A Manchester City akadémiája belülről; A röpisek kapitánya kisebb csodára készül

SZ. M.SZ. M.
2019.08.21. 23:10
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Zöld-fehér előjel. Érdekesség, hogy a litván Suduvának eddig nem hozott szerencsét, ha a főtáblára jutásért vívott mérkőzésen zöld-fehér klubszínű csapat ellen játszott, de a Ferencváros természetesen nem erre alapozza a taktikáját. A Szerhij Rebrov irányította magyar bajnok célja, hogy olyan eredményt érjen el ma este Litvániában, amellyel a jövő héten esélye lesz bejutni az Európa-liga csoportkörébe. Borbola Bence helyszíni tudósítása

Futballválogatottunk szövetségi kapitánya, Marco Rossi hétfőn nevezi meg, kikre számít a szeptemberi meccseken, ám az orvosok is beleszólhatnak az összeállításba. A sérült Nagy Ádám esetében műtétre ugyan nincs szükség, de a felépülése így is három hetet vesz igénybe, azaz továbbra is kérdés, pályára léphet-e a szlovákok elleni Eb-selejtezőn. Pietsch Tibor írása
Zöld-fehér előjel.
Érdekesség, hogy a litván Suduvának eddig nem hozott szerencsét, ha a főtáblára jutásért vívott mérkőzésen zöld-fehér klubszínű csapat ellen játszott, de a Ferencváros természetesen nem erre alapozza a taktikáját. A Szerhij Rebrov irányította magyar bajnok célja, hogy olyan eredményt érjen el ma este Litvániában, amellyel a jövő héten esélye lesz bejutni az Európa-liga csoportkörébe. Borbola Bence helyszíni tudósítása

Futballválogatottunk szövetségi kapitánya, Marco Rossi hétfőn nevezi meg, kikre számít a szeptemberi meccseken, ám az orvosok is beleszólhatnak az összeállításba. A sérült Nagy Ádám esetében műtétre ugyan nincs szükség, de a felépülése így is három hetet vesz igénybe, azaz továbbra is kérdés, pályára léphet-e a szlovákok elleni Eb-selejtezőn. Pietsch Tibor írása

Sztárok a kicsik között. A Manchester City akadémiájának munkatársa szerint családias hangulat van az elitklubnál, és időnként Sergio Agüero is beáll játszani a tízévesekkel. James Hayesszel Szeli Mátyás készített interjút

Akárhogyan is, de tovább kell jutni a csoportból – ez a célja Jan De Brandt szövetségi kapitánynak a pénteken kezdődő hazai társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság előtt, mert a szakember szerint sztárok nélkül, erős csapatként legyőzhetik az esélyesebbeket is. Roska Emese Boglárka interjúja

A magyar egységek közül senki sem hibázott a szegedi kajak-kenu világbajnokság első napján, Dombvári Bence három év után meggyőző teljesítménnyel tért vissza a nemzetközi mezőnybe. A vb eseményeiről Lipiczky Ágnes és Pircs Anikó tudósított

Amerika-mellékletünk tartalmából. NFL: Jerry Jonesnak, a Dallas Cowboys minden hájjal megkent tulajdonosának vajból van a szíve, amikor a kedvenc játékosaira szórhatja a pénzét; Kosárlabda: az amerikai válogatottban még mindig volt olyan kerettag, aki lemondta a vb-szereplést; NHL: a legnagyobb sztárok luxusa helyett hajléktalanként az utcán tengeti életét a korábbi 1/1-es NHL-bajnok, Joe Murphy

Legfrissebb hírek

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
10 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50

Csank János: 80; Golovin: A két évvel ezelőtti Eb-bronz a példa

E-újság
2026.10.26. 23:40