norvég Tippeligaenben az Odd Grenlandot erősítő Kovács Péter s révén Magyarországot is képviseli játékos. Kovrig Ákos hivatalosan a Haugesund játékosa, de ő várhatóan csak a harmadik ligában szereplő együttesben lép majd pályára.
![]() |
| A Rosenborg szurkolói ismét bajnoki címet ünnepelnének |
A MEZŐNY FELE MŰFÜVÖN FOGADJA VENDÉGEIT
A Rosenborg és a többiek. Akár ez is lehetne a címe a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának szombaton kezdődő új idényét beharangozó írásunknak. A trondheimi klub ugyanis a kilencvenes években és az új évezred elején egyeduralkodó volt hazájában – ezt a sorozatban megnyert 13 bajnoki cím jól érzékelteti –, és bár az utóbbi esztendőkben kissé megtépázták a tekintélyét (két ötödik és egy hetedik hely is becsúszott), tavaly már ismét simán, 13 pontos előnnyel végzett az élen.
Idén is ők számítanak a legnagyobb bajnokesélyesnek, nekik a legerősebb a keretük, ráadásul az anyagiak terén sincs gond, így ha nem jól mennének a dolgok a szezon első felében, akkor lenne pénz a nyári erősítésre.
Az egyetlen zavaró, és a csapat szurkolóira aggasztóan ható tényező az edző személye. Nem, nem Erik Hamrén szakmai tudásával van probléma – ezt az utcahosszal megnyert 2009-es bajnoki arany is bizonyítja –, hanem azzal, hogy a svéd szakember szeptember 1-jén elhagyja a csapatot, hogy ősztől már csak hazája válogatottjára kelljen koncentrálnia, amelynek élére múlt év őszén nevezték ki.
| Címvédő: Rosenborg |
| Kupagyőztes: Aalesund |
| Szuperkupa-győztes: Rosenborg |
| A 2009-es szezon élmezőnye: 1. Rosenborg, 2. Molde, 3. Stabaek, 4. Odd Grenland, 5. Brann, 6. Tromsö |
Hamrén távozása nemcsak a Rosenborg híveire hathat nyugtalanítóan, hanem a Stabaek drukkereire is. A bajnok vezetői ugyanis a hírek szerint a tavalyi bronzérmes edzőjét, Jan Jönssont nézték ki Hamrén utódjának. A Stabaek esélyeit növeli ugyanakkor, hogy egyéves sikertelen francia kitérő (Nancy) után visszatért a csapathoz Veigar Páll Gunnarsson. Az izlandi támadó Daniel Nannskoggal a liga legrettegettebb csatárduóját alkotta, és főszerepet játszott a klub eddigi egyetlen, 2008-as bajnoki címében. A gárda otthonául szolgáló Telenor Arena valóban igazi oroszlánbarlanggá válhat, hiszen a fedett létesítmény gyors, műfüves borítása kedvez a Stabaekre jellemző támadófocinak. A bajnokság 16 csapatának egyébként a fele játssza a hazai mérkőzéseit műfüves pályán.
| Az Odd Grenland tavaly újoncként a negyedik helyen végzett, ez pedig valószínűleg nem sikerült volna a skieni csapatnak Kovács Péter nélkül. Az előző szezonban minden versenysorozatot beszámítva 21 gólt szerző magyar csatárról és klubjáról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el. |
A másik alakulat, amelynek reális esélye lehet letaszítani a Rosenborgot a trónról, az a Molde. A tavalyi ezüstérmes legfőbb erősségének a középpályássora számít, amely egyben maradt. Ha a legutóbbi szezon legjobb játékosa, a szenegáli Makhtar Thioune ismét jó idényt fut, akkor bizakodhatnak a Molde-hívek, a klub ugyanakkor nem dúskál az anyagi javakban, így fennáll a veszélye, hogy a nyáron a jobban teljesítő futballistáit el kell adnia.
A 16 csapatos Tippeligaen idei bajnoka a Bajnokok Ligája, míg a második, illetve harmadik helyezettje az Európa-liga selejtezőjében indulhat jövőre. A két utolsó kiesik, míg a 14. helyen végző osztályozót játszik. A három újonc közül a Haugesund 1997, a Kongsvinger pedig 1983 után jutott vissza a legmagasabb osztályba, míg a 13 ezer fős városka, Hönefoss labdarúgócsapata – amelyet 1895-ben alapítottak – első alkalommal szerepel a legjobbak között.
AZ IFK GÖTEBORG MEGFOGNÁ VÉGRE NEMEZISÉT
Szintén a hétvégén kezdődik meg a svéd élvonal pontvadászata (Allsvenskan), melyben az ország legnépszerűbb csapata, az IFK Göteborg végre elkapná nemezisét, a címvédő AIK-ot.
A stockholmiakból már elege lehet az IFK játékosainak és szurkolóinak, mert nem elég, hogy a 2009-es bajnoki versenyfutás a fekete-sárgák győzelmével zárult, az AIK megnyerte a kupát és – Antonio Flavio góljával – a szezonnyitó Szuperkupát is.
| Címvédő: AIK |
| Kupagyőztes: AIK |
| Szuperkupa-győztes: AIK |
| A 2009-es szezon élmezőnye: 1. AIK, 2. IFK Göteborg, 3. Elfsborg, 4. Kalmar FF, 5. Häcken, 6. Örebro |
A címvédés azért nem lesz könnyű a fiatal Mikael Stahre vezette együttesnek: legutóbb (2002-ben és 2003-ban) a Djurgarden tudta megőrizni a trónját, 2000 óta pedig nyolc különböző csapat ünnepelhetett bajnoki címet.
Az AIK legnagyobb fogása a Villarrealtól megszerzett uruguayi válogatott Sebastián Eguren, akit nyitányként megfenyegettek a csapata edzésére betörő Hammarby-hívek, mivel nem szívesen látnák a gyűlölt városi rivális mezében egykori kedvencüket...
A fogadóirodák az AIK 2009-es tarolása ellenére az „angyalokat", tehát az IFK Göteborgot tartják a legnagyobb esélyesnek. A nyolcvanas-kilencvenes évek domináns klubja az elmúlt tizenhárom évben mindössze egyszer állhatott a dobogó legfelső fokára, és hiába erősítette meg a védelmét a Törökországból hazatérő válogatott Fredrik Risppel, a rossz széria ténye nyugtalaníthatja a drukkereket. Szintén a bajnoki címre ácsingózik a talán legerősebb keretű, de 2009-ben csak bronzéremig jutó Elfsborg, illetve a Malmö FF.
A tél átigazolási szenzációját a négy fiatal finn válogatott játékost (Lyyski, Perovuo, Hämäläinen, Toivio) szerződtető Djurgarden okozta, amely érdekes felállásként edződuóval (Lennart Wass, Carlos Banda) próbálkozik. Trénerből kettő is van, ám szurkolóból az év elején lehet, hogy egy sem lesz, mert a stockholmiak fanatikusai kissé túl hevesen ünnepelték az előző idény végén a bennmaradást, kivívva ezzel a szövetség nemtetszését...
Az európai kupaporondra szeretne odaérni a magyar futballbarátok által is megismert Kalmar FF, amely alaposan meggyengült két évvel ezelőtti bajnokcsapatához képest az Elm testvérek távozásával. Az élvonalból hiányzik a kiesett Hammarby a népszerű stockholmi csapatok közül, míg a két újonc az 1982 után visszatérő Atvidaberg (soraiban az Újpesten is megfordult finn Paulus Roihával) s a Mjällby.
A liga „legsvédebb" alakulata a csak hazai játékosokat alkalmazó Trelleborg, a skála másik felén pedig az Örebro és a Djurgarden helyezkedik el 11-11 légióssal, akik között van szomáliai, kameruni, amerikai, Sierra Leone-i, libériai, gambiai és zambiai is...
| Észtország | március 9. |
| Fehéroroszország | április 3. |
| Feröer | március 31. |
| Finnország | április 16. |
| Izland | május 10. |
| Írország | március 5. |
| Kazahsztán | március 22. |
| Lettország | április 10. |
| Litvánia | március 20. |
| Norvégia | március 13 |
| Oroszország | március 12. |
| Örményország | március 31. |
| Svédország | március 13. |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Pultos - recepciós
Gilda Power Kft
Fejlesztőmérnök
Adecco
Jogász
DoclerHolding Kft.
Beszerző
LuK Savaria Kft.
Hegesztőmérnök
Trenkwalder Kft.







