A maffiavezér és az éjszaka ura – így tört a csúcsra a két legismertebb menedzser

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 12:09
null
Neymar 222 millió euróért távozott a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez. Ezzel a párizsi klub nemcsak megdöntötte a tavaly nyáron felállított rekordot – a Manchester United 105 millió eurót fizetett ki Paul Pogbáért a Juventusnak –, hanem ismét bebizonyosodott, hogy minden egyes átigazolási szezonban reális esély mutatkozik arra, hogy újfent horribilis összegekért vásárolnak az együttesek labdarúgókat. Mino Raiola és Jorge Mendes futballmenedzser örömmel nyugtázhatja, hogy az eddig felépített játékosbirodalma – és az abból befolyó vagyona is – tovább gyarapodik.

PINCÉRKEDÉSSEL KEZDŐDÖTT A KARRIER

„Édesapám az éttermünkben tizennyolc, de inkább húsz órát dolgozott naponta. Mit is csinálhattam volna mellette tizenkét esztendősen? – tette fel a kérdést Mino Raiola, aki jelenleg az egyik legsikeresebb játékosügynök. – Minden reggel korán keltem, és elindultam vele a konyhára, hogy megismerjem őt, milyen is valójában. Ha kellett, elmosogattam, beszélgettem a vendégekkel, vagy éppen beugrottam pincérnek. Már akkor megtanultam, csak roppant kemény munka árán lehetek sikeres.”

Az ifjú Raiola aztán futballozásra adta a fejét. Ám miután végigjárta a haarlemi utánpótláscsapat ranglétráját, inkább az együttes ügyeit kezdte intézni. A menedzser legnagyobb erénye – amellett, hogy képes baráti kapcsolatot kialakítani az ügyfeleivel –, hogy egy lépéssel mindig megelőzi vetélytársait, ő alakítja a piacon történő változásokat. Zlatan Ibrahimovic önéletrajzi könyvében arról ír, hogy már első találkozásukkor tudta, az olasz ügynökkel dolgozik majd pályafutása végig.

„Hallottam egy különleges figuráról, akit mindenki csak maffiavezérnek hív a háta mögött. Azt gondoltam, hogy ez igen, ő kell nekem. Első éttermi értekezésünkkor kiderült, hogy Raiola képes egyszerre eljátszani a jó, illetve a rossz zsarut is. Megkérdezte tőlem, hogy a világ legjobbja szeretnék-e lenni, vagy csak a legjobban fizetett játékos. Felajánlotta, hogy vele mindkettő megvalósítható.”

SOSE ÉPÍTKEZZ A NULLÁRÓL!

Ötvenmillió eurós sikerdíj
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség játékosok státusára és átigazolására vonatkozó szabályzata szerint a klubok nem vállalhatnak olyan kötelezettségeket, amelyek alapján harmadik személyek befolyásolhatják futballistáik alkalmazásával és átigazolásával kapcsolatos függetlenségét és politikáját vagy a csapat teljesítményét. A legutóbbi vizsgálat Paul Pogba szerződtetésének kapcsán zajlott: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a vevő Manchester Unitedet tisztázta, az eladó Juventus ellen viszont fegyelmi eljárást indított a francia középpályás tavaly nyári, 105 millió eurós klubváltása kapcsán. Az üzletben mindkét csapat fizetett Mino Raiolának, a futballista ügynökének, aki így 50 millió euróval gazdagodott ügyfele átigazolásáért. Ha beigazolódik a gyanú, amely szerint a Juventus megsértette a szabályt, a klubot pénzbírsággal, esetleg az átigazolási piactól történő eltiltással is büntethetik.

Raiola kivételes érzékét bizonyítja az is, ahogy Ibrahimovic esetében járt el még 2006-ban: az akkori olasz bundabotrány kirobbanása előtt a játékos érdekeit szem előtt tartva már elkezdte a tárgyalásokat az Internazionale csapatával. Munkásságát persze sokan nem szeretik: Sir Alex Ferguson, a Manchester United egykori menedzsere nemes egyszerűséggel sz…rzsáknak nevezte az olasz-holland üzletembert, de Pep Guardiola, a Manchester City katalán trénere is többször kritikával illette.

Ügyfeleinek listája azonban önmagáért beszél, ő egyengeti többek között Zlatan Ibrahimovic mellett Paul Pogba, Henrih Mhitarjan, Romelu Lukaku és Gianluigi Donnarumma pályafutását, de mindenképp meg kell említeni legújabb ügyfele, Marco Verratti nevét is. A játékosügynök legnagyobb csalódásaként Mario Balotelli karrierjének kisiklását emlegeti, aki szerinte a világ legjobb futballistája lehetett volna, ha olyan intenzitással és munkamorállal dolgozna, mint Pavel Nedved vagy éppen Ibrahimovic. Egyedül azt fájlalja, hogy a munkája miatt nem jut elég ideje a családjára. Ügyfeleitől mindig kéri, soha ne fektessék pénzüket saját üzletbe. Hogy miért?

„Senkinek sem ajánlom, hogy a nulláról kezdjen el építkezni. Éppen azért, mert én tudom, milyen a semmiből várat építeni. Legalább annyira fárasztó, mint egy saját éttermet vezetni.”

„NEM LEHETETT NEKI NEMET MONDANI”

A kemény munka fáradalmaival hamar megismerkedett Jorge Mendes is, aki portugál középosztálybeli családba született, onnan küzdötte fel magát a világ legjobb játékosügynökei közé. A menedzser maga is futballozott, ám mivel nem volt eléggé tehetséges, jobbnak látta Lisszabonban egy éjszakai klubot nyitni – itt találkozott ügyfelei jelentős hányadával, és életének legmeghatározóbb pillanata is ehhez a szórakozóhelyhez köthető. Történt ugyanis, hogy egy nyári éjszakán összefutott Nuno Espírito Santóval, aki a Vitória Guimaraesben védett akkoriban. A kapus mindennél jobban szeretett volna a Portóhoz igazolni, de klubja nem engedte el, így a futballista barátja segítségét kérte.

Mendes ezután találkozott a Deportivo La Coruna elnökével, akihez olyan megindító beszédet intézett, amely után egy percig nem volt kérdés, hogy alkalmazzák a kapust (barátjának köszönhetően az álma is megvalósult, hiszen 2002 és 2004 között az FC Portóban védhetett).

Augusto César Lendoiro, a Depor vezetője így emlékszik a tárgyalásra. „Olyan vehemenciával győzködött, annyi energiát fektetett az érvelésbe, olyan érzelmesen küzdött, hogy nem lehetett neki nemet mondani.”

MEGÉRTE SOKAT JÁRNI IFITORNÁKRA

Ahogy a mondás tartja: ha egy üzlet beindul, onnantól kezdve nincs megállás…

Az éjszakai élet ismert alakjaként Mendes tovább bővítette üzleti körét: Deco, Ricardo Quaresma, Ricardo Carvalho és a korszak megannyi portugál sztárja választotta az ambiciózus üzletembert. Ezek után a játékosügynök elkezdett akadémiákra és ifitornákra járni, ennek köszönhetően fedezte fel Cristiano Ronaldót. A négyszeres aranylabdás játékos önéletrajzi filmjéből kiderül, hogy Mendest családtagjaként szereti. Az FC Porto 2004-es Bajnokok Ligája-győzelme után Ricardo Carvalhót, Paulo Ferreirát, míg a Benficától Tiagót költöztette Londonba, mindannyian a Chelsea hívó szavára hagyták ott akkori klubjukat.

ronaldo629
ronaldo629

 

A sztárügynök azonban közel sem elégedett meg ennyivel: 2006-ban az SC Braga formális együttműködési szerződést kötött a menedzser egyik cégével, ennek eredményeképpen a portugál csapat öt éven belül a bajnokság második helyéig kúszott fel, ráadásul az Európa-ligában is döntőt játszott.

A portugál játékosügynök az elsők között jött rá arra, hogy az angol bajnokság igazi aranybánya, hiszen a brit piac jócskán áron felül képes futballistákat szerződtetni. Amikor a Wolverhampton Wanderers 2017 májusában Nuno Espírito Santót nevezte ki az együttes menedzserének – aki továbbra is Mendes ügyfele, egyben egyik legjobb barátja –, sokan csibészséget sejtettek a döntés mögött. Talán mondanunk sem kell, hogy a másodosztályú angliai klub már három portugál játékossal (Rúben Neves, Roderick Miranda, Rúben Vinagre) erősített a most zajló nyári átigazolási szezonban. Ez aligha véletlen…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik